Legfrisebbek - Arcívum - 2008
-
2006 szeptember végén döntöttünk úgy, hogy a honalpon található legfrisebb anyagokról készítünk egy tartalomjegyzéket a portál főlapján. Az ötletet tulajdonképpen az olvasók adták, akik rendre azt kérdezték tőlünk, hogyan lehet megtudni, milyen új tartalmak vannak az egyes rovatokban. A válasz mindig az volt - és tulajdonképpen most is az marad - hogy meg kell nyitni az egyes alhonlapokat, és ott megtalálhatók az oda tartozó friss tertalmak. Az új ablak bevezetése tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy akik nem akarják naponta végégnézni a belső oldalakat, de kiváncsiak az új hírekre, képekre egyéb információkra, azok itt egy jó kivonatot találhatnak. Kivonatot, mert minden újítás felsorolása nem férne el a lap bal oldalán elhelyezett ablakba. Külön nem emeljük ki pl. ha egyes oldalakra linkeket, keresztlinkeket helyezünk el, ha pontosítjuk az adatokat pl. a programajánló oldalán, vagy kisebb jelentőségű bejegyzéssel bővítjük ezeket. Nem emeljük ki, ha a belső oldalak főlapján frissül az Aktuális kiemelés, stb. Nem emeljük ki a fórum eseményeit sem. Reméljük, az új szolgáltatás népszerű lesz olvasóink körében, hiszen itt nemcsak felírjuk, hanem közvetlenül elérhetővé is tesszük az érintett frissességeket.
     Ezen az oldalon a címoldali "Legfrisebbek" archívumát adjuk közre, amelyből - akár egy hajónaplóból - később is nyomon lehet követni, melyik napon milyen főbb újítások történtek a portálon. Oldalunkat 10-15 naponként frissítjuk.
 
November 8.
Idősek emberek köszöntése »
November 7.
Megjelent a Börzsönyi Helikon legújabb száma »
November 6.
Gobelin kiállítás nyílt »
November 5.
Palócföld est »
November 4.
Magánügyek, közerkölcsök - csak úgy egyebekben »
November 3.
Frissítve a Zulu Café programajánlója »
November 2.
Fetöltve a decemberi programelőzetes »
November 1.
Halottainkra emlékezünk »
Október 31.
Teljesre kiegészítve a novemberi programajánló »
Október 30.
Netrekészen »
Október 29.
Meghívó vidékfejlesztési konferenciára »
Október 28.
Frissítve az RTV képújság »
Október 27.
Kibővítve a novemberi programelőzetes »
Október 26.
Mindszenty és Pallavicini mártírok emlékére »
Október 25
Kommentárok az okt 30-i testületi üléshez »
Október 23. Asztalitenisz Kupa »
Október 24.
Feltöltve az okt 30-i testületi ülés anyagai »
Október 23.
1956 emlékezete »
Október 22.
Megnyíltak a vidékfejlesztési források »
Október 21.
Feltöltve az okt 30-i testületi ülés napirendje »
Október 20.
Frissítve az RTV képújság »
Október 19.
Rétsági kézilabda kupa »
Október 18.
Rétságiak a szlovákiai Új Szó-ban »
Október 17.
Tájékoztatót tart a Helyi Vidékfejlesztési iroda »
Október 16.
Tolmács bemutatkozott Vácon »
Október 15.
A Főtér Rétságon »
Október 14.
Alsópetényi Idősek Otthonába munkatársa- kat keresnek »
Október 13.
Megye III eredmények és tabella »
Október 12.
Könyvbemutató és irodalmi est Dunaszerdahelyen »
Október 11.
Színpompás szüret »
Október 10.
Ingyenes influenza elleni védőoltás időpontjai »
Október 9.
Pénzjutalom az elveszett szemüveg megtalálójának »
Október 8.
Méltó tisztelgés a hős vértanúk emlékére »
Október 7.
Feltöltve a Hangadó szeptemberi száma PDF formátumban »
Október 6.
Frissítve az RTV képújság »
Megye III eredmények és tabella »
Október 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon szeptemberi  száma »
Október 4.
Évadzáró a Seholsziget Élményparkban »
Október 3.
Feltöltve a programelőzetes »
Október 2.
Feltöltve a programajánló »
és a moziműsor »
Október 1.
Új szerverre költözik portálunk»
Őszi lomtalanítás »
Szeptember 30.
Megye III eredmények és tabella »
Szeptember 29.
Szondi apródjai Drégelyvárnál»
Szeptember 28
Felhívás számítógépes tanfolyamra »
Szeptember 27.
Frissítve az RTV képújság »
Szeptember 26.
Jóga és női torna!»
Szeptember 25.
Megye III eredmények és tabella »
Szeptember 24.
ACC hálózat első magyraországi szervize »
Szeptember 23.
A képviselő-testület szep. 25-i ülés anyagai kommentárokkal »
Szeptember 22.
Megye III eredmények és tabella »
Véradás lesz október 2-án »
Szeptember 21.
Bál a jótékonyság jegyében »
Konferencia meghívó »
Szeptember 20.
09.25 Testületi ülés anyagai »
Határozat versenyügyi eljárásról »
Szeptember 19.
Kamiontűz Rétság határában »
Szeptember 18.
Új dokumentumok a VLSZ lapján »
Sportegyesületeknek felhívás »
Szeptember 17.
Áramszünet lesz szeptember 30-án »
Szeptember 16.
Trencsényi vártúra Csák Máté földjére »
Szeptember 15.
Vetélkedve az Olimpiáról »
Szeptember 14.
Ünnepséggel és versennyel avatták az új tűzoltószertárt »
Szeptember 13.
Egyházy Gábor keramikus kiállítása Nőtincsen »
Szeptember 12.
Az anyatejes táplálás fontosságáról »
Szeptember 11.
Feltöltve a Hangadó augusztusi száma PDF formátumban »
Szeptember 10.
Kiegészítve a környék programajánlója »
Rétság-Léva Katonabarátság »
Szeptember 9.
Frissítve az RTV képújság »
Bukta - Ezt a pert a város ... bukta »
Szeptember 8.
Megye III eredmények és tabella »
Vandalizmus az iskolánál »
Szeptember 7.
Vetítettképes előadás kárpátaljai utazásról »
Szeptember 6.
Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat »
Szeptember 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon augusztust összefoglaló száma »
Október 1-től új jegyzője lesz városunknak »
Szeptember 4.
Tanévnyitó a Zeneiskolában »
Feltöltve a környék programajánlója »
Szeptember 3.
Girasek-Gál 1:1 Szorítóban következik a 3. menet »
Szilvaszombaton Kétbodonyban a Kereplősök »
Szeptember 2.
Megye III eredmények és tabella »
Feltöltve a moziműsor »
Szeptember 1.
Becsöngettek »
Szeptember 4-i testületi ülés kommentárjai »
Augusztus 31.
Feltöltve a szeptemberi programajánló »
és a programelőzetes »
Szeptember 4-i testületi ülés anyagai »
Augusztus 30.
Újabb pályázati lehetőség iskoláknak »
Koncert a Wolfram fémes hangján »
Mi volt kedden a Városházán? Testületi? Rendkívüli? »
Augusztus 29.
Kiállítás a Magyar Fotográfia Napján »
Újabb társadalmi munka az iskolánál »
Augusztus 28.
Jóga és női torna indul! »
Augusztus 27.
Kereplősök kirándulása Budapesten »
Augusztus 26.
Újabb nemzetközi siker motorsportban »
Nőtincs SE fellebbezése iratai »
Augusztus 25.
Frissítve az RTV képújság »
Megye III eredmények és tabella »
Augusztus 24.
Fegyelmi fellebbezés a VLSZ oldalán »
Augusztus 23.
Kiegészült a Takarék- szövetkezet oldala »
Augusztus 22.
Beiratkozás dolgozók középiskolájába »
Augusztus 21.
Elkezdődött az Óvoda részleges felújítása »
Augusztus 20.
Augusztus 20 ünnepe »
Augusztus 19.
Falunap Tolmácson »
Augusztus 18.
Feltöltve a Hangadó augusztusi száma PDF formátumban »
Frissítve az RTV képújság »
Augusztus 17.
Bódi István kiállítása Nőtincsen »
Augusztus 16.
1968 - Rétság - Léva »
Augusztus 15.
Tájékoztató az iskolai tankönyvek árusításáról »
Augusztus 14.
Felhívás néptáncosoknak kirándulásra »
Augusztus 13.
Társadalmi munka az iskolánál »
A Szülői Munkaközösség felhívása társadalmi munkára »
Augusztus 12.
Na még egy rendkívüli »
Augusztus 9-11
Szerverhiba miatt nem volt frissítés
Augusztus 8.
Labdarúgás Megye III. Rétsági csoport, 2008 őszi forduló »
Felhívás beiskolázási segélyre »
Augusztus 7.
Nyárközepi rendkívüli (ülés) »
Frissítve az RTV képújság »
Augusztus 6.
Lényegesen bővítve a környék programajánlója »
Körlevél a bajnokság aug 24-i indulásáról »
Augusztus 5.
Ünnepi istentiszteleten búcsúzott a plébános »
Augusztus 4.
Megjelent a Börzsönyi Helikon júliusi száma »
Augusztus 3.
Díjugrató lovasverseny Pusztaszántón »
Versenyügyi Eljárás Elrendelés »
Augusztus 2.
Feltöltve a környék programajánlója »
Frissítve az RTV műsoroldala »
Augusztus 1.
Feltöltve a júliusi programajánló »
és moziműsor »
és a programelőzetes »
Július 31.
Szórakozva tanulni angolul »
Július 30.
Augusztusi program a Zulu Étteremben cikk »
Július 29.
Pályázat Jókai-díjra »
Július 28.
Júli 31. testületi ülés  kommentárjai »
Július 27.
Koncert Insomnia »
Július 26.
Júli 31. testületi ülés előterjesztései  »
Július 25.
Júli 31. testületi ülés napirendje »
Felhívás 1968 méltó emlékezetére »
Július 24.
Iskolakezdési bevásárlás, helyben olcsóbban »
Július 23.
Frissítve az RTV képújság »
Július 22.
Kiegészítve a júliusi programajánló »
Július 21.
Frissítve az RTV képújság »
Július 20.
Július 27. Keresztény könnyűzenei fesztivál Bánkon »
Július 19.
Sport - Fegyelmi határozat közzététele »
Július 18.
Frissítve az RTV képújság »
Július 17.
Lényegesen bővítve a környék programajánlója »
Július 16.
Pályázat közműtervezési munkák elvégzésére »
Július 15.
Rétsági labdarúgásról a tények tükrében »
Július 14.
Értesítés Liga értekezletről »
Július 13.
Kirándulás Komáromba »
Július 12.
Jazzkoncert a Zulu Étteremben »
Július 11.
Mi lesz a rétsági labdarúgással? »
Július 10.
Feltöltve a Hangadó júliusi száma PDF formátumban »
Július 9.
Frissítve az RTV képújság »
Bemutatjuk a Flamingó Cukrászdát »
Július 8.
Kiegészítve a környék programajánlója »
Július 7.
Megye III. Rétsági csoport versenykiírás 2008-09 »
Pályázat közműtervezési munkák elvégzésére »
Július 6.
Kibővítve a Zulu Étteremről szóló cikk »
Gázszünet augusztusban »
Július 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon júniusi száma »
Aranyos ünneplés a labdarúgóknál »
Július 4.
Frissítve az RTV képújság »
Július 3.
Rétsági alkotók vándorkiállítása »
Július 2.
Feltöltve a környék programajánlója »
és a programelőzetes »
Július 1.
Újabb nemzetközi motoros dicsőség »
Június 30.
Feltöltve a júliusi programajánló »
és moziműsor »
Június 29.
Zeneprogram a Zuluban »
Június 28.
A VOSZ sajtóközleménye »
Június 27.
Néptánctábor Verőcén »
Június 26.
VLSZ Fegyelmi határozat »
Június 25.
Fejlemények bírósági perben »
Június 24.
Pályázati felhívás irodalmi alkotóknak »
Június 23.
Nemzetiségi Találkozó hatodszor »
Június 22.
Kommentárokkal kiegészítve a képviselő-testületi ülés anyagai »
Június 21.
Városfejlesztés? Koncepció? Látványterv? »
Június 20.
Feltöltve a képviselő-testületi ülés napirendjei, anyagai »
Június 19.
Frissítve az RTV képújság »
Június 18.
Kamion az árokban »
Június 17.
Ismét egy motoros siker »
Június 16.
Évzáró a Zeneiskolában is »
Június 15.
Új élelmiszeráruház nyílt a Coop hálózatában »
Június 14.
Ballagás és tanévzáró »
Június 13.
Szávai Attila Salgótarjánban és Budapesten »
Június 12.
Kézművesek kiállítása »
Június 11.
Bolond ballagás »
Június 10.
Feltöltve a Hangadó PDF formátumban »
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Június 9.
Pályázati felhívás irodalmi alkotóknak »
Június 8.
Névadó néptáncgála »
Június 7.
Felvételi felhívás Zeneiskolába »
Június 6.
Ünnepi Könyvhét Szávai könyvbemutatóval »
Június 5.
Megjelent a Börzsönyi helikon májusi termást összefoglaló száma »
Június 9-i képviselő-testületi ülés kommentárjai »
Megnyílt a kibővített Zulu Café Étterem »
Június 4.
Könyvbemutató Balassagyarmaton »
Köszönet a gyermeknap támogatóinak »
Június 3.
Június 9-i képviselő-testületi ülés anyagai »
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Június 2.
Maglódon szerepeltek a rétsági táncosok »
Június 1.
Misik Tamásné kiállítása Nőtincsen »
Május 31.
Gyermeknap szines programokkal »
Feltöltve a június havi programajánló  »
és moziműsor »
Május 30.
Fórum a település fejlesztési terveiről »
Május 29.
MegyeIII. bajnokság fegyelmi hidetmények »
Május 28.
Szlovák színház - Temetőkönyv »
Május 27.
Növendékhangverseny a Zeneiskolában »
Május 26.
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Május 25.
Meghívó Ketykó István könyvbemutatójára »
Május 24.
Felhívás véradásra »
Május 23.
Jótékonysági műsor az óvoda javára »
Május 22.
Bódi Sándor és Bódi István kiállítása »
Május 21.
Újabb rendkívüli ülés, kétségbeejtő baromságokkal »
Május 20.
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Május 19.
Frissítve a Mentők oldala »
Május 18.
Feltöltve a Hangadó májusi száma pdf formátumban »
Május 17.
Kiegészült az Ajándékbolt oldala »
Május 16.
Szlovéniai siker motorsportban »
Május 15.
Teljes csőd a Városházán »
Május 14.
Sport Fegyelmi eljárás és idézés »
Május 13.
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Május 12.
Frissítve a májusi programajánló »
Május 11.
Munkaalkalom - Pedagógusokat keres a rétsági iskola »
Május 10.
Tudósítások a MegyeIII 8. fordulója után »
Május 9.
Frissítve az RTV képújság »
Május 8.
Évadnyitó a Seholsziget Élményparkban »
Május 7.
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Május 6.
Feltöltve a májusi moziműsor »
Május 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon »
Május 4.
Feltöltve a júniusi programelőzetes »
Május 3.
Képviselő-testületi ülés kommentárjai »
Május 2.
Majális »
Május 1.
Képviselő-testületi ülés napirendje, anyagai »
Április 30.
Feltöltve a májusi programajánló »
Április 29.
MegyeIII. bajnokság eredményei »
Április 28.
Tudósítások MegyeIII.  tavaszi 7. forduló után »
Április 27.
Kispuskalövészet a Rétsági Árpád Egyletnél »
Április 26.
Frissítve az RTV képújság »
Április 25.
Lakossági fórum,  semmitmondás és érdektelenség »
Április 24.
Frissítve a májusi programelőzetes »
Április 23.
Föld napja a Honismereti Akadémián »
Április 22.
Feltöltve a Labdarúgás MegyeIII. 6. forduló eredményei »
Április 21.
Levél a képviselőknek »
Április 20.
Munkaalkalom - Állat- gondozót keresünk!  »
Április 19.
Frissítve az RTV képújság »
Április 18.
Művészetre Hívás Napja »
Április 17.
Cinkelt lapokkal játszanak »
Április 16.
Hát persze hogy április sem múlhat rendkívüli testületi nélkül »
Április 15.
A Sugárkankalin Egyesület felhívása »
Április 14.
Feltöltve a Labdarúgás MegyeIII. 5. forduló eredményei »
Április 13.
Feltöltve a Hangadó áprilisi száma PDF formátumban »
Április 12.
Kiállításmegnyitó  Óvári János képeihez »
Április 11.
Költészet napja, Spangár díj átadás »
Április 10.
Rétsági középiskolások a szellemi diákolimpia bajnokai »
Felhívás kötelező eboltásra »
Április 9.
Megyei döntőben szivacskézilabdásaink »
Április 8.
Frissítve a Mentők oldala »
Április 7.
Kérdőív a városról »
Óvodai beiratkozás »
Iskolai beiratkozás »
Feltöltve a Labdarúgás MegyeIII. 4. forduló eredményei »
Április 6.
Megjelent a Börzsönyi Helikon márciust összefoglaló száma »
Április 5.
Feltöltve az RTV májusi műsora »
Április 4.
Felészült a nyárra a Rompos Cukrászda »
Április 3.
Frissítve az RTV képújság »
Feltöltve a Labdarúgás MegyeIII. 3. forduló eredményei »
Április 2.
Ásványok különleges világa »
Április 1.
Bronzérmes lett szellemi diákolimpiai csapatunk »
Március 31.
Fetöltve az áprilisi programajánló »
a moziműsor »
a májusi előzetes »
Március 30.
Tavaszköszöntő a Városi Nyugdíjas Klubnál »
Kommentárok a Képviselő-testület témáihoz »
Március 29.
Képviselő-testület ülés anyagai »
Március 28.
Képviselő-testület napirendje »
Március 27.
Kézilabda, megyei elődöntő »
Március 26.
Munkaerőgondok a polgármesteri hivatalban »
Március 25.
Feltöltve a Labdarúgás MegyeIII. 2. forduló eredményei »
Március 22.
Archívumba kerültek régebbi híreink »
Március 21.
Húsvéti tojások készültek »
Március 20.
Rendkívüli képviselő-testületi, már megint? »
Március 19.
Feltöltve a Labdarúgás MegyeIII. 1. forduló eredményei és beszámolói »
Március 18.
Hangoskönyv Erdő Péter bíborosról »
Március 17.
Tavaszi lomtalanítás időpontja »
Március 16.
Kiegészítve a kitüntetések oldala »
Március 15
Városi megemlékezés nemzeti ünnepünkről»
Március 14
Leader tervező csoport Rétságon ülésezett »
Március 13
Optimista klub felhívása civileknek »
Március 12.
Még egyszer a sporttámogatásokról »
Március 11.
Feltöltve a sporttámogatások pályázatai »
Március 10.
Frissítve az RTV képújság »
Március 9.
Népszavazás - helyi részvételi adatok és eredmények »
Március 8.
Feltöltve a testületi ülés videói  »
Március 7.
A botránycirkusz tovább robog ... »
Módosítva az önkormányzati bizottságok oldala »
Március 6.
Frissítve, kiegészítve a programajánló »
Rendelet a költségvetésről »
Március 5.
Nőnapot ünnepeltek a nyugdíjas klubban »
Március 4.
Megjelent a Börzsönyi Helikon 2008 februári száma »
Március 3.
Frissítve az RTV képújság »
Kiegészült az Apróhirdetések oldala »
Március 2.
Kommentárokkal kiegészítve a képviselő-testület előterjesztései »
Március 1.
Feltöltve a képviselő-testület előterjesztései »
Február 29.
Feltöltve a márciusi Programajánló »
Moziműsor »
Áprilisi előzetes »
Képviselő-testületi ülés napirendje »
Február 28.
Szakmai érvekkel a népszavazás kérdéseiről »
Február 27.
Új kulturális centrumot avatott a Hangoskönyv Kiadó Balassagyarmaton »
Február 26.
Kiegészült a Takarékszövetkezet akciós cikk »
Február 25.
Frissítve az RTV képújság »
Február 24.
Országgyűlési képviselő fogadóórája »
Február 23.
Újabb per a láthatáron »
Február 22.
Botrányos ülés a Városházán »
Február 21.
Munkaalkalom - adminisztrátort keresnek »
Február 20.
Veszélyes tűz, gyors elhárítás »
Nemzetközi irodalmi siker: Cegléd József Jókai-díjas »
Február 19.
Könyvbemutató »
Február 18.
Rendkívüli ülés, rendkívüli közbeszerzés »
Brutális természetkárosítás - engedéllyel? »
Február 17.
Elkészültek a kommentárok »
Február 16.
Feltöltve a képviselő-testületi ülés anyagai »
Február 15.
Feltöltve a képviselő-testületi ülés napirendje »
Kiegészítve a bírósági cikk az ítélettel »
Február 14.
Gál Gábor a vádlottak padján »
Február 13.
Egy elemzéssel kiegészítve a Munkaügyi Központ átadásáról szóló cikk »
Kiegészítve a programajánlónk »
Február 12.
Frissítve az RTV képújság »
Február 11.
Késelés a városközpontban »
ÉMÁSZ ügyfélszolgálat nyílt »
Február 10.
Köszönet a segítőknek »
Archívumba kerültek régebbi híreink »
Február 9.
Sulikarnevál »
Ovisok is farsangoltak »
Február 8.
Miniszter avatta a Munkaügyi Központot »
Február 7.
Nógrádi János költő emlékműsora »
Frissítve az RTV képújság »
Február 7.
Nógrádi János költő emlékműsora »
Frissítve az RTV képújság »
Február 6.
Ajándékot minden alkalomra »
Február 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon ezévi első száma »
Játszótérért Delikátot »
Február 4.
Webkamera és időjárásfigyelő városunkban »
Február 3.
Fergeteges farsangi karnevál a Vöröszkeresztnél »
Február 2.
Feltöltve a februári moziműsor »
Február 1.
Feltöltve a februári programajánló »
és előzetes »
Január 31.
Népszavazás - hiredeménye és információk »
Január 30.
(Jóró)beteges pánik a Városházán »
Január 29.
Vállalkozók klubja - adókról, közéletről »
Január 28.
Konnetárokkal kiegészítve a testületi ülés anyaga »
Január 27.
Feltöltve a testületi ülés naprendje, előterjesztései »
Január 26.
Évértékelés és vezetőségválasztás a Hunyadinál »
Január 25.
Frissítve az RTV képújság »
Január 24.
Frissítve a január havi programajánló »
Január 23.
Labdarúgás tavaszi sorsolás »
Január 22.
Országgyűlési képviselő fogadóórája »
Január 21.
Rétság város kiadó! »
Január 20.
Frissítve az RTV képújság »
Január 19.
Díjátadás a Magyar Kultúra Napján »
Január 18.
Újabb cikk-cakk a járóbeteg pályázat ügyében »
Január 17.
Archívumba kerültek régebbi híreink »
Január 16.
Mezőfi vesztett, Végh József nyert »
Január 15.
Feltöltve Hangadó pdf formátumban »
Január 14.
Újévköszöntő - cikk az ünnepségről »
Január 13.
Archívumba kerültek régebbi híreink »
Január 12.
Elemzés a január 17-i testületi üléshez »
Január 11.
Frissítve a február havi programelőzetes »
Január 10.
Önálló oldalt nyitottunk a Kistérségi Leader programnak »
Január 9.
Évzáró a Kistérségi Társulásnál »
Január 8.
Üzlethelyiség kiadó »
Október után ismét kötelező kéményseprés »
Január 7.
Újabb szolgáltatás portálunkon »
Január 6.
Szigorúbb büntetések a közlekedésben »
Az RTV januári műsora »
Január 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon legújabb száma »
Hanganyaggal kiegészítve a testületi ülés tudósítása »
Január 4.
Meglepő fordulat játóbeteg-ellátó központ ügyben »
Ismét frissült a rétsági Mentők honlapja »
Január 3.
Feltöltve a február havi programelőzetes »
Frissítve az RTV képújság »
Feltöltve a testület 2008 évi munkaterve »
2008. Január 2.
Feltöltve a januári programajánló »
moziműsor »
Január 1.
Újraindítottuk népszerűségi szavazásunkat »

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-