Kistérségünk bemutatkozott a Leader Expon


Ilyenkor tavasz kezdete előtt az idegenforgalomé a BNV-ként ismert kiállítóhelyekkel gazdagon felszerelt Hungexpo vásárközpont Kőbányán. Március első hetében került megrendezésre az Utazás kiállítás, már nem is tudom hanyadszorra. Ugyanakkor ez idő alatt témába kapcsolódó másik 6 program is helyet talált a hatalmas csarnokokban. Számunkra ebből a legérdekesebb a Leader Expó néven immár második alkalommal megrendezett eseménysor. 
     Miért éppen ez? Több oka is van. Elsőként, hogy kistérségünk is bemutatkozott az eseményen, amelyet akár seregszemlének, akár közönségtalálkozónak, akár vásárnak is lehet tekinteni, mert bizony mindegyik funkcióját betöltötte. Természetesen kapcsolódik hozzánk és környezetünkhoz azért is, mert itt egy aktív, és eredményes Leader közösség, úgynevezett HACS (Helyi Akciócsoport) működik, amelynek célja EU-s források bevonásával a vidék fejlesztését szolgáló projektekhez támogatás biztosítása, és segítségnyújtás a megvalósításban. No a bemutatkozás éppen ezen gondolatok jegyében született. A mintegy 5400 négyzetméteres C pavilonban, igen előkelő helyen lévő kiállítóhelyen környékünk turisztikai és természeti értékeit mutatták be a szervezők. Néprajzi tárgyak kiállításával, jól szerkesztett informatív tablókkal, az egész környéket bemutató vetítettképes prezentációval,  kiadványok egész sorával - ezek nagyrészét a látogatók magukkal vihették - és a környezetünk értékeit bemutató kézművesek, népművészek, előadók munkájukkal, élőszóban, illetve dallal zenével is segítettek az igen nagyszámú közönségnek odafigyelni, hogy Nyugat Nógrád ezen szegletében bizony vannak az utazó, a településfejlesztő, a pihenni vágyó ember számára felbecsülhetetlen értékek. Hogy egészen pontos legyek, meg kell említeni, a Rétság kistérség meghatározás nem egészen fedi a valóságot, mert a bemutatón a Leader helyi csoportja szerepelt, ami egyrészt kevesebb mint a volt járásunk, másrészt néhány Pest megyei település is e csoporthoz csatlakozott (Kosd, Penc, Rád)
     A rendezvény 4 napon keresztül tartott. Felsorolni is nehéz, mi mindent talált itt a látogató. És most nem a közel 100 kiállító és árusító változatos egységeire gondolok, csupán szűkebb hazánk képviseletében felállított bemutatóra. A már említett állandó kiállítási elemeken, vetítésen kívül volt itt lekvárbemutató, csuhé és gyöngyfűzés kézművesség, bőrművesség. Külön érdekesség volt a standunkon látható állatkoponyák kiállítása, amely Balogh István ritka gyűjteményének egy része. (Egyben népszerűsítette a jövő héten induló "Erdei tanóra programot", amely ugyancsak a kistérség településein zajlik majd. Erről külön cikkben már beszámoltunk.) A programban aztán óranként különféle irodalmi részletek hangzottak el. Szájbely Zsolt és Majer Szilvia olvasott fel Karaffa Gyula szólásmagyarázó kötetéből mindannyiszor a vásár közönségének nagy tetszésére. Máskor Végh József adott elő könyveiből érdekes helytörténeti epizódokat. Vasárnap Kozák Katalin és Pál István volt a pavilon vendége. A furulya szava és az előadók énekhangja még a korábbinál is jobban odacsalogatta a sétáló nézelődő tömeget. 
     A meghívott előadók azonban nem csak a kiállítási rész mellett léptek fel. Merthogy vasárnap nem sokkal dél előtt a hatalmas csarnok színpadára is a DIPO állított össze programot. Itt is pontosítani szükséges, hiszen a vég nélkül zajló különféle színpadi műsorok közepette ekkor került sor a NATURAMA Szövetség fotopályázatának díjátadójára. A szövetség 7 Leader közösség összefogásával jött létre, és természetesen tagja a DIPO is. Előzmény, hogy a Naturama 2 kategóriában hirdetett országos fotopályázatot, melyre 300-nál is több pályamű érkezett. A zsüri értékelése után a válogatott anyagból egy kiállítás készült, ami itt az Expón is megtekinthető volt egy szomszédos standon, majd országos vándorkiállításként indul útnak.
      A színpadi programban Szájbely Zsolt adta elő Balog István Évszakaim című versét, amely a Spangár antológiában látott napvilágot előző évben. Majd Kozák Katalin népdalcsokra csendült fel. Ezt követte a fotopályázat díjátadása, mely előtt dr. Nemes Gusztáv a Naturáma Szövetség képviseletében mondott köszöntőt. Igazi meglepetés volt és óriási megtiszteltetés, hogy az országos mezőnyben egyszer csak szólították e honlap tulajdonosát, (e tudósítás szerzőjét) mert egyik beküldött képpel különdíjat értem el. A díjak átadása után nyertesek és díjátadók tablófotóját követően Pál Pista bácsi dudanótájára figyelt fel minden arra járó. Voltak is több százan a színpad előtti területen. A dudaszó után pedig énekszóval idézte fel azokat a dalokat, amelyeket hosszú évek óta hordoz magával.
      Igazán tartalmas és szép 4 nap alatt meggyőződhettünk arról, mennyi őszinte érdeklődő volt kiváncsi a kiállításra a bemutatókra, az előadók produkcióira. Ezzel is népszerűsítve itt a Börzsöny és Cserhát között elhelyezkedő természeti környezetet, turisztikai értékeket. Kár hogy a végén a méltó befejezést és levezetést valaki megbocsáthatatlan "játékos kedvében" tökéletesen elrontotta. Fél három magasságában ugyanis minden kiállítót és majd 15 ezer főnyi közönséget az egész vásárközpont azonnali elhagyására köteleztek rendőrök és biztonságiak, mert valaki azzal szórakozott, hogy bomba van a BNV területén. Hát bomba az nem volt, de felszabadult boldog befejezés sem. No de az előtte lévő 4 napban igazán elismerésre méltó bemutatkozást állítottak össze a DIPO munkatársai, sok rétsági közreműködésével. A majd félszáz kép a szombat és vasárnapi nap pillanatait rögzítik.

GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-