Legfrisebbek - Arcívum - 2009
-
2006 szeptember végén döntöttünk úgy, hogy a honalpon található legfrisebb anyagokról készítünk egy tartalomjegyzéket a portál főlapján. Az ötletet tulajdonképpen az olvasók adták, akik rendre azt kérdezték tőlünk, hogyan lehet megtudni, milyen új tartalmak vannak az egyes rovatokban. A válasz mindig az volt - és tulajdonképpen most is az marad - hogy meg kell nyitni az egyes alhonlapokat, és ott megtalálhatók az oda tartozó friss tertalmak. Az új ablak bevezetése tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy akik nem akarják naponta végégnézni a belső oldalakat, de kiváncsiak az új hírekre, képekre egyéb információkra, azok itt egy jó kivonatot találhatnak. Kivonatot, mert minden újítás felsorolása nem férne el a lap bal oldalán elhelyezett ablakba. Külön nem emeljük ki pl. ha egyes oldalakra linkeket, keresztlinkeket helyezünk el, ha pontosítjuk az adatokat pl. a programajánló oldalán, vagy kisebb jelentőségű bejegyzéssel bővítjük ezeket. Nem emeljük ki, ha a belső oldalak főlapján frissül az Aktuális kiemelés, stb. Nem emeljük ki a fórum eseményeit sem. Reméljük, az új szolgáltatás népszerű lesz olvasóink körében, hiszen itt nemcsak felírjuk, hanem közvetlenül elérhetővé is tesszük az érintett frissességeket.
     Ezen az oldalon a címoldali "Legfrisebbek" archívumát adjuk közre, amelyből - akár egy hajónaplóból - később is nyomon lehet követni, melyik napon milyen főbb újítások történtek a portálon. Oldalunkat 10-15 naponként frissítjuk.


December 31.

Új év, új KRESZ  »
December 28.
E heti citromdíjas  »
December 26.
Frissült a Zulu Café Étterem programajánlata »
December 25.
Zarándokút Szlovénia-Horvátországba  »
December 24.
Archvumba kerültek november előtti híreink  »
December 23.
Vadak karácsonya a Börzsöny lábánál »
December 22.
Mindenki Karácsonya »
December 21.
Optikai tuning - Szávai Attila könyvbemutatója »
December 20.
Karácsonyelőtti ünneprontás »
December 19.
Nyudíjasok évbúcsúztató karácsonyköszöntője »
December 18.
Szávai Attila könyvbemutatója Salgótarjánban »
December 17.
Takarékszövetkezet köszöntője »
Mongóliai utibeszámoló »
December 16.
Ajándékozzon egészsé- get szeretteinek! »
Fehér ovikarácsony »
December 15.
Kiegészült a Zulu programajánlata »
Karácsonyi koncertet adtak a zeneiskolások »
December 14.
Útakadály a 2-esen, három disznót elütöttek »
Dec 17. testületi ülés kommentárjai »
December 13.
Mikulás és karácsony a szlovák kisebbségnél »
December 12.
Dec 17. testületi ülés anyagai »
December 11.
Lakóhelyünk Rétság irodalmi pályázat »
Karácsonyi vásár a Nógrátade-nál »
December 10.
Szülői értekezlet az iskolaköltözésről »
December 9.
Feltöltva a Hangadó novemberi száma »
Szobrász szakkör indul, lehet jelentkezni  »
December 8.
Megjelent a Börzsönyi Helikon új száma  »
Mindenki karácsonyára készülnek »
December 7.
Költözzön-e az iskola? »
December 6.
Adventi zenés áhitat orgonaavató koncerttel »
December 5.
Mikulás járat és bál  »
December 4.
Az óvodában már járt a Mikulás »
Út önmagunkhoz - Vác december 12. »
Út önmagunkhoz - Ezoteria Vácon»
December 3.
Összevont iskolai szülői értekezlet felhívása »
Nyitott kapuk kiállítása »
Feltöltva a Hangadó novemberi száma »
December 2.
Rendhagyó tanórák - Kék nap a rendőrségen »
Feltöltve a januári műsorelőzetes »
December 1.
Összevont iskolai szülői értekezlet december 9-én »
Feltöltve a decemberi programajánló »
November 30.
Történelmi mélyponton a testületi munka »
Kiegészült a Zulu étterem program- ismertetője »
November 29.
Roy és Ádám a Zuluban »
Frissítve az RTV képújság »
November 28.
15 éves a Hunyadi Klub »
András napi táncünnep »
November 27.
Adventre készültek a koszorúk »
November 26.
Nyílt nap a nappali középiskolában »
November 25.
Új épületben a gyermekvédelmi szolgálat »
November 24.
Interaktív gyermekjóga délelőtt december 5-én »
November 23.
Kiegészült a decemberi műsorelőzetes »
November 22.
Segítsük szavazással egy óvoda pályázatnyerését »
November 21.
A kör háromszögesítése »
November 20.
Táncosaink vendégszereplése »
Szlovák nyelvtanfolyam az Evangelikus Imaházban »
November 19.
Természetgyógyászati klub »
Kiegészült a programajánló »
November 18.
Alapkőletétel a Járóbeteg-ellátó központnál »
Kiegészült a Zulu programajánlata »
November 17.
Pályázati felhívások fotósoknak »
November 16.
Diótörő a művelődési központ színpadán »
November 15.
Idősek napja és véradók köszöntése »
November 14.
Toborzó Tűzzománc alkotóközösségbe »
November 13.
Köznemhallgatás és egyéb "csemegék" »
November 12.
Hüllőkiállítás »
November 11.
Értesítés újabb áramszünetről »
November 10.
Testületi ülés nov.13. Kommentárok »
November 9.
Újra várja vendégeit a Zulu Café Étterem »
November 8.
Frissítve az RTV képújság »
Közmeghallgatás nov.13. Napirendek »
November 7.
Tánctalálkozó hatodszor  »
November 6.
Megjelent a Börzsönyi Helikon új száma  »
November 5.
Gobelin kiállítás »
November 4.
Elkészült a decemberi műsorelőzetes »
November 3.
Baba-Mama Kör következő programja november 13. »
November 2.
Javítva a Moziműsor »
Bombariadó az OTP-nél  »
November 1.
Elindult a "járóbeteges" központ építése   »
Október 31.
Szeméthegyek a laktanyában »
Október 30.
Feltöltve a novemberi programajánló »
Október 29.
Értesítés áramszünetről »
Október 28.
Fűtött utca Rétságon?  »
Október 27.
Lövészverseny évadzáróként  »
Október 26.
Tégy önmagadért »
Október 25.
Mindszenty és Pallavicini emlékezete »
Október 24.
Egésznapos lovasprogram Szent Hubertus tiszteletére »
Október 23.
Városi ünnepség a Forradalom tiszteletére »
40 éves a Takarékszövetkezet »
Október 22.
Rózsaszín álom gagyi kivitelben  »
Kiegészült a programajánló »
Október 21.
Értekezés a kompetencia alapú oktatásról »
Október 20.
Az Ítélőtábla döntött »
Halottak napi virágvásár »
Október 19.
10 éves az Ipoly Euroregió »
Feltöltve a Hangadó októberi száma »
Október 18.
Gyalázatos természetkárosítás városszerte »
Október 17.
Felszentelték az Evangelikus Imaházat »
Baráti kör a hunyadisoknál »
Október 16.
Pillangósok családi napja »
Október 15.
Pályázati lehetőségek a Leadernél »
Október 14.
Százmillió hitelre, szemrebbenés nélkül »
Október 13.
Testületi ülés kommentárjai »
Október 12.
Frissítve az októberi programajánló »
Testületi ülés napirendje anyagai »
Október 11.
Szüreti mulatság - Táncol az egész város »
Október 10.
Fotokiállítás születésnapra »
Október 9.
Baba-Mama klub alakult »
Rétságon járt a szerencse »
Október 8.
Szüret volt (Tolmácson) ... szüret lesz ... »
Október 7.
Árokásás, vagy betemetés »
Megjelent a Börzsönyi Helikon új száma »
Október 6.
A szabadságharc mártírjaira emlékeztek »
Október 5.
Suli jóga indul október 12-én (bővebben itt) »
Október 4.
Baba Mama Klub indul október 9-én»
Október 3.
Elkészült a novemberi műsorelőzetes »
Október 2.
Feltöltve a Moziműsor »
Október 1.
Feltöltve az októberi programajánló »
Szeptember 30.
Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat»
Szeptember 29.
Soklövetű verseny az Árpádosoknál»
Szeptember 28.
Frissítve az RTV képújság »
Szeptember 27.
Hunyadi klubdélután »
Szeptember 26.
Archívumba kerültek a májusi hírek»
Szeptember 25.
Piroska és a farkas »
Szeptember 24.
Lomtalanítás október 1 és 10-én»
Szeptember 23.
Előadás a stresszmentes hatékony tanulásról »
Szeptember 22.
Felhívás angol nyelvtanfolyamra»
Szeptember 21.
Képviselő-testület ülés kommentárjai»
Kiegészítve a szeptemberi programajánló »
Szeptember 20.
Amatőr rockfesztivál »
Tájékoztató e-mail cím átmeneti változásáról »
Szeptember 19.
Képviselő-testület szept 24-i ülés anyagai »
Szeptember 18.
Felhívás iskolakezdési támogatásra »
Szeptember 17.
Az anyatejes táplálás népszerűsítésére»
Szeptember 16.
Véradás lesz október 6-án »
Szeptember 15.
Épül már a járóbeteg- ellátó központ? »
Szeptember 14.
Frissítve az RTV képújság »
Szeptember 13.
Egésznapos Roma Folklórfesztivál»
Szeptember 12.
Tűzoltók versenyeztek »
Szeptember 11.
Még lehet jelentkezni a szept 25-27 kárpátaljai kirándulásra »
Szeptember 10.
Bélyeges tégla kiállítás nyílt»
Szeptember 9.
A 6. jegyző az 5. Mííí vaaan? Nem értik? »
Szeptember 8.
Előadás a Stresszmentes hatékony tanulásról (előzetes hirdetmény) »
Szeptember 7.
Enduró weekend a kosdi Extrémparkban »
Szeptember 6.
Megjelent a Börzsönyi Helikon augusztust összefoglaló száma »
Szeptember 5.
Ultrakönnyű repülők 8. találkozója »
Szeptember 4.
Rétság megint jegyző nélkül »
Szeptember 3.
Feltöltve a Moziműsor »
Szeptember 2.
Gombócban is jók vagyunk, Szilvaszombat Kétbodony »
Szeptember 1.
Becsöngettek az iskolákban »
Augusztus 31.
Feltöltve a szeptemberi programajánló »
Augusztus 30.
Kiállítás nyílt a Magyar Fotográfia Napján »
Augusztus 29
Rasszista indítékkal vásárolna ingatlant a város »
Augusztus 28.
Archívumba kerültek ezen rovat június 15 előtti hírei »
Augusztus 27.
Interjú az RVSE vezetőjével, Salgai Györggyel »
Augusztus 26.
Baleset és más útakadályok »
Augusztus 25.
Rendkívüli testületi ismét? »
Augusztus 24.
Frissítve a programelőzetes a repülőnap részletes műsorával »
Augusztus 23.
Augugusztusi testületi ülések kommentárjai »
Augusztus 22.
Aug 24. és 27-i testületi ülések anyagai »
Augusztus 21.
Augusztus 20. Szent István napja »
Augusztus 17.
Adorján Attila kiállítása Németországban »
-------------------
Június 15.
Új játszótér gyűjtésből, közadakozásból »
Június 14.
Archívumba helyezve ezen rovat régi címei »
Június 13.
Elbúcsúztak a 8. osztályosok »
Június 12.
Váci Múzsa Egyesület kiállítása »
június 11.
Vidám ballagás »
Június 10. 
Olcsó, családias, tóközeli szállás a Balatonnál »
Június 9. 
Szépségem a szépségért  »
Június 8. 
Megjelent a Börzsönyi Helikon májust összefoglaló száma  »
Június 7. 
Nemzetiségi Találkozó színpompás kavalkád  »
Friss adatokkal kiegészítve az EP választás oldala  »
Június 6.
Őshüllők kiállítása  »
Június 5.
Ballagás az Óvodában »
Június 4.
Júniusban filmprogramokkal már tart a Bánki Nyár »
Június 3. 
Ünnepi könyvhét Faragó Zoltán könyvének  bemutatásával  »
Június 2. 
Feltöltve a Hangadó májusi száma  »
Frissítve a Zulu programajánlója  »
Június 1. 
Jumbó Bababolt  »
Május 31. 
Feltöltve a júliusi programelőzetes  »
Május 30.
Feltöltve a júniusi programajánló »
és Moziműsor  »
Május 29.
Egy nap a gyarmekekért a gyermekeknek  »
Május 28. 
Véradás lesz június 4-én az iskolában »
Alkotókörök kiállítása »
Május 27. 
Képzőművészeti napközis tábor Tolmácson  »
Május 26. 
Máj. 28. testületi ülés kommentárjai »
Növendékhangverseny a Zeneiskolában  »
Május 25.
Jelentkezési lehetőség Élménytáborba  »
Május 24.
Tűzoltósikerek megyei versenyben  »
Május 23.
Máj. 28. testületi ülés anyagai  »
Május 22.
Akadályverseny a Sportkombináton »
Május 21.
Felhívás Történelmi Militari tábor »
Május 20.
Jelentkezési felhívás Zeneiskolába »
Május 19.
Semmitmondó fórum a semmiről  »
Május 18.
Országos tűzgyújtási tilalom »
Május 17.
Archívumba áthelyezve az első 2 hónap hírei »
Május 16.
15 éves a Hunyadi Nyugdíjas Klub  »
Május 15.
Jótékonysági műsor az óvoda javára »
Május 14.
Összefogással szépül az Óvoda  »
Május 13.
A gyermeknapi rendezvény előkészületeiről »
Május 12.
Rétsági sportoló a válogatott keretben  »
Lakossági fórum május 18-án  »
Május 11.
Kerékpárral Zöld úton »
Május 10.
A rendőrség felhívása a műtárgyak védelmében »
Május 9.
Frisstve a Polgármesteri Hivatal címadatbázisa  »
Május 8.
Megjelent a Börzsönyi Helikon »
Május 7.
Extrémpark Kosdon »
Május 6.
Feltöltve a júniusi programelőzetes  »
Május 5.
Ajtófelújítás egy nap alatt »
Május 4.
Megyei közlekedésbiztonsági vetélkedő »
Május 3.
Zöld út kerékpártúra felhívása »
Május 2.
Majális »
Május 1.
Feltöltve a májusi programajánló »
és Moziműsor  »
Április 30.
Tanúkat keres a rendőrség »
Április 29.
Feltöltve a Hangadó új száma (április) »
Eu parlamenti választási hirdetmény »
Április 28.
Szakmai továbbképzés a könyvtárban »
Április 27.
Képviselő-testületi ülés kommentárjai »
Április 26.
Képviselő-testületi ülés anyagai »
Április 25.
0.22-es kispuskalövészet  »
Április 24.
Vadászatról a Föld napján »
Áprlis 23.
Szederjesi Csaba kiállítása »
Április 22
Szakmai konferencia az óvodában »
Április 21. 
Európa parlamenti  választási információk »
Április 20.
Lakossági fórum hol lesz? »
Április 19.
Felhívás főzőversenyre »
Április 18.
Művészetre hívás napja »
Április 17.
Pedagógiai konferencia »
Április 16.
Pályázatokról vállalkozóknak »
Április 15.
Eboltási hirdetmény »
Április 14.
Iskolai versenyek sikerei  »
Április 13.
Kommentárokkal kiegészítve a testületi ülés anyaga »
Április 12. 
Óvodai beíratkozás »
Április 11.
Tetsületi ülés anyagai »
Április 10.
Költészet napja, Spangár díjak »
Április 8.
Megjelent a Börzsönyi Helikon új száma »
Április 7.
Husvéti tojások kreatívan »
Április 6.
Középiskolások művészeti kiállítása »
Április 4.
Tudományos konferencia Alsópetényben »
Április 3.
Ásványokról az iskolában »
Április 2.
Új gazdával, nagyívű zetvekkel a Zuluban »
Április 1.
Frssült a programajánló »
A moziműsor »
és a programelőzetes »
Március 31. 
Új jegyzője van Rétságnak »
Március 30.
Evangelizáció a husvéti felkészülés jegyében »
Március 29.
100 esztendő. A legidősebb rétsági polgár tisztelete. »
Március 28.
Bronzérmesek diákolimpikonjaink »
Március 27.
Régi képek Rétságról »
Március 26.
Végh József salgótarjáni könyvbemutatója »
Március 24.
Bajkálról a víz világnapján »
Március 23.
Hűvös időben nyitott a lőtér »
Márdcius 19.
Költségvetés van is meg nincs is »
Március 16.
Nyílt levél egy rendelet tervezetről »
Március 14.
Megyei Közgyűléssel közösen ünnepeltünk »
Március 13.
Iskolások már ünnepeltek »
Március 12.
A kőfaragó - Terman Sándor kiállítása »
Március 11.
Újabb testületi ülés - csütörtököt mondtak »
Példaértékű üsszefogás a DIPO Helyi Akciócsoportnál »
Március 10.
Beörésekről az illetékestől »
Költségvetés nincs, tanácstalanság van »
Március 9.
Rock koncert a művelődési központban »
Március 8.
Sikeres diákolimpikonok »
Március 7.
Nőnapi köszöntő a Hunyadi Nyugdíjas Klubban »
Március 6.
Hétfőn, (márc 9) soronkívüli testületi ülés a költségvetésről »
Március 5.
Ajándékkal az egészséges tízóraiért »
RTV ügyben megoldás látszik»
Március 4.
Felkerült a márciusi moziműsor »
Március 3.
Nőnapra is ajándokot az ajándékboltból »
Nesze neked nyilvánosság - Már TV se! »
Március 2.
Frissítve feltöltve a márciusi programajánló »
Feltöltve az áprilisi programelőzetes  »
Március 1.
Ajándékozzon nőnapra egészséget »
Február 28.
Honvédelmi államtitkári látogatás »
Február 27.
Rendkívüli rendkívüli »
Február 26.
Falusi rendezvények pályázati lehetőségeiről»
Február 25.
Kiegészült a takarékszövetkezeti oldal »
Február 24.
Farsangi hangulatban nőnapoztak »
Február 23.
Nem vicc! Humor »
Február 22.
Frissítve az RTV képújság »
Február 21.
Óvodások is jelmezbáloztak »
Február 20.
Feltöltve a Hangadó januári száma »
Február 19.
Sulikarnevál »
Február 18.
Bukta - nem lekváros, de jogerős »
Február 16.
Itt a farsang áll a (vöröskeresztes) bál »
Február 15.
A bomlás virágai 2. elvonás »
Február 14.
Rétságra látogatott az 56-os forradalom legendája »
Február 13
Géphiba miatt kiesés
Február 5.
Megjelent a Börzsönyi Helikon legújabb száma »
Február 3.
Dr. Dávid Ibolya Rétságon »

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-