Akadályverseny iskolásoknak
-
A Rétsági Árpád Egylet már több
mint egy évtizede minden májusban megrendezi azt az akadályversenyt, amelyet
iskolás csoportoknak ír ki. Általában a gyermekknap programsorozatához
kapcsolódik az esemény. Az idén érdekesen alakult a kicsik szórakoztatására
is kitalált nap, mert a városi ünnepségre technikai okokból június 7-én
kerül sor. Az árpádosok tartották magukat az év elején összeállított naptárhoz,
így május 30-án pénteken várták a versenyezni vágyókat.
Nem
mondhatni, hogy az időjárás különösebben kegyes lett volna. Ellenkezőleg.
A lőtéren a gyülekezés, a szabadedzés és a megnyitó alatt folyamatosan
esett az eső, ha nem is nagy intenzitással. Talán mire a csapatok a terepre
kerültek enyhült az égi áldás. No de mindez mit számít egy katonás sportra,
militáris feladatokra épülő megmérettetésen - mutattak rá többen. Az időjárás
is egy leküzdendő akadály csupán.
A
csapatok 9 óra magasságában regisztrálták magukat, majd fél 10-kor sorakozóval,
tájékoztatóval kezdődött a nap. Ezennel az egyesület fedett színe alatt.
Fodor László a szervezők nevében üdvözölt minden résztevvőt, akik 10 csoportot
alkotva jöttek versenyezni. Ismertette az egyes állomásokat és felhívta
a figyelmet a balesetmentes kivitelezésre. Dudás György a Járási Hivatal
elnöke rövid köszöntőjében üdvözölte, hogy városunkban ilyen hagyományok
élnek. Fontosnak tartotta a katonai vonatkozású programokat, és mindenkinek
sok sikert kívánt.
Hagyományosan
a tábori ágyú elsütésével kezdődött a verseny. A csapatok 10 percenként
indulva "vették az akadályokat". A jó eredményhez minél jobb teljesítmény,
de gyorsaság is szükséges volt a kb. 4 kilométeres pályán. Volt itt szellemi
tesztlap, légpuskalövészet, íjászat, dobócsillag, kötélmászás, tájoló használat,
kézigránátdobás és trx feladat. Időközben a konyhán készült a finom ebéd,
hiszen hagyományosan a fárasztó feladatok után minden résztvevőt megvendégeltek
a szervezők.
Két korosztályt
külön-külön értékelték az eredményhirdetéskor. Az 5-6. osztályosok tartoztak
egy kategóriába, és a 7-8. osztályosk a másodikba. Az első helyezést minkét
kategóriában a szügyi csapatok nyerték. Ez nem csoda, hiszen korábban is
mindig felkészülten érkeztek, és jó eredményekkel tértek haza. A rétságiak
az ebben a mezőnyben értékes második helyet szerezték meg. Igazán jó állóképesség
és erőpróba volt a természetben rendezett verseny. Minden bizonnyal lesz
jövőre is.
Pár képünk
a nap kezdetén és a szabadedzéseken készült. Amennyiben kapunk még felvételeket
készséggel közzétesszük. Tudósításként egy kiváló programról azonban így
is megfelelnek.
GiK
.
|