Gyermeknap előtti gyermekprogramok
2015.05.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Városunkban május utolsó vasárnapján lesz nagyszabású programsorozat a kicsiknek, nagyoknak és a családoknak. A település intézményei és civil szervezetei azonban saját szokásrendjük szerint már a hét közepétől  gondoskodtak játékos elfoglaltságról, kalandról. Riportunkban 3 eseményről számolunk be. Az óvoda, az iskola, és a Rétsági Árpád Egylet rendezvényéről.
     Az óvoda amúgy is sok játékkal büszkélkedő udvarán csütörtökön külön meglepetés várta a kicsiket. Egy ugrálóvár költözött az gyepes placcra, ami - mondani sem kell - nagy népszerűségnek örvendett. De volt arcfestés is, no meg a játékudvar összes eszköze ilyenkor még vidámabb életre kel. A kellemesen borongós nap kedvezett a szabadtéri elfoglaltságnak. Ami csak bevezetése volt a pénteki "akadályversenynek". Igazából komoly akadályok persze nem voltak, de tanulási lehetősége annak, hogy különböző helyszíneken kell feladatokat megoldani, amit értékelnek is. Négy ilyen helyszínt alakítottak ki az óvoda munkatársai. Mindegyiken a szülők is besegítettek a lebonyolításba és az értékelésbe. Az intézmény udvara mellett, a második feladatokat a szemben lévő gyepen, a harmadikat a Gyermekligetben (azelőtt KRESZ park) a negyediket pedig az iskolai játszótér melletti területen rendezték be. Minden helyszínen két adadályt kellett ügyesen teljesíteni, amelynek eredménye  szépen gyűlt a lapokon. A csoportok forgószínpad szerűen cserélődve minden helyen próbára tették ügyességüket. A visszatérőket üdítővel terített asztal is várta.
     Évek óta hasonló módon találnak a gyermekintézmény munkatársai lehetőséget arra, hogy a hétköznapok között legyenek eltérő események is a kicsiknek. No meg ezek után már vidámabban kapcsolódhatnak be családostul is a város vasárnapi közös programjába, amelyre a szervezők nevében ezennel is invitálunk minden Olvasót!
     Képeink a változatos eseménysorról rögzítenek emlékeket.
A cikk az iskolai rendezvény ismertetésével folytatódik a képek után
  GiK -
-



Az iskolában
    A csengőszó május utolsó péntekjén nem a megszokott termekbe hívta a tanulókat. Az 1-5 osztály számára a tornateremben szerveztek játékos sportos foglalkozást.
    Lami Annamária ismertette a program tervét, majd Borosné Gellai Katalin köszönte meg a felkészítő tanárok munkáját. Elmondta, hogy a 6-8 osztályosok a művelődési házzal kialakult jó együttműködésnek ksözönhetően, számukra tervezett szabadidős programban vesznek részt a kulturális intézmény termeiben.
    A sportos nap bemelegítéssel indult, majd csapatok szerveződtek más-más színű trikókat magukra öltve. Időközben elkészültek az "akadályok" és pályák. Új eszközöket láthattunk, amit az iskola a Kölyök Atlétika pályázaton nyert, de erről egy külön cikkben fogunk beszámolni. A csapatok egymást váltva kerültek a különböző feladatokhoz, amelyeket pontoztak.
    Alábbi képek a mozgásban gazdag délelőtt hangulatáról adnak tudósítást.
A cikk az Árpád Egylet akadályversenyéről szóló hírrel folytatódik a képek után

  GiK -
-

Akadályverseny az Árpád Egyletnél
     Az "ijászok" már lassan egy évtizede minden év májusában versenyezni hívják a környező iskolák csapatait. A környezet kiválóan alkalmas ilyen programok lebonyolítására, és az egyesület felszereltsége is arra, hogy katonás, sportos feladatokat adjanak a résztvevőknek. A járás iskolái négy fős csapatokkal neveztek.
     A verseny kezdetén Fodor László elnök ismertette a szabályokat, majd Dudás György, a Járási Hivatal vezetője üdvözölte a kezdeményezést és sikeres versenyt kívánt. Majd a csapatok elindultak a versenyhelyszinekhez. 7 feladatot kellett megoldaniuk, és az idő is számított az értékelésnél. Ezek hagyományosan az íjászat, a lövészet, a szellemi totó, a csatacsillag dobás, kötétmászás, tájoló használat terepen. Miközben a gyerekek "hajottak a jó ereményért" a konyhában készült a finom ebéd, amelyre az eredményhirdetés után mindenkit meginvitáltak.
     Erről az eseményről csak pár képet kaptunk tudósításként, de az előző év hasonló riportjából felidézhetők a az izgalmas pillanatok. (Amennyiben szerkesztőségünkhöz küldenek még fotókat, kiegészítjük az alábbi válogatást.)

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-