Búcsú és falunap Tolmácson

2021.08.10.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Honlapunk kistérségi hírportálként határozta meg magát, azzal a szándékkel, hogy a járás területének kiemelkedő rendezvényeiről is hírt adjunk. Az elmúlt 10 évben így is működött. Szinte minden községből hoztunk képes beszámolót jelentős programokról. Ahol lehetett riporterünk a helyszínről tudósított, vagy közzétettünk a helybeliek által küldött anyagot. A pandémia miatt szünetelő közösségi élet miatt az elmúlt időszakban nem voltak események. Ezért is fogadtuk el örömmel Tolmács község meghívását.
     Városunkhoz legközelebbi szomszédos településen már több mint egy évtizede a Szent Lőrinc naphoz kapcsolódó templomi búcsú napján rendezik meg a falunapot. Így aztán a nagy napra hazalátogatók a spirituális eseményen való részvétel mellett, a délutáni, igen sokrétű szórakoztatásban járnak kedvébe a rendezők mind a helybélieknek, mind a rokonoknak, hazalátogatóknak.
     Idén a falu főterén, a parkban és a Sport utcán voltak alkalmak. A szokásos vásári kínálat mellett igényes termékekkel kézművesek kínáltak vásárfiának valót. De volt gyermek játékpark körhintával, lufifújó bohóc, kreatív lehetőség és természetesen vendéglátás.
     A műsor 15 órakor kezdődött a színpadon, illetve környékén. Hajnis Ferenc polgármester rövid köszöntőjét követően a Kereplő Színház játszott együtt a gyermekekkel, majd a felnőttek kedvenc operettslágereit szólaltatta meg Szeredy Krisztina és Vanya Róbert. Őket a Latte Maffiato szalonzenekar követte, ismert filmslágereket szólaltattak meg francia és olasz nyelven, de magyar gyöngyszemek is sorra kerültek. A Közösségi Ház termében "Zsófi néni papírszínházának" tapsolhattak a legkisebbek. A tér másik oldalán vadászmadár bemutatót láthattak a résztvevők, akik folyamatosan megtöltötték a parkot és környékét. Volt mesemondás felnőtteknek, majd amint beköszöntött az este retró discora szórakozhattak, táncoltak a látogatók. A teljes műsorfolyamot szinte lehetetlen felsorolni, de minden megtalálható a plakáton.
     A színpadi produkció szünetében, a disco előtt ízletes babgulyás vacsorával vendégelték meg a falubelieket és a vendégeket.
     Igazán gazdag programról tudósíthatunk. A képeket - sajnos - a teljes napról nem tudtunk hozni, így a legjellemzőbb délutáni eseményeket mutatjuk meg azoknak, akik nem lehettek ott, de érdekli őket mi történik a szomszédságunkban. Természetesen, ha kapunk még fotókat, szívesen kiegészítjük a képgalériát.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-