Aradi hősök emlékezete

2020.10.07.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Városunkban már évtizedes hagyománya van annak, hogy megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharc hőseiről, és a 13 vértanúról, akik életükkel fizettek hazánk szabadságáért vívott harcban.
     Ma már elfogadott városi ünnepséggé lépett elő ez az alkalom. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy az iskolában tanórai keretben van előírva a megemlékezés október 6-án. Ezt jó néhány évvel ezelőtt úgy oldották meg, hogy a városi emlékparkban tartottak az iskola minden tanulójával megemlékezést, amihez aztán csatlakoztak városi intézmények, szervezetek. Tekintettel arra, hogy van emlékhelye a szabadságharcnak Rétságon - konkrétan a művelődési központ falán - ezért jó pár éve ide került megszervezésre az emlékezés. Más településeken általában nem szerveznek ilyen ünnepségeket, megmaradnak az iskolai keretek között. A jelenlegi vírusveszélyes helyzetben, érthető módon az iskolások most nem csatlakoztak a közös emlékezéshez, de így is jónéhányan összegyűltek a főhajtásra.
     A második érv éppen az a közös ünneplés előtt, hogy Rétság közvetlen környékén voltak harci események 1849-ben, és sajnálatosan voltak áldozatai is. Ezért lett elhelyezve az az emléktábla-együttes, ahol a nevek is szerepelnek. 
     A méltóságteljes emlékezést a Himnusz hangjai vezették be, majd Szájbely Zsolt szavalata következett. Mezőfi Zoltán mondott beszédet, melyben kiemelte a környékünkön történt hadműveleteket is. (A beszéd meghallgatható az alul elhelyezett linken.) Majd elsőként a város koszorúját Mezőfi Zoltán polgármester és Jámbor Lajos jegyző helyezte el az emléktábláknál, őket intézmények, társadalmi szervezetek követték. A koszorúzók felsorolása ugyancsak szerepel a hangfelvételen.
     Képeink a fontosabb pillanatokról tudósítanak.

  GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-