Mindszenty és Pallavicini emlékezetére
-
Az 1956-hoz köthető helyi események többnyire ismertek. Olvasóink pontosan tudják, hogy a Felsőpetényben raboskodó Mindszenty József bíborost a rétsági alakulat katonái szabadították ki és vitték Budapestre 1956. október 30-án Pálinkás őrnagy vezetésével. Annak érdekében, hogy ez az emlék ne is halványodhasson el, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet minden évben emlékünnepséget rendez a kiemelkedő egyházi méltóság és a hős katona tiszteletére.
     Majd egy évtizede, hogy a nemes célokat maga elé tűző Nőegylet elhatározta, hogy méltó ünnepséget rendez Felsőpetényben és Rétságon. Méltatásokkal, koszorúzással, tulajdonképpen csendes emlékezéssel. Október utolsó hétvégéjéhez igazítva 25-én vasárnap került sor az emléknapra.
     Elsőként ünnepi szentmisét tartottak Felsőpetényben, a Munkás Szent József templomban, amelyen a főcelebráns dr. Stella Leontin c. prépost, kanonok, nógrádi főesperes volt. A szertartáson résztvevők teljesen megtöltötték a modern stílusban épült, a rendszerváltás környékén átadott templomot. Majd rendezett menetben vonultak a gyönyörű természeti környezetben, dombon magasodó Almásy-kastélyhoz. A szokatlanul kellemes időjárásban a nap sugarai aranyszínűre festették az épületet körülvevő fák lombozatát, mintegy ünneplőbe öltöztetve a természetet is. E kastély volt a bíboros  egykori fogvatartásának helye. 
     Ez egykori főbejárat rácsos épületkapuja mellett elhelyezett emléktáblánál gyülekezett a tiszteletét leróni szándékozó sokaság és az érdeklődő közönség. Ezennel már két emlék is áll a falakon. Jobboldalt Mindszenty emlékére állított márványtábla, bal oldalon pedig Pallavicini Antal mártíromságát megjelenítő bronz plasztika.
     Az ünnepségen a Himnusz elhangzása után gyermekek szavalatait, a kórus énekét követően dr. Szakács Zoltán a balassagyarmati Civitas Fortissima Kör elnöke mondott beszédet. Felelevenítve az 53 éve történteket, bemutatva a bíboros személyiségét, emberségét. Majd dr. Lipthay Erzsébet, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet tiszteletbeli elnöke mondott köszöntőt. Ő inkább jelen korunkig jellemző társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet. Arra, hogy a múlt bűneiből tanulva tehetjük jobbá a mát.
      Majd koszorúzás következett. Felsorolni szinte lehetetlen, hány szervezet, önkormányzat, egyház helyezte el virágait előbb a bíboros, majd a kiszabadító emléktáblájánál. Közöttük természetesen Rétság város polgármestere, de a Hunyadi Nyugdíjas Klub és a helyi Fidesz is koszorúzott. A Szózat hangjai után a messziről jött emlékezőket a felsőpetényi művelődési házban látták vendégül, majd egyenként és csoportosan Rétságra utaztak, ahol a laktanyában lévő emlékparkban 14.00 órakor folytatódott az nap méltóságteljes eseménysora.
      Szájbely Zsolt előadóművészi közreműködése után Mezőfi Zoltán polgármester lépett a mikrofonhoz, és tartott köszöntő beszédet. Gondolatainak lényege a Bíboros és a Katona életútjának találkozása a történelem viharaiban, és itt ezen falak között. Hiszen ismert tény, hogy a kiszabadított Mindszenthy József Budapestre szállítása előtti éjszakát a laktanya parancsnoki épületében töltötte. Az is ismert tény, hogy ezért a hősies cselekedetért később a katonai akciót irányító őrnagyot bíróság elé állították, elítélték és kivégezték.
      Emlékükre, a rekviem halk szólamai mellett sorra helyezték el koszorúikat az ugyancsak nagy számban megjelent emlékezők. Előbb a Mindszenty emlékműnél, majd Pallavicini Antal tiszteletére állított kopjafánál. Közöttük a rétsági Katolikus Egyház képviselői, Hunyadi János Nyugdíjas Klub tagjai, a volt katonatársak emlékét őrző baráti kör képviselői, és a város virágait elhelyező polgármester mellett helyi és messziről érkezett civil szervezetek képviselői. Mindkét ünnepségen megjelent és kegyelete jeléül koszorúzott Pallavicini Antal leánya, Pallavicini Borbála is.
      A méltóságteljes ünneplés, az elmélyült emlékezés a Szózat elhangzása után sem maradt abba, mert magánszemélyek mécsest gyújtva, virágokat elhelyezve emlékeztek és tisztelegtek a történelmi események meghatározó személyiségeinek emlékhelyeinél.
     A mintegy félszáz fotó első része a felsőpetényi, második részben a rétsági helyszínen örökítette meg az ünnep mozzanatait.
 GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-