Indul a művközpont, folytatdik a városközpont felújítása
2013.06.13.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Mint arról korábban beszámoltunk, hosszas előkészsítés után ez év tavaszán elindult a városközpont felújítása. A projekt pontos neve:  "ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-000
Rétság városközpont funkcióbővítő rehabilitációja." A munkaterület átadásáról már beszámoltunk, és ígértük, hogy a szerkesztőség figyelemmel kíséri az eseményeket, folyamatosan tájékoztatja a Tisztelt Olvasót.
     Eleinte a buszforduló területén csak sarat, feltúrt földet látott az arrajáró és azt, hogy gépek jöttek mentek. Valóban igaz, hogy az előkészítő munkát az időjárás akadályozta, és az is hogy az első munkarészek nem voltak annyira látványosak, de annál fontosabbak. Közben a projekt egy másik része, a művelődési központ felújítása is elkezdődött.

A művelődési központ felújítása
     Az eseményeket figyelemmel kísérők tudják, hogy az előző testület által benyújtott tervben nem szerepelt a város kulturális intézményének felújítása. Szerepelt viszont buszpályaudvar, dacára annak, hogy a pályázati kiírás egyértelműen rögzítette, hogy ilyen építés nem szerepelhet ebben a munkában. (Erről többet nemigen írnék, hiszen az előzmények visszakereshetők) Tény azonban, hogy a pályaudvar épületének ebből a projektből való elmaradásával szabadult fel pénz, amit hiba lett volna a megnyert összegből visszaadni. Így aztán egyeztetés, módosítási kérelmek, és a harmadik - immár sikeres - pályázatba a képviselő-testület ezt is beletette. Meg az iskola előtti park átépítését is. Így aztán a művelődési központban lényeges változások következhetnek be.
     Tudni kell, hogy itt nem az intézmény teljes felújításáról van szó. A rendelkezésre álló forrás arra elegendő, hogy az intézmény földszinti vizesblokkjait felújítsák, ezzel együtt az aula is új burkolatot kap. Kívül pedig a lépcsőrész lesz átépítve, valamint egy akadálymentes közlekedést segítő rámpa épül, hiszen ez is előírás a pénz megszerzéséhez.
      A munkálatok jó 10 napja elindultak, és látható az ütemes előrehaladás. Képes összeállításunk erről közöl elsőként fotókat. A munkának lesz egy másik része, amely az épület előtti park átépítését, megújítását jelenti. Azt másik kivitelező készíti el, és majd arról is tudósítunk. Előbb azonban a feljárókat és a lépcsőt kellett elkészíteni, hogy a másik kivitelező ezekhez kapcsolódni tudjon.

A buszforduló és a közösségi tér
     Az eltelt hetekben felgyorsultak az események. Bár a "sártúrás" időszakában is igen fontos feladatokat végeztek el a kivitelező Penta Kft. munkatársai. A teljes terület csatornázására került sor, illetve a talaj cseréjére, megfelelő kaviccsal, homokkal való feltöltésére.
     Mára tulajdonképpen elkészült a volt butiksor helyén létesült parkoló. Az esztétikus viacoloros borítású felület nem csak a környező üzleteket felkereső autók parkolását teszi lehetővé, hanem egyes alkalommal közösségi térként rendezvények lebonyolítására is alkalmas.
      Fontos műveleti rész a Kossuth utcáról bevezető út elkészítése. (Nem az az út amelyeken a buszok fognak járni, hanem amelyiken a személygépkocsik közlekednek a parkolóhoz) Új nyomvonal lett kijelölve amelyen az útpálya mellett parkolóhelyek, valamint egy járda is helyet kapott. (Meg majd egy-egy zöld sáv az utak mellett.) A járda és a parkolók alapjának elkészítése után elindult az aszfaltozás.
      A szakemberek elmondása szerint ez az út pár nap múlva használatba vehető lesz, ezáltal elérhetővé válik az új parkoló megközelítése is. Noha folynak még munkálatok a területen, de a nagyközönség rövidesen használhatja ezeket a tereket. Erre pedig szükség is lesz, hiszen a felújítás folytatásával rövidesen sor kerül az üzletsor előtti részek átépítésére, feltúrására, új ut, járda és zöldterületek építésére. Ahogyan a kivitelező ígérte, az üzletek megközeléíthetőségét folymatosan biztosítja a munkavégzés alatt. Ez pedig úgy lehetséges, hogy a már elkészült részeket átadja, mielőtt a másik lezárásra kerül.

Hogy áll az ütemzés?
      Jó kérdés! Korábban közzétettünk egy ütemzést, ehhez képest valóban tapasztalható eltérés. Ennek elsősorban az az időjárás az oka, de voltak olyan kivitelezői észrevételek, amelyekben konzultációt kellett folytatani. Rendre - kéthetenként - vannak is értekezletek, ahol a bejelentett akadályok megoldását végzik el azok, akiknek ez a feladata. Mindezekkel együtt a kivitelező állítja, hogy jelentős csúszás nincs. A kevésbbé látványos munkarészeken túl vannak, most már jobban haladnak és az arrajárók is napról-napra tanúi lehetnek a tér átalakulásának, megújulásának. 

A közönség mikor láthat többet?
     Rövidesen lesz egy alapkőletételi ünnepség, amelyen minden érdeklődő részt vehet, és az emelkedett pillanatok mellett a projekt lényeges részeiről is tájékoztatást kapnak. No meg megtekinthetik az addig elkészült munkálatokat. A tervek szerint ez a nagy nap július 5-én kerül sorra. A részletes programot, a meghívót időben közzétesszük.

Képeink elsőként a művelődési ház felújításának kezdetét mutatják, majd egy rövid áttekintés adunk a buszforduló, közösségi tér építéséről. ha nem is a kapavágástól, de a mai napig való előrehaladást.

    GiK 
.
.



A képre kattintva a terv nagyobb méretben megnyitható pdf-ben
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-