Mikulás járt az óvodában
2012.12.06.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Városunk óvodáját kívülről a friss hó varázsolta mesebeli házikóvá, belül azonban szokás szerint ügyes gyermekkezek díszítik a következő napok hangulatának megfelelően. Így a folyosókon csupa mikulásos "kis kiállítást" láthattunk. Az ünnepvárás izgalma volt érezhető, ahogyan a gyerekek a csoportszobákból az aulába vonulva elfoglalták helyüket.
     Két télapót is köszönthettek. Az első egy mesejelenet részeként jelent meg. Régi hagyomány, hogy ilyen jeles napokon az óvoda dolgozói öltenek különféle jelmezeket és előadnak egy jelenetet. Most éppen egy fontos táviratról szólót. Volt itt erdő, cinege madárka, nyuszika, postás bács, fenyőfák, kis házacska meg minden ami kell egy rögtönzött oviszínházhoz.
      Majd a gyerekek mikulásváró énekére megérkezett az igazi télapó. Csoportonként üdvözölték a kicsik verses, énekes bemutatkozásaikkal, majd mindenki kapott egy titkokat rejtő piros csomagot. Akik ezeket átvették a jóságos öregembertől, a csoportszobáikban folytaták a napot. Az ajándékoknak azonban nem volt vége, mert a csoportok együttesen is kaptak egy-egy nagy kosár gyümölcsöt.
     Szép, bensőséges hangulatú ünnepségről hoztunk fényképes tudósítást.
GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-