Elnökválasztás a Hunyadi Klubban

2021.08.01.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Július utolsó hetében Annák ünneplik névnapjukat. Az Anna-bálozásnak nagy hagyományai vannak, ezért a Hunyadi János Nyugállományúak Klubja is július utolsó hétvégéjén hagyományosan megrendezi az Anna-bált. A 31-re meghirdetett klubnapnak a szórakozáson kívül volt egy fontos hivatalos része is. Új elnököt választottak.
     A művelődési központ aulájába belépők igazolták a védettségüket, mert ez feltétel volt a belépéshez. (Többen távolmaradtak, mert nem rendelkeztek védettségi igazolással.) Majd aláírták a jelenléti ívet, illetve aki eddig nem tette, befizette a tagdíját. A délután 2 órára hirdetett taggyűlésre lassan gyülekezett a tagság, emmiatt várni is kellett a kezdéssel. Meg kellett lennie az alapszabályban meghatározott határozatképességnek ahhoz hogy hivatalos program megtartható legyen. Ez a késedelem azonban nem okozott gondot, hiszen a tagok régen találkoztak, és a kötetlen beszélgetésre amúgy is kevés lehetőség volt eddig. Egy másik teremben a Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársai tartottak ügyfélfogadást katonai vonatkozású ügyek intézésére, így a várakozás idejét ezzel is hasznossá lehetett tenni.
    Majd amikor a vezetőség úgy látta, hogy a határozathozatalhoz elegendő személy van jelen, taggyűléssel kezdődött a klubnap. Bálint Attila egészségi okokra hivatkozva lemondott elnöki tisztségéről, ezt a tagság szavazással tudomásul vette. Majd a vezetőség által ajánlott jelöltek mutatkoztak be. Elsőként Bakóné Megyeri Erzsébet, aki ismertetett programja szerint az éves programok színesítését és megszervezését tartotta fontosnak. A másik jelölt Botos János, aki pedig a pénzügyi források felkutatását és támogatók megnyerését emelte ki. Ezt követően kerületek kiosztásra a szavazólapk, melyeket összegyűjtés után egy bizottság számlált össze. Majd a vezetőség nevében bejelentették, hogy Bakóné Megyeri Erzsébet a szavazatok többségét megszerezte, így ő a honvéd hagyományokat ápoló klub elnöke az elkövetkezendő időben. A bejelentést követően átadták neki a BEOSZ emlékplakettjét.
     A hivatalos részt a szokásos klubprogram követte. Elsőként Putyer Gyulné adott elő egy dalt, azok emlékére, akik az elmúlt időszakban távoztak az élők sorából. Majd felszerelt a zenekar, felszolgálták a vacsorát, azt követően pedig indult a báli "forgatag". Hát mit ne mondjak, nem lett szűk a tánctér, és ebben az évben jelmezes szépségversenyre sem került sor. Volt viszont tombola, lehetett izgulni a nyereményekért. A jelenlévő klubtagok jól érezték magukat és már készülnek a következő eseményekre, amelyek nyár folyamán immár hagyományosan kirándulásokat tartalmaz.
      Pár képpel tudósítunk a klub összejöveteléről és a történésekről.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-