Télapó az óvodában
2011.12.06
-
A Mikulás már tegnap "terepszemlét" tartott az óvoda környékén. Télapónak talán nem lehetne nevezni, mert se telet, se havat nem hozott így aztán nem is szánkón érkezett. Mint ahogyan most sem. Verőfényes napsütés ellenben volt. Nagy kár, mennyivel stílszerűbb lett volna olyan igazi sárgarépaorros hóemberrel játszadozva várni a didergő télben a kedvesség örömét. De hát takarékosságra rendezkedett be az ország, így sikerült elintézni az alacsonyabb fűtésszámlát.
     Az óvodában nagy hagyománya van a Mikulás ünnepségnek. Mint minden más jeles nap környékén a gyermekek már daltanulással, rajzolással, díszkészítéssel készülnek, és ezen munkákat ki is állítják az óvoda (felújított) folyósóján.
      10 óra körül aztán a csoportszobákból az aulába vonultak a gyermekek és foglaltak helyet. Bizony alig fértek, hiszen mint megtudtuk 93-an várták kipirult arccal tele izgalommal a nevezetes nagyszakállút. Az óvoda dolgozói egy jelenetet mutattak be, amelynek lényege, hogy ez erdő lakói is nagyon várták a Télapót, de mivel igen-igen fázott, ezért meleg mikuláslevessel kínálták. A jelenet után aztán megértekeztt a télapó. Onnan tudható, hogy ő volt az igazi, mert egy igazi ördögi krampusz kisérte nagy fekete farokkal, sötét tekintettel. A hosszú úton elfáradt lappföldi vándort előbb csoportonként énekkel köszöntötték a gyermekek, majd egyenként minden kisgyermek átvette ajándékcsomagját.
     Sokan nagyon készültek erre a nagy napra, mások pedig adományokkal támogatták, hogy a gyermekeknek örömet szerezzenek. Ezért is méltó megemlíteni a támogatókat: Gálker Kft, Dinnye és Krumli zöldséges, Szigeti Tamás zöldséges, Melisné Menczel Judit, Pfaff Tamás, Ocsovai és Tsa Nyomtatványell Bt, Mozaik Áruház (Börzsöny Á.), Fábiánné Székeny Szilvia, Pálmai Róbert, Balla Mihály, Szülői Munkaközösség tagjai, valamint a szülők, akik süteményeikkel édesítették meg a különleges alkalmat..
      Képeink a vidám délelőtt pillanatait mutatják. Minden kisgyermek találkozását a Mikulással nem volt módunkban megörökíteni, ez meg is haladta volna e képes riport kereteit. De az óvodában többen készítettek felvételeket, biztosan kedves emlék lesz egykor.
GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-