Tanévkezdés felújítva
Noha a városközpont megújítsás több helyszínen jelenleg is nagy ütemben zajlik. Van három olyan munkarész, amely szorosan kötődik az oktatási intézményekhez. A képviselő-testület éppen ezért szigorú határidőt szabott ezen munkák befejezésére. A kivitelezőnek mindenképpen úgy kellett a munkát szervezni, hogy iskolakezdésre befejezzék. Így is történt, a hétfői tanévkezdés már több helyszínen meglepően megváltozott környezetben találja majd a diákokat. Közben folynak a további munkálatok, a Mikszáth út óvoda előtti járda átépítése, parkolóhely bővítés, indul a KRESZ park kerítésépítés és tanpálya felújítás, még tart a művelődési központ korszerűsítésének ezévi üteme, rövidesen elkezdődik a temetői út meghosszabbítása, a napokban befejeződik a Táncsics utca javítás és járdaépítése, és egyéb a 3 ütemtervben megfogalmazott feladat. Az iskola előtti park már majdnem befejezés előtt áll. Még az új padokat, szemétartókat kell kihelyezni, és tájékoztató feliratokat ízléses formában véglegesíteni. Tekintetettel arra, hogy a szökűkút témában fotópályázatot indítottunk, a beérkezett képekkel együtt külön riport készül. És természetesen a munkálatok előrehaladtával a továbbiakról is részletes képes tájékoztatást adunk. Ezen cikkünk kizárólag az iskolai élettel összefüggő helyszíneket dolgozza fel. Általános
iskola kazánház felújítása
Napközis étkezde teljes felújítása
.
Kiváncsiak
vagyunk véleményére! Ide írhatja be hozzászólását >>>
A Rétsági Televízió "megkérdeztük az illetékest" című műsora ebben a témában >>> Legutóbbi cikkünk a városmegújítás állásáról, benne a most említettek kezdetéről >>> Korábbi riportunk - Városmegújítás indul a 2. 3. ütem - címmel >>> Képes összefoglaló áttekintésünk a kb másfél hónappal ezelőtti állásról >>> Megelőző cikkünk a munkálatok akkori állásáról >>> Áttekintő cikkünk az akkor befejeződött és újonnan induló munkákról >>> Kb két hónapja készített képes összefoglalónk az akkori kivitelezésről >>> Első cikkünk a munkák kezdetéről >>> A Hangadó Extra az "első ütem" karbantartási teendőinek taglalásával >>> Megkérdeztük az illetékest című írásunk a II. ütemben felvállalt feladatokról >>> Hangadó Extra II, a második ütem terveivel >>> Az RTV Megkérdeztük az illetékest című studióriportja Jávorka Jánossal a II. ütem indulásáról >>> Hangadó Extra kiadvány a III. ütemben előirányzott feladatokról >>> Elkezdődött a buszpályaudvar felöltöztetése című másfél hónappal ezelőtti cikkünk >>> A városközpont avatásáról készült riportunk, a kapcsolódó cikkek linkjeivel >>> Előző évi városkarbantartási munkákról szóló cikkünk, a korábbi riportok linkjeivel >>> A Rétsági Televízió oldalai portálunkon több témába vágó filmriporttal >>>
majd az átalakulás képei után látható, mi lett. Középiskola épülete
előtti közterület
Ugyancsk két riportban is megmutattuk a látványterveket, és a munkakezdés, majd az előrehaladás fotóit. Akkor még nemigen volt kivehető, hogyan is fog kinézni ez a területrész, és egyáltalán érdemes-e megbontva átépíteni. Azóta elkészült, és a járókelők is birtokukba vehették. Vették is nagy örömmel, és így a befejezés után többen mondták, hogy el sem tudták volna képzelni, hogy - no ha nem is kis munkával, de jó tervezéssel - ennyire meg lehet változtatni egy szakasz hangulatát. Azt már mi tesszük hozzá, hogy nem csak a hangulatát, hanem a biztonságát is. Előző cikkünk képein megmutattuk, milyen balesetveszélyes volt az előző útkereszteződés és a járda. Még a szalagkorlát ellenére is. Most egyik fotón látszik, hogy a kamion messze halad a járdától, és haladási íve sem a járda felé, hanem kifelé vezet. Igaz, a segítő kritikával szemlélő járókelők megjegyezték, hogy érdemes lett volna továbbépíteni a járdát. Hát igen, evés közben jön meg az étvágy. De természetesen a képviselő-testületnek a következő ütemekre is van terve. Ha minden úgy alakul, hogy folytatható a városmegújítás megkezdett lendülete (a választás után nem vesz más irányt a városvezetés), akkor az OTP előtti szakasz is átépítésre kerülhet, és még több más dolog is, amelyeket lakossági vélemények alapján összegyűjtöttünk. Itt is rövid összefoglalása következik a munkáknak, illetve inkább csak a megvalósultaknak. Egyrészről a Petőfi utca végének járdája átépült, az útpadka is megújult és közé egy füves sáv létesült. Azért, hogy ez a gyep meg is erősödhessen, ne álljanak oda járművek - ami egyébként balesetveszélyes is az útketreszteződés előtt - forgalomszabályzó bólyák kerültek kihelyezésre. Az átalakult tér már látható. Kialakult egy hangulatos placc, ahol az "ifjúság fáját" ülőhelyek veszik körül. Itt lehet pihenni, beszélgetni, barátra, barátnőre várni iskola előtt, után. A régi járda helyén egy zöld sáv létesült. Részben olyan növényekkel, amelyekből gyorsan sűrű sövény alakul, részben pedig gyepesítve lett a korábbi betonsáv. Látható, hogy így a zebra megközelítése is könnyebb és az átjárás helye is belátható. De nem csak kívül történt építés. Az látszik, hogy korszerű építménnyel, szép és tartós kerítéselemekkel új "határvonal" készült a járda és a középiskola közé. Megújult a kapu is. De a kapun belüli rész sem maradt régi állapotában. A lépcsőig vezető rész viacolor borítást kapott, az elől lévő részek pedig ugyancsak gyepesítéssel párosítva, lettek. Mindezt az emeleti ablakból kitekintve is élvezettel lehet szemlélni. Képeink végefele az átépítés után helyzetet mutatják. Be kell vallani kis turpissággal. Annak érdekében, hogy hűbb képet adjunk a parkosításról, pár nappal megelőztük a természetet. Azért, hogy a gyepesített részek helye és hangulata látható legyen, ezeket "kiegészítettük". Bár a huncutság csak pár nap előnyt jelent, mert az időjárás, és az öntözés miatt kb. egy hét alatt már a fű valóságban is látható. lesz. GiK
-
.
..
.Kiváncsiak vagyunk véleményére! Ide írhatja be hozzászólását >>> A Rétsági Televízió "megkérdeztük az illetékest" című műsora ebben a témában >>> Legutóbbi cikkünk a városmegújítás állásáról, benne a most említettek kezdetéről >>> Korábbi riportunk - Városmegújítás indul a 2. 3. ütem - címmel >>> Képes összefoglaló áttekintésünk a kb másfél hónappal ezelőtti állásról >>> Megelőző cikkünk a munkálatok akkori állásáról >>> Áttekintő cikkünk az akkor befejeződött és újonnan induló munkákról >>> Kb két hónapja készített képes összefoglalónk az akkori kivitelezésről >>> Első cikkünk a munkák kezdetéről >>> A Hangadó Extra az "első ütem" karbantartási teendőinek taglalásával >>> Megkérdeztük az illetékest című írásunk a II. ütemben felvállalt feladatokról >>> Hangadó Extra II, a második ütem terveivel >>> Az RTV Megkérdeztük az illetékest című studióriportja Jávorka Jánossal a II. ütem indulásáról >>> Hangadó Extra kiadvány a III. ütemben előirányzott feladatokról >>> Elkezdődött a buszpályaudvar felöltöztetése című másfél hónappal ezelőtti cikkünk >>> A városközpont avatásáról készült riportunk, a kapcsolódó cikkek linkjeivel >>> Előző évi városkarbantartási munkákról szóló cikkünk, a korábbi riportok linkjeivel >>> A Rétsági Televízió oldalai portálunkon több témába vágó filmriporttal >>> |
|
|
|
|
|
|
|