HANGADÓ
2006. FEBRUÁR 

A Magyar Kultúra Napján



Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz írását. Ennek emlékére 166 évvel később, Pozsgay Imre miniszter javaslatára, azaz 1989-től, ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját ezen a napon. 
     A kultúra egyébként is a mindennapokban rejlik, az alázatban és a szolgálatban, a viselkedésben és a sokszínűség elfogadásában, a zene, a tánc, a fesztiváli kavalkád és a csendes könyvtári zug vagy a szobrok, képek magányának tiszteletében. Rétságon is hagyománya van immár az ünneplésnek és ebből az alkalomból sor került a „Lakóhelyünk Rétság” c. pályázatra beérkezett művek díjainak átadására is, mely pályázatot általános- és középiskolások részére írtuk ki. 
     Két kategóriában hirdettünk nyerteseket, mégpedig prózában 1. helyezett. Dávid Alexandra, 2. helyezett Kapcsos Bálint, 3. helyezett Szikszai Nóra voltak. Vers kategóriában a zsűri úgy döntött, hogy az 1. díjat nem adja ki, 2. díj Velki Péter és a harmadik díj Balla Bianka kezébe került. Szeretnénk nem csak a díjazottaknak, hanem minden pályázónak gratulálni! Az értékelés után Budai Zoltán előadásában „Üzenetek, vallomások, strófák” címmel hallhattunk irodalmi összeállítást a helyi Spangár András Irodalmi Kör tagjainak műveiből. A színvonalas műsort városunk sok lakója fogadta örömmel.


www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-