Télapó az Óvodában
-
Bizony, december 6. a Mikulás napja. Több legenda is terjed arról, hogy mikor ki kezdte, mióta ünneplik inkább a kisebbek számára ezt a napot, és igazából melyik Miklós nevéhez kapcsolódik az ajándékozás ezen szép gondolata. Talán nem is kell ezzel foglalkozni, mert a Mikulás (Télapó - kinek hogy tetszik) már járja az utcákat és ahol gyerekzsivaj hallatszik, oda becsenget.
      Igy ma elsők között az Óvodába. Várták is már, ragyogóan feldíszítve az épület tereit, és a gyerekek is szép verseket dalokat tanultak erre a napra. 10 órakor az előtérben elhelyezett "nézőtéren" foglaltak helyet az óvodások, nagy izgalommal figyelve a történéseket. Az óvonők kedves mesejátékával kezdődött a program. Segítségükkel és a gyermekek közreműködésével ide is talált a jóságos idős szakállas ember, aki nem csak nagy puttonyt hozott magával, hanem egy könyvet is amibe minden beírásra került. Fel is olvasta, mit tudott meg a távoli havasokon a rétsági óvodás csoportokról, és megígértette a kicsikkel, hogy a következőkben jobbak lesznek.
      Ezután előbb a kisebbek, majd a nagyobbak léptek a Mikulás elé, és pár kedves szó kiséretében mindenki meg is kapta a maga csomagját. Emlékképek is készültek, legyen mit megnézegetni amikor már iskolás vagy felnőtt válik a mai gyermekekből. Közben vidám énekszó, jókedv követte a tarisznyából előkerülő kisebb zsákok átadását. Ezután pedig kipirult boldog arccal vonultak el a csoportszobáikba, ahol az ovónénikkel megbeszélték a történteket. A télapó pedig továbbindult, mert hosszú a lista ahová még el kell mennie ...
      A pár kép itt alul a helyi óvodások évente visszatérő ünnepéről ad tudósítást.
GiK -
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-