Trianon emlékezete
2014.06.04.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Rétságon, a Templomkertben több kopjafa is emelkedik. Van amit a honfoglalás emlékére, másikat a katonahősök dicsőségére emeltek. Van egy, ami tulajdonképpen egy szomorú évforduló mementójaként került feállításra. Ez pedig a turulos kopjafa, amelyet 4 esztendővel ezelőtt, a trianoni szerződés 90. évfordulója alkalmából állítottak helyi civil szervezetek.
     A 94 évvel ezelőtt megkötött békeszerződés súlyosan érintette Magyarországot, amelynek nyomai a lelkeben a mai napig tettenérhető. Az ország elvesztette jelentős részét, magyar állampolgárok kerültek egyik napról a másikra a határokon kívülre, és az új határok a gazdaság szervesen összeratozó részeire sem volt tekintettel. Az eseményt a történészek különféle módokon itélik meg. Itt történelemelemzésbe nem is kezdenénk, hiszen a kapcsolódó legfontosabb ismeretek az alul megnyíló linkeken is elérhetők. Egy tény. Erre a napra emlékezni kell. Tudni az előzményeket és a következményeket a kultúránk része. Ezen gondolatok jegyében iktatta törvénybe az Országgyűlés 2010-ben, hogy június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja legyen.
     A történelmi eseményre emlékeztek a város általános iskolájának tanulócsoportja a kopjafánál. A Himnusz elhangzása után Mezőfi Zoltán polgármester mondott beszédet, majd Tomcsányi Ádám szavalata után a Városi Önkormányzat és a Járási Hivatal nevében, továbbá iskola tanulói megköszorúzták a kopjafát. Elhelyezték az emlékezés virágait a helyi civil szervezetek is. 
      A képek a megemlékezésről tudósítanak.
Tudósítónktól - Fotó: Jobbágy Éva  
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-