Legfrisebbek - Arcívum - 2010
-
2006 szeptember végén döntöttünk úgy, hogy a honalpon található legfrisebb anyagokról készítünk egy tartalomjegyzéket a portál főlapján. Az ötletet tulajdonképpen az olvasók adták, akik rendre azt kérdezték tőlünk, hogyan lehet megtudni, milyen új tartalmak vannak az egyes rovatokban. A válasz mindig az volt - és tulajdonképpen most is az marad - hogy meg kell nyitni az egyes alhonlapokat, és ott megtalálhatók az oda tartozó friss tertalmak. Az új ablak bevezetése tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy akik nem akarják naponta végégnézni a belső oldalakat, de kiváncsiak az új hírekre, képekre egyéb információkra, azok itt egy jó kivonatot találhatnak. Kivonatot, mert minden újítás felsorolása nem férne el a lap bal oldalán elhelyezett ablakba. Külön nem emeljük ki pl. ha egyes oldalakra linkeket, keresztlinkeket helyezünk el, ha pontosítjuk az adatokat pl. a programajánló oldalán, vagy kisebb jelentőségű bejegyzéssel bővítjük ezeket. Nem emeljük ki, ha a belső oldalak főlapján frissül az Aktuális kiemelés, stb. Nem emeljük ki a fórum eseményeit sem. Reméljük, az új szolgáltatás népszerű lesz olvasóink körében, hiszen itt nemcsak felírjuk, hanem közvetlenül elérhetővé is tesszük az érintett frissességeket.
     Ezen az oldalon a címoldali "Legfrisebbek" archívumát adjuk közre, amelyből - akár egy hajónaplóból - később is nyomon lehet követni, melyik napon milyen főbb újítások történtek a portálon. Oldalunkat 10-15 naponként frissítjuk.
 
December 5.
Mikulásjárat indult ... »
December 4.
Ajándékozzon eredeti képzőmévészeti alkotást iparművésztől »
December 3.
Rétság a Magyar Televízióban »
Nyílt nap informatikai terem avatással »
December 2.
Zárókonferencia az Erdei Tanóráknak »
Feltöltve a december havi programelőzetes »
December 1.
Eladó ingatlan Rétságon, kedvező feltételekkel »
Feltöltve a decemberi programajánló »
November 30.
Felhívások Mindenki Karácsonyához kapcsolódóan »
Átvágták a szalagot a járóbetegellátónál »
November 29.
András napi táncos mulatság »
November 28.
Ajándékozzon egészséget szeretteinek »
November 27.
Ajándékozzon egészséget szeretteinek »
November 26.
Pályázat hó eltakarítási munkálatok elvégezésére »
2010. évi Bursa Hungarica pályázat eredménye »
November 25.
Sikeres baba-mama nap »
November 24.
Színház szlovák nyelven »
November 23.
Új oldallal bővült az Ön- kormányzati fejezet »
November 22.
Dudanótás lemezbemutató »
November 21.
Óvári János kiállítása Salgótarjánban »
November 20.
Taggyűlés s klubdélután a Hunyadi klubban »
November 19.
Feltöltve a testületi ülésa anagai »
November 18.
Ezeregy éjszaka bábokkal elmesélve »
November 17.
Fenyőfa vásár friss, élő fákból »
November 16.
Frissítve az RTV képújság »
November 14.
Kisértet a művelődési központban »
November 13.
Kibővítésre került a rendeletek gyűjteménye »
November 8.
Megjelent a Börzsönyi Helikon októberi száma »
November 7.
Ifjúsági tánctalálkozó »
November 6.
Megjelent a Hangadó novemberi száma »
November 5.
Frissítve a lakossági apróhirdetések »
Feltöltve a december havi programelőzetes »
November 4.
KEOP porogrammal az alternatív közlekedésért »
10 éves Gobelin Kör kiállítása »
November 3.
Szavazzunk! Új népszerűségi táblát indítottunk »
Frissítve az RTV képújság »
November 2.
Ültessünk fát! - Egy civil kezdeményezés felhívása »
Pályázat Spangár díjra »
November 1.
Mindszenty és Pallavicini emlékezete  »
Feltöltve a novemberi programajánló »
Október 31.
Hosszú és kemény  »
Október 30.
Koncert a jótékonyság jegyében  »
Október 29.
Séta a rétsági temetőben a helytörténész szemével  »
Angolul versenyeztek »
Október 28.
Táblát avattak a meghurcolt pap emlékezetére  »
Frisstve a Szlovák »
és a Cigány kisebbségi önk. oldala »
Október 27.
Tájékoztató az iskolai őszi szünetről »
Évadzáró lövészet az Árpád Egyletnél »
Október 26.
Testületi ülés anyagai kiegészültek kommentárral  »
Október 25.
Hubertus lovaglás harmadszor  »
Október 24.
Megjelent a Hangadó októberi száma »
Október 23.
Az 1956-os forradalom tiszteletére »
Október 22.
Ünnepelt az iskola »
Képviselő-testületi ülése napirendjei »
Október 21.
A temetőben épül valami ...? »
Október 20.
Rendhagyó napok a középiskolában »
A Kossuth utcában valami történt »
Október 19.
Megalakult az új képviselő-testület »
Frissítve az RTV képújság »
Október 18.
Lomtalanítás 2010. november 8-án »
Elektronikus hulladék gyűjtés november 6. »
Október 17.
Rétságiak az erdei tanórákon »
Gyémántdiplomás jogász »
Október 16.
Fabó Andrásra emlékeztek Ősagárdon »
Tanulást segítő mókás tanfolyam  »
Október 15.
Döntő egy kerékpárért »
Kiegészítve az okt 18. testületi ülés, új anyag- gal, kommentárral  »
Október 14.
Kiállításmegnyitó Sagyibó Sándorné képeihez »
Tolmácson is szüreteltek »
Október 13.
Diófesztivál Diósjenőn »
Bemutatták Koltay Gábor Mindszentyről készült filmjét »
Október 12.
Kirándulás Jásztelekpusztára »
Konyvajánló »
Október 11.
Szüreti mulatság, hatalmas jó buli »
Október 10.
Feltöltve a novemberi programelőzetes »
Október 9.
Önkormányzat alakuló ülése okt 18. Napirendek anyagok  »
One Brain tanfolyam II. rész felhívás »
Október 8.
Tanul a kicsi, tanul a nagy »
Október 7.
Kenyérünnep és szüret Diósjenőn »
Óvodások környezettudatos kirándulása »
Az Uránusz felhívása a szelektív hulladékgyűjtés változásáról »
Október 6.
Szüreti mulatságra készülődvén »
Vértanúkra emlékeztek az iskolások »
Október 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon szeptemberi száma »
Könyvbemutató a Városi Könyvtárban »
Október 4.
Kiegésztve az iskolai dokumentumok »
Állást keres? Önindító karrier klub ingyen »
Október 3.
Választási eredmények Rétságon »
Október 2.
Jótékonysági gálaműsor az idősek világnapján »
Feltöltve a környék kulturális programajánlója »
Október 1.
Szemét egy ügy 3. »
Október 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon szeptemberi száma »
Könyvbemutató a Városi Könyvtárban »
Október 4.
Kiegésztve az iskolai dokumentumok »
Állást keres? Önindító karrier klub ingyen »
Október 3.
Választási eredmények Rétságon »
Október 2.
Jótékonysági gálaműsor az idősek világnapján »
Feltöltve a környék kulturális programajánlója »
Október 1.
Szemét egy ügy 3. »
Szeptember 30.
Bursa Hungarica ösztöndíjpáláyzat és űrlapok »
Családi Könyvtári nap programja a Könyvtár oldalán »
Szeptember 29.
Feltöltve az októberi programajánló  »
Szeptember 28.
Családi nap a Hunyadi ligetnél »
Szeptember 27.
Megbocsátás hete a könyvtárban okt 4-10 »
Szeptember 26.
One Brain - kineziológiai - tanfolyam Rétságon »
Szeptember 25.
Frissítve az RTV képújság »
Szeptember 24.
Választási hirdetmény bizottsági névsorral »
Szeptember 23.
Polgármester és képviselő jelöltek televíziós bemutatkozása  »
Szeptember 22.
Jancsi és Juliskával nyilt a színházi évad  »
Szeptember 21.
Bemutatjuk a Fitt-Nett Szépségszalont  »
Szeptember 20.
Szept 23-i testületi ülés anyagai kommentárokkal egészültek ki »
Szeptember 19.
Elismerések a Megyenapon  »
Szeptember 18.
Megjelent a Hangadó választási különszáma »
Szeptember 17.
Szept 23-i testületi ülés anyagai »
Új kresztáblált talált fel Rétság(!?)  »
Kiegészült az iskola dokumentumtára  »
Szeptember 16.
Mentsük meg a gólyafiókákat!  »
Frissítve az RTV képújság »
Szeptember 14.
Kiegészült az önkormányzati jelöltek bemutatkozása  »
Frissítve a környék programajánlója  »
Szeptember 14.
Partnerség a foglalkoztatásért tanácskozás  »
Fogathajtó bajnokság Kétbodonyban   »
Szeptember 13.
Tájékoztató iskolai szülői értekezteltek időpontjáról  »
Új dokumentumok az iskola honlapján »
Szeptember 12.
Megjelent a Hangadó szeptemberi száma »
Új bemutatkozásokkal kiegésztve a választási oldal  »
Szeptember 11.
Lánglovagok tűzön vízen  »
Sulijóga indul Rétságon  »
Szeptember 10.
Rétsági krónika 1990-2010  »
JUDO - felhívás jelentkezésre  »
Szeptember 9.
Mongol táj, mongol ember  »
Jelentkezési felhívás Tűzzománc körbe  »
Szeptember 8.
Búcsúban is környezeti szempontokkal Nógrádsápon  »
Szeptember 7.
Megjelent a Börzsönyi Helikon augusztust összefoglaló száma »
Szeptember 6.
Szavazzunk! Mire számíthatunk a választás után?  »
RTV és a Hangadó felhívása önkormányzati jelölteknek  »
Szeptember 5.
Klubdélutánon a Városi Nyugdíjasoknál  »
Szeptember 4.
Átverések végjátéka  »
Bemutatkoznak a jelöltek  »
Szeptember 3.
Koreai delegáció térségünkben   »
Frissítve a környék programajánlója  »
Tájékoztató az önkormányzat pénzügyi helyzetéről »
Szeptember 2.
Partnerséggel a foglalkoztatásért   »
Sulipontokkal nyerhet az iskola!  »
Archívumba kerültek régebbi híreink  »
Szeptember 1.
Szeptember 1. tanévnyitók   »
Mire fókuszálsz? tanfolyam  »
Feltöltve a szeptemberi programajánló  »
Augusztus 31.
Ismételt hirdetmény laktanyai épületek eladásáról  »
Augusztus 30.
Koncertsorozattal zárult a Bánki Nyár  »
Augusztus 29.
Bemutatkozási lehetőség jelölteknek  »
Augusztus 28.
Szilvaszombat Kétbodonyban  »
Kiegészítve a szeptem- beri programelőzetes »
Augusztus 27.
Juhász József fotói Vietnamról   »
Felbőgtek a láncfűrészek  »
Augusztus 26.
Partnerséggel a foglalkoztatásért  »
Augusztus 25.
Választási oldal frissített infókkal  »
Augusztus 24.
A városházán nincs megállás - de citromdíj az van  »
Augusztus 23.
Képviselő-testületi ülés kommentárok  »
Megjelent a Hangadó augusztusi száma  »
Augusztus 22.
Könyvajánló - Egy könyv stációi  »
Augusztus 21.
Füstfelleg a város felett  »
Augusztus 20.
Szent István ünnepe  »
Augusztus 19.
Képviselő-testületi ülés anyagai  »
Képzőművész és életmód tábor Tolmácson  »
Pályázati felhívás laktanyai ingatlanok értékesítésére  »
Augusztus 18.
Költözik az iskola - Minden dolgos kézre számítanak  »
Augusztus 17.
Új pályaudvaron a rétsági buszok  »
Augusztus 16.
Borzalmak hétfője  »
Augusztus 15.
Szilvaszombat és iskolakezdési hitelakció »
Októberben önkor- mányzati választás  »
Augusztus 14.
Palócgulyás fesztivál Nagyorosziban  »
Tájékoztató iskolai tankönyvek árusításáról és évnyitóról   »
Augusztus 13.
Gázszünet lesz augusz- tus 25-26-án   »
Augusztus 12.
Kiegészítve a nyári szabadságok az egészségügyi intézményekben  »
Azgusztus 11.
Tájékoztató a dolgozók gimnáziumába beiratkozásról   »
Augusztus 10.
A művelődési központ árnyékában  »
Óvónőt keresnek egy Rétság közeli településen  »
Augusztus 9.
Felhívás társadalmi munkára az iskolához  »
Tolmácson is fesztiváloztak  »
Augusztus 8.
Ságok találkozója - Rétsági Rétes Nap  »
Augusztus 7.
Felhívás - Iskolakezdési támogatás  »
Augusztus 6.
Megjelent a Börzyönyi Helikon júliusi termést összefoglaló száma  »
Augusztus 5.
Frissítve a környék programajánlója  »
Augusztus 4.
Feltöltve a szeptemberi programelőzetes  »
Augusztus 3.
Rendkívüli testületi ülés aug 5. Napirendek, kommentárok  »
Augusztus 2.
Nemzetiségi Fesztivál Bánkon  »
Augusztus 1.
Felhívás táncosoknak - próbák 6-án!  »
Lovasverseny Pusztaszántón  »
Feltöltve az augusztusi programajánló  »
------------

------------
Március 11.

Kézimunka kör indult  »
Keszthelyi kirándulás március 27  »
Március 10.
Márc 11 testületi ülés Kommentárok»
Március 9.
Nagyböjti zenés áhitat »
Március 8.
Nyári képzőművészeti tábor felnőtteknek  »
Márc 11 testületi ülés anyagok »
Kistérségünk az Expón »
Március 7.
Nyári gyermek- és életmód tábor  »
Nyugdíjasok nőnapoztak »
Március 6.
A szeretet nyelvéről »
Március 5.
Légy része a történetnek »
Frissítve az RTV képújság »
Március 4.
Rajzszakkör indul a Művelődési Központban »
Március 3.
Tető alatt a járóbeteg- szakellátó központ »
Március 2.
Rajzverseny - Légy része a  történetnek  »
Kézimunka tanfolyam indult. »
Március 1.
One Brain (kineziológia) tanfolyam márc 20 »
Röpke három évtized »
Feltöltve az áprilisi programelőzetes »
Február 28.
Feltöltve a márciusi programajánló »
Uramisten! Mi van itt? »
Február 27.
Közgyűlés az íjászoknál »
Február 26.
Kistérségünk az Expón »
Február 25.
Hatalmas buli Nagyorosziban »
Február 24.
Frissítve az RTV képújság  »
Február 23.
Febr 25. testületi ülés Kommentárok »
Uniós Estek a kultúráról »
Február 22.
Riport egy nagyoroszi rockfesztiválról »
Február 21.
Febr 25. testületi ülés anyagai »
Február 20.
Frissítve a februári programajánló »
Február 19.
Nőnapi virágvásár »
Február 18.
Üvegművészeti  kiállítás  »
Február 17.
Kézimunka tanfolyam indul március 6-án. »
Február 16.
Ingyenes Magnetoterápiai állapotfelmérés az EÜ központban »
Február 15.
Szobrász szakkör indult  »
Február 14.
Baba-mama kör  Babatorna, egészségmegőrzés »
Február 13.
Néptánc farsang Kereplős módra »
Február 12.
Felsőtagozatosok is farsangoltak »
Február 11.
One Brain (kineziológia) tanfolyam indul »
Február 10.
Irodalmi délutánon Dokk-oltunk »
Február 9.
Febr 11. Testületi ülés. Anyagok kommentárok itt olvashatók »
Ásványokról az iskolában »
Február 8.
Testületi ülés. Anyagokitt olvashatók »
Új taneszközök, tankönyvek »
Február 7.
Megjelent a Börzsönyi Helikon új száma  »
Jövőre veled ugyanitt »
Február 6.
Egészségnap  »
Február 5.
Sulikarnevál »
Spangárosok bemutatkozása Salgótarjánban »
Február 4.
Véradás lesz február 18-án  »
Jelmezbál az óvodában »
Február 3.
Szavazattal segíthetünk a Mentőállomásnak »
Február 2.
Be vagyunk havazva  »
Február 1.
Feltöltve a márciusi programelőzetes »
Január 31.
Itt a farsang, áll a bál ...  »
Január 30.
Feltöltve a februári programajánló »
Január 29.
Szobrász szakkör indult, még lehet jelentkezni »
Január 28.
Maszkok készültek farsangra  »
Január 27.
Átalakult a mentőállomás önálló honlaprésze »
Január 26.
Végzetes harcok Romhánynál  »
Január 25.
Testületi ülés kommentárok  »
Január 24.
Testületi ülés január 28. Napirendek  »
Évnyitó klubnap és közgyűlés a "Hunyadisoknál"  »
Január 23.
Felhívás - Tehetségkutató sztárpalántáknak  »
Január 22.
Díjátadás a Magyar Kultúra Napján  »
Január 21.
Kiegészítve a januári programajánló »
Január 20.
Jótékonysági koncert 150 genfi zsoltár kiadásáért jan. 31 »
Január 19.
Április 11. parlamenti választás. Frissülő információk itt  »
Január 18.
Újévköszöntő  »
Január 17.
Össztűz a laktanyában »
Január 16.
Frissítve az RTV képújság »
Január 15.
Szalagavató a középiskolában  »
Január 14.
Rendkívüli és semmitmondó  »
Január 13.
Még lehet asztalt foglalni a Vöröskeresztes Bálra  »
Január 12.
Megérkezett a kistérségi autóbusz  »
Január 11.
Kommentárok a testületihez  »
Január 10.
Ismét rendkívüli testületivel kezdődik az év!  »
Január 9.
Kiegészült a januári programajánló »
Január 8.
Városházi citromkarikák  »
Január 7.
Megjelent a Börzsönyi Helikon új száma  »
Január 6.
Feltöltve a Zulu programja »
Kötelező kéményseprés január 5-20-ig  »
Január 5.
Szlovák nyelvtanfolyam »
Alacsonyan szállnak a féltéglák ...  »
Január 4.
Feltöltve a februári műsorelőzetes »
Január 3.
Frissítve az RTV képújság »
Január 2.
Feltöltve a januári programajánló »
Archívumba kerültek a 2009 évi szavazások »
Január 1.
Szavazzunk 2010-ben is  »

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-