HANGADÓ
2006. JÚLIUS 

A rétsági római katolikus templom felújításáról

A húsvéti ünnepeket követően elkezdődött a rétsági római katolikus templom felújítása. Az egyház képviselői régóta tervezik a rekonstrukciót, és korábban is mindent megtettek, hogy a plébánia, a templom szükséges javításait, szépítését, felújítását elvégezzék. A mostani munkálatok során kívül szépül meg a város szimbolikus épülete. A munkák elvégzéséhez több millió forint szükséges, amihez az egyházközösség egyedül nem rendelkezett elegendő tőkével. Mint arról a Hangadó is hírt adott, a felújítást a meglévő pénzalapok kiegészítésével a Váci Püspökség mellett a helyi önkormányzat is segítette egymillió forint támogatással. De jelentős összeget tesz ki a hívek adománya is. Továbbra is várják minden segíteni akaró és tudó adakozó támogatását annak érdekében, hogy az elkezdett rekonstrukció minél teljesebb lehessen. 

Amikor még a padokban sorakoztak az óraszámlapok
A megszépült templom
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-