Megújult iskola - kulcsátadás - tanévnyitók
2013.09.02.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-

       Újra beköszöntött a szeptember és szokás szerint az első napon megszólalnak az iskolacsengők. Most a diákok ugyan a naptár segítségével kaptak egy napot, így 2-án, hétfőn indult az tanulmányi év. Az emberek többsége nagy várakozással viszi gyermekét az oktatási intézményekbe, mert oly sok változás alakítja át az oktatást, hogy azt követni is nehéz. No mi erről most nem készítenénk elemzést, mert Rétságon örömteli változás is várt diákra, pedagógusra egyaránt.

Kulcsátadás az általános iskolában
     Több cikkben is beszámoltunk már az város képviselő-testülete által pályázati forrásból megvalósuló városközpont megújításról. Ennek a programnak képezte egyik önálló részét az iskola felújítása, melynek keretében teljes hőszigetelés valósult meg az épületen. Az ablakok korszerűre cserélése mellett a födém is hőszigetelést kapott, és "bundába" bújtatták a falakat is amelyek ezt követően ízléses színes burkolatot kaptak. Ugyancsak a munka része volt, az iskola területének bekerítése. Ehhez a programhoz kapcsolódik az intézmény előtti park felújítása, valamint az "alsós" játszótér áttelepítése is. A képviselő-testület a felújítás szervezésénél és a kivitelező kiválasztásánál úgy intézkedett, hogy minden a nyári szünetben történjen, így már semmi nem akadályozza a ház birtokba vételét. A korábbi akadálymentesítést és techológiai fejlesztést is beleszámítva az épület szinte teljesen megújulva szolgálhatja az oktatás céljait.
     A reggeli csengőszóval ünnepélyes tanévnyitóra került sor. Ennek keretében Mezőfi Zoltán polgármester jelképesen átadta a felújított intézmény kulcsát egy diáknak, egy olyan fiatalnak aki most először lép be az iskola kapuján.
     Tulajdonképpen az ünnepélyes hangulat mellett egy racionális, a legszükségesebb információkat ismertető rendezvény volt.  Óvodások köszöntötték iskolába lépett társaikat, szavalat is színesítette a programot, majd Borosné Gellai Katalin igazgató mondott beszédet. (Ezt rövidesen mellékelni fogjuk) A szózat hangjai után a diákok elvonultak tantermeikben és kezdetét vette a 2013-14-es tanév. Az első osztályosokat egy-egy emléklappal köszöntötték osztályfőnökeik.

Középiskola
      Tanévnyitó volt a város középiskolájában is, amely a Balassagyarmaton működő Mikszáth Kálmán
Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola kihelyezett tagozata. Az épület aulájában felsorakozott tanulók számára Lavaj Árpád igazgató mondott el több hasznos információt, és értékes gondolatot. Többek között megfogalmazta, hogy az iskola szerepe nem csupán az oktatás, hiszen ismeret, tudás könyvből, internetről, vagy éppen levelező formában is szerezhető. A nappali képzés része a közösségi élmény, a tanárok és tanulótársak példája, a feladatok megoldásának nehézsége és öröme. Mindez együtt képezi egy nappali iskola lényegét.
      Elmondta azt is, hogy ebben az évben 3 osztállyal működik a kihelyezett tagozat, mert 9. osztály elegendő jelentkező híjján idén nem indult. Az ünnepélyes alkalom itt is a tantermekben folytatódott. osztályfőnöki órákkal, tankönyvek átvételével, órarendek rögzítésével, és minden olyan tevékenységgel, ami az első napokat szokta jellemezni az iskolákban
     Képeink a két intézmény évnyitójáról örökítenek meg emlékeket.

GiK  
.
.


www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-