Ballagtak az iskolások
2015.06.20.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A Rétsági Általános Iskolában az elmúlt tanévben két nyolcadik osztály tanult. A tanév tulajdonképpen befejeződött, a többiekkel együtt már csak a hivatalos tanévzáró van hátra. Szép diákhagyomány szerint ünnepélyesen vettek búcsút az intézménytől, tanáraiktól, osztálytársaiktól azok a diákok, akik őszre már "középfokon", más intézmények padjaiban ismerkednek a tudománnyal.
A képre kattitnva nagyítható!      A feldíszített osztálytermekben némi izgatottságot lát a sok-sok ünneplőbe öltözött diák arcán az arra járó tudósító. Igazából talán még nem értik és nem érzik, mit jelet számukra ez a nap. Az utolsó alkalom, amikor így együtt ünnepel a hosszú éveken át összekovácsolódott közösség. Barátságok talán nem szűnnek meg, de a fizikai távolság lazíthat erős kapcsolatokat. Alakulnak újak, amelyek persze nem pótolják a gyermekkori diákbarátságokat. Mindezek súlyát persze érezni, csak az ünnepség után, vagy a nyári szünet első napjaiban lehet igazán. Most még boldog várakozás közben szólalt meg az iskolacsengő. A két nyolcadik osztály számára utoljára.
     Ballagó nóták dallamaira osztályfőnökeikkel és az iskola igazgatóval karonfogva járták végig az épület nevezetes termeit, azokat az osztálytermeket, ahol alsóbb osztálybeli társaik búcsúpillantásaival kísérve végül az intézmény udvarára vonultak.
     Igazán szép ünnepségnek, olykor megható pillanatoknak lehettek részesei a megjelentek. A sok-sok virággal pompázó ballagókat szülők, barátok, családtagok és más érdeklődők vették körül.
     A Himnusz elhangzása után valóban ünnepélyes keretek között, de az évek alatt kialakult rend szerint hangzottak el versek, köszöntők. A hetedik osztályosok útbaindító szavaira a ballagó osztályok egy-egy tanulója válaszolt. Mindkét nyolcadikos csoport készült egy közös énekléssel, amely egyben lehetőséget teremtett csoportkép - afféle tabló - készítésére is. De külön énekes műsorral készültek az alsó tagozatosok is.
      Az osztályfőnökök köszöntek el a diákoktól, és átadták a naplókat az igazgatónak. Elsőként a 8.a osztályfőnöke, Majer Szilvia, majd a 8.b vezetője Maglódiné Sági Gabriella. A napló átvétele után az intézmény vezetője virágcsokorral köszönte meg az eddigi munkát. A két jelenlegi osztályfőnök mellett Mártonné Vásárhelyi Erikának is, aki nyugdíjbavonulásáig vezette a 8.b kollektíváját. A ballagó fiatalok szalagot kötöttek az iskola zászlajára, és méltó megőrzésre átadták az őket követő diákoknak.
      Borosné Gellai Katalin, az iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet. (Ebből nem idéznénk, de teljes terjedelmében meghallgatható a többi köszöntővel együtt a mellékelt hangfelvételen.)  Megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját, de külön kitért a tanulmányokban és közösségi munkában jeleskedő diákokra, akiket könyvjutalomban részesített, illetve kiemelte és köszöntötte a szülői munkaközösség tagjai közül azokat, akik sok áldozatot vállaltak e két osztály problémáinak közös megoldásában, a rendezvények előkészítésében lebonyolításában.
      A Szózat hangjai után meglepetés várta a diákokat és a vendégeket. Minden búcsúzó bapott egy léggömbőt, amelyet kivánságát az ég felé súhajtva bocsátott szélnek (Ezt most szó szerint kell érteni.) melyek repülvén a végtelenbe színesebbé és emlékezetesebbé tették az alkalmat és talán a kivánságok megvalósulásában is segítenek. Ezt követően már kötetlen formában folytatódott az ünneplés. Barátok ismerősök virágokkal, ajándékokkal köszöntötték a ballagókat, csattogtak a fényképezőgépek, forogtak a kamerák, készültek az emlékképek.
      Külön érdemes megjegyezni, hogy a fotózás kedvelt helye lett az előző évben felavatott új park és a szökőkút. A napfény is jó irányból sütött, és bizony kisebb sor alakult ki, hogy e kedves helyen készüljenek életre szóló emlékfotók. Nagyobb csoportot ezen kívül a cukrászdák környékén láttunk, és minden bizonnyal ki-ki családja körében ünnepelte élete egy fontos szakszának lezárulását, előbbrelépést a felnőtté válás folyamatában.
      Képeink az esemény fontosabb pillanatait dokumentálják.
  GiK -
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-