Gyermeknap

2016.05.30.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Május utolsó vasárnapja a hagyomány - és az 1950 óta bevezetett szokás - szerint a gyermekekről szól. Legyen egy nap az esztendőben, amikor minden a kicsikről, a felnövekvő nemzedékről szól. Nekik jár a külön fagyi, az ajándék és meglepetés, és persze számukra szerveződnek a közösségi programok is. Természetesen Rétságon is gazdag programmal várták a szervezők (Városi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai) a gyerekeket és a családokat.
      Igaz, hogy a napokban több jelentős eseményre is sor került - és június első napjaiban még kerül is - tehát bőven volt alkalom művelődésre, vagy éppen szabadidős kikapcsolódásra. Mindez nem von le a kezdeményezés értékéből, hogy most a legfiatalabbak legyenek a központban. Akár jelképesen is, hiszen az események egy része a művelődési központban kapott helyet, a többi pedig a környékén, a Nagyparkolóban, illetve a szomszédos parkos területeken.
     14 órától állt a színpad, az ugrálóvár, és az óriás csúszda. Már lehetett kézműveskedni, különféle ügyességi játékokkal próbálkozni, felmászni a tűzoltó autóra, vagy egy ideig igazi serifnek érezve magát a gyermek, benyomni a sziréna gombját a rendőrautóban.
      Nem sokkal a kezdés után Hegedűs Ferenc polgármester átadta a város kulcsát az ifjúságot képviselő gyermekeknek. (Jó kérdés, hogy mit kezdtek vele. Semmit. Visszaadták a szervezőknek. Pedig másutt komoly hagyományokkal, izgalmas versenyek közepette választanak diákprolgármestereket, mintegy felkészülve a gyermeknapra, akik aztán ezen a délutánok tényleg alkotnak is valamit a fiatalok érdekében, vagy legalább elmondják javaslataikat. No nem baj, majd legközelebb. Kár mert így értelmét veszti a gesztus, helyette egy rendes köszöntő talán többet jelentett volna, hiszen a város képviselő-testülete az elmúlt években igen sokat tett a játszóterek, parkok felújítása érdekében, vagy éppen a szabadidő eltöltés, művelődés, sportolás feltételeinek javításáért - művház, könyvtár felújítás, kistornaterem karbantartása, vagy éppen TKB támogatás csoportos programokhoz, stb. Lenne hát mire büszkének lenne, mert Rétságon valóban jó gyermeknek lenni.)
     A kulcsátadás után egyik iskolai csoport vezette be a színpadi események sorát. Kezdődött a rajzverseny, és hát a különféle helyszíneken  sokféle programba lehetett bekapcsolódni. Ezeket nem sorolnám fel, hiszen a a plakáton mind látható. Tény, hogy a több helyszín megosztotta a közönséget, így aztán forgószínpad-szerűen több eseményt kerestek fel. Közben a művelődési ház konyhává alakított termében szépen szaporodtak - a többek által előre megsütött, és felajánlott - palacsinták, a hagymás zsíros kenyerek, és mindenkit megvendégeltek finom harapnivalóval, üdítővel.
     Majd újra a színpad felé fordultak a tekintetek. Pintácsi Viki énekes műsorral szórakoztatta a gyermekeket, felnőtteket, és a kicsiket be is vonta a közös dalolós játékba. Őt egy bohócruhába öltözött bűvész követte, ugyancsak szórakoztató műsorral.
     Pár képünk mutatja a sokféle programból kötött gyermeknapi csokrot.

GiK ..
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-