Koncert Győri Szabó József emlékére

2016.09.26.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Győri Szabó József igen népszerű népdalénekes 5 évvel ezelőtt szeptember első napjaiban költözött át a "mennyei társulatba". Már önmagában ez a tény elegendő lett volna - és az országban több helyén elegendő is volt - emlékkoncertek szervezésére. De ha hozzátesszük, hogy a különös tehetségű nótaénekes földi maradványai Rétságon, a család sírboltjában nyertek örök nyugalomra, akkor nem is lehet kérdés, hogy városunkban mindenképpen meg kell emlékezni művészetéről.
     Az ötlet már több mint egy esztendővel ezelőtt felmerült és az előkészítés is kezdetét vette. Végül összeállt a műsorterv, igazán kiváló művészek közreműködésével.
     A művelődési központ aulájában tárlókban kis kiállítás fogadta a vendégeket, amelyek a művész életéből mutatnak meg relikviákat. Az aranylemezt, állami kitüntetést, vayg például az első OSZK igazolványt, munkakönyvet, korabeli plakátokat de találtunk családi képeket is. A színházterembe lépve a színpad bal oldalán fehér virág és mécses mellett egy fiatalabbkori kép emlékeztet Győri Szabó Józsefre.
     Felcsendült a varázslatos muzsika Szalai Antal és népizenekara tolmácsolásában. Mondani sem kell, hogy az est valamennyi fellépője igen sokszor állt színpadon, szerepelt tv műsorban, lemezfelvételeken "Józsi bácsival". (Bocsánat, ha ezt a bizalmas megszólítást használom, de azért tehetem, mert személyesen ismertem mindig vidám egyéniségét, többször hallottam dalait.) A műsort Agarádi László színész, parodista vezette, és bőven volt élményanyaga humoros jeleneteket is feleleveníteni a közös múltból. A dalok előtt azonban emlékező szavak hangzottak el Gyurkovics Katalin tolmácsolásában. (A személyes hangvételű, megható beszéd elolvasható, illetve meghallgatható) Éppen ezért életrazi ismertetőt itt mellőzzük.
     Az egykor közösen énekelt nótákat elsőként Buváry Lívia énekes előadóművész idézte fel, aki egyike volt az emlékmúsor megálmodóinak. Majd Kolostyák Gyula nótaénekes vette át a mikrofont. Közben humoros konferansz, zenekari muzsika, és következett egy újabb sztár, Hatvani Kiss Gyöngyi. Mondani sem kell, hogy minden dalt a közönség lelkes tapsai ünnepeltek.
     Szünet után folytatódott a prgram. A majd 3 órás est második részében újra színpadra léptek a korábban fellépők. Bár sok-sok dal elhangzott, még így is csak a legkedvesebbeket, a Rétságon és környékén olyan gyakran hallotakat sikerült bemutatni. A fináléban még ezt a hangulatot is sikerült fokozni, amikor minden fellépővel közös kúrust alkotva búcsúztak a művészek a közönségtől. 
     A zúgó vastaps közepette a család tagjai nevében az unokaöccs, (ifj.) Szabó Miklós köszönte meg virágcsokorral a művészek felélépését. Igazán szép estben, és valódi zenei élményben lehetett része azoknak, akik eljöttek az emlékkoncertre. Még egy körülményt érdemes megemlíteni, hogy ezen alkalom volt az intézmény új hangrendszerének első főpróbája. Tulajdonképpen még a rendszer kb fele üzemel, de így és érezhető volt az a minőségi különbség, ahogyan az erősítő hangfalain keresztül eljutott a dal és a muzsika a hallgatókhoz.
     Képeink az emlékkoncertről tudósítanak. Remélhetőleg hagyománnyá válik, hogy városunkban nyugvó legendás nótaénekesnek időnként, így ősszel emlékestet szervezzenek a művelődési központ munkatársai, együttműködve a család tagjaival, és a fellépéseket lelkesen vállaló művészekkel. Aki pedig addig is szívesen hallgatná a felvételek által megőrzött hangot, - több más mellett - a youtube-on is gazdag válogatást talál. 
GiK  - Foto: GiK és Kelemen Ágnes 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-