Balesetek szombaton

2021.10.11.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Szombaton városunkban nagyszabású szüreti rendezvénysorozat volt. Erről külön cikkben részletesen beszámoltunk. Már a rendezvény délutánján sajnálatos híreket kaptunk, miszerint a rendezvényen résztvevők két balesetet is elszenvedtek. Külön nem tértünk ki rá, mert a események kívülesnek a szervezők hatáskörén. Semmi összefüggés nincs tehát a rendezvény és az úton történtek között, ha csak az nem hogy a szüret okán közlekedtek a 2-es számú főúton.
     Hallottunk egy balesetről ahol egy kamion szorított le egy lovast, aki így kiesett a nyeregből. Szomorú, hogy az érintett elmondása szerint több arra közlekedő nem állt meg segítségnyújtás céljából. 
     A másik szerencsétlenség egy lovas hintóval történt, akik a felvonulás után igyekeztek hazafelé, talán Diósjenőre. 
     Nos ezek a helyiek által ismert és a közösségi médiában is leírt hírek, amelyeket így részletezni nem tudunk.
     A rendőrség sajtóosztálya azonban kiadott egy hivatalos közleményt a hintó és az autó ütközéséről, mellékelve 2 képet is, alábbiakban ezt tesszül közzé. Egy saját fotón pedig azt mutatjuk meg, hogy melyik területen történhetett az ütközés. (Ez nem a police.hu fotója.)

GiK

Egy 29 éves férfi közlekedett 2021. október 9-én 16 óra 20 perc körül személygépkocsival Rétságról a pusztaszántói útelágazó irányába, amikor az előtte haladó lovaskocsinak, majd egy optikai terelőoszlopnak ütközött. A lovak a lovaskocsit húzva elszabadultak, távolabb egy vascsőnek ütköztek. A baleset következtében a lovaskocsi vezetője és két utasa megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. 
     A baleset körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
     Felhívjuk a figyelmet, hogy a szabályok betartásával a balesetek elkerülhetők! Kérjük, hogy az út- és látási, valamint az időjárási viszonyok megfelelően közlekedve az adott útszakaszra érvényes sebességhatárokat betartva közlekedjenek!
     …hogy mindenki hazaérjen!
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság - police.hu 

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-