#Lépned kell - sulimusical

2017.06.03.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A Petőfi Musical Stúdió társulata nem először vendégeskedik a rétsági művelődési központ színpadán. Azt is mondhatnánk, hogy új darabjait nálunk is bemutatják, mert másfél, két évenként üdvöölhetjük a társulatot városunkban. Ezennel is egy remek előadás részesei voltak, akik péntek estére belépőjegyet váltottak.
     Valójában a fenti bevezetőben egy állítás nem egészen pontos. Mármint, hogy a társulat többször szerepelt nálunk. Mert az igaz, hogy a Petőfi Musical Stúdió előadói álltak színpadra, csakhogy ez a stúdió egy egészen specális formáció. Egy lelkes tanárnő kezdeményezésére jött létre 20 esztendeje olyan középiskolás fiatalokból, akiket érdekel a zene, a színpadi szereplés. (Pár statisztaklai adat: 20 év alatt több mint 1000 szereplő, jeleleg 100 aktív tag, 600 fellépés. Ezek alkalmával mintegy 6000 dalt adtak elő.) Ebből az is következik, hogy az évek múltával a középiskolások leérettségiznek, életüket másutt folytatják, többük - bár elválaszthatatlan élmények kötik a társulathoz - már a rendszeres színpadi munkában nem vesznek részt. Jönnek viszont újabb művészetszerető tinik, akik az együtt töltött idő alatt valódi művészekké érnek. Erről az előadás alkalmával is meggyőződhettünk.
     A legújabb produkció amit elhoztak hozzánk, valóban élő problémát állít a középpontba. A darab története 2025-re datálódik, tehát a nem is olyan távoli jövőre. A mai jelenségeket továbbgondolva mutatják be az emberi kapcsolatok elszegényedését. Azt, hogy a kommunikáció mobiltelefonon, tableten, facebokon történik a valóságos találkozások mintha kiüresedtek volna. Mégis a remekül megírt forgatókönyv felvillantja azt is, hogy a középiskolásoknak majd egy évtized múlva is lesznek érzelmeik, gondjaik, leszenek vitáik, riválisaik, de lesznek barátaik, élményeik, és sorsdöntő kérdésekben felelősen tudnak dönteni. A szerelem örök, akkor is meghatározza a mindennepjaikat, és mindezek mégiscsak emberi arculatot adnak a jóvő fiataljainak.
     Az előadás lendületes, magával ragadó, és a közönség számára is élvezetes megoldásokat kínált. (Mindezt a többször felcsattanó vastap is igazolta.) Ilyen például, hogy a színpad mellett jobb és baloldalon külön "kisszínpadok" voltak, amelyek valójában más idősíkot valósítottak meg. A látványt fokozta a színes világítás, a gyorsan változó tarka világ, a színpad olykor előtéri jelenete, ami egy pillanat alatt állóképpé merevült és sziluettként illusztrálta a bal oldali helyszín emlékidézését. Rendívül ötletesen oldották meg a jelentváltást. Miközben a fények változtak, alakult át a pódium hol tanteremmé, hol grund részletévé, vagy éppen családi nappalivá. A közönséget talán nem érdekli, de fontosnak tartom kiemelni, hogy ezen az előadáson volt az előző évben nagyfelújításon átesett szinpadi fény és hangterchnika valódi főpróbája. Mert a fény nagy többségét a ház beépített világítóberendezései szolgáltatták. (A "csillagvetítő" kivételével mind helyi berendezés.) És a hangtechnika "megszólalási oldala" a hangszórók is a helyi hangrendszer részei. Látszott, hogy profi kezelőkkel mi mindent lehetett kihozni ezeből az eszközökből.
     A tudósító bajban van amikor képes beszámolót kíván készíteni. Mert a musical műfaja egyáltalán nem állóképre való. Egy ilyen produkciónak a lelke - a jó szövegkönyv, és slágeresélyes dalok mellett - a megszólaló muzsika, a tökéletes énekszámok, a táncok és a rendezés ötletgazdagsága. Márpedig ezek mind olyan részei egy előadásnak, amit a fotóval nem lehet visszaadni. Éppen ezért csak néhány jellemző felvételt mutatunk meg emlékeztetőként.
     Reméljük, hogy a Petőfi Musical Stúdió más produkcióiból is láthatunk városunkban a következő évadban, vagy években.
  GiK 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-