Felújított első világháborús emlékmű leleplezése
2014.06.11.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A közelmúltban felújított, újraparkosított Templomkertben több műtárgy is áll emlék gyanánt. Van amelyik a honfoglaló eleinknek állít emléket és van amelyik az első világbáború hősi halottaira emlékezteti a jelenkor embereit. Talán - a Szentháromság szobor mellett - ez az emlékmű áll itt legrégebben. Egy igencsak jó helyismerettel rendelkező úriember meg is jegyezte, hogy miért is nevezik manapság Templomkertnek ezt az önkormányzat kezelésben lévő parkot, hiszen ennek neve egykor Hősök tere volt. Lehet hogy érdemes lenne az elnevezést visszaállítani, hiszen az is egyfajta tisztelgés múlt korok nagy tetteit véghezvitt katonái előtt.
      Mivel az építmény mészkőből készült az idő igencsak megviselte, ezért 2007-ben a város felújította. Végülis a pár év alatt is romlott valamit az állapota, így a képviselő-testület pályázott a Honvédelmi Minisztérium által kiírt felújítási keretre, és 300 ezer forintot nyert az a műtárgy karbantartására. A munka időközben elkészült, a sérült helyek javításra kerültek, és aranyozással ki lett emelve a márványtáblán sorakozó hősi halottak névsora. Az oszlopra felkerült egy honvédelmi jelkép is.
     Tulajdonképpen az első világháború kezdetének 100. évfordulója alkalmából kezdeményezte honvédelmi tárca, hogy országszerte kerüljenek felújításra az emlékhelyek, emlékművek, amely azoknak a hősöknek cselekedeteire hívják fel az utókor figyelmét, akik életüket áldozták az első, több világrészt érintő világégés során. Hogy miért is, és ki ellen üzentünk hadat és miylen cél érdekében harcoltunk, azt itt nem boncolgatnánk, ennek feltárása, megítélése a történészek, tanítása pedig a pedagógusok dolga. Az interneten azonban számtalan anyag található arról, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után hogyan is alakultak az események, hogyan vált "nagy háburóvá" a később sorszámot is kapott első világháború.
     A felújított emlékmű leleplezésére a polgármester által aláírt díszes meghívót kaptunk. A résztvevő vendégek és iskolai csoportok a koranyári kánikulában igyekeztek a park fáinak hűvösét keresni. Eképpen keretezni a ma már élő városcímert is tartalmazó zöld pázsitot. Noha az a bizonyos esemény ami a későbbi véres csatákat eredményezte nem éppen június 11-én történt, de az év második felében időben elosztva többefelé lesznek emlékezések. Tehát nem a nap, hanem a 100. évforduló a meghatározója a mementónak.
     A Himnusz elhangzása után Mezőfi Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, majd Maruzs Roland alezredes, a Honvédelmi Minisztériam osztályvezetője következett. Mindkét beszéd meghallgatható az alul elhelyezett linken. Tomcsányi Ádám szavazata után került sor az oszlopot takaró lepel lerántására, a leleplezésre, majd az egyházak nevében hangzottak el áldások. Tóth Ferenc plébános megszentelte az obeliszket, Zsugyel Kornél evangelikus lelkész pedig az elhunytakra és hozzátartozóikra kért áldást. Volt korabeli ruhába öltözött díszőrség és díszlövés is.
     Elsőként a HM osztályvezetője helyezte el koszorúját a talpazaton, majd Dudás György Járási Hivatal vezetője, Jávorka János a Hunyadi János baráti kör képviseletében, és Mezőfi Zoltán az önkormányzat nevében. A résztvevő magánszemélyek, társadalmi szervezetek képviselői, az iskolás fiatalok is virágokkal ékesítették az emlékművet. Az esemény a szózattal zárult.
     Képeink az esemény mozzanatait rögzítik.
GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-