A fenti címen jelent meg a szerző nem éppen jóindulatot eláruló írása a Nógrádi Újság, majd a Rétsági Levél hasábjain. A valós tények kedvéért szeretném számba venni az eseményeket.
     Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy házigazdái lehettünk a Mező Ferenc nevét viselő szellemi diákolimpia kelet-magyarországi döntőjének. Ez a lehetőség városunk és megyénk ebbéli törekvéseinek is elismerése. A feladat jelentőségéhez mérten készültünk a rangos eseményre. A szakmai feladatokon túl a művelődési központ sietett segítségünkre, dia- és filmvetítéssel, hangosítással, ajándéktárgyak biztosításával színesítette a rendezvényünket. A helyszínt illetően a volt tiszti kaszinó, mára szépen felújított, s egybe nyitott helyiségeit kínálta számunkra, de mi – a beérkezett nevezések alapján, a Magyar Diáksport Szövetség kérésére, több érkező versenyző csoportra számítva – az aula és a kiállító terem egybenyitásával láttuk elegendőnek a teret. Itt azonban felvetődött az a gond, hogy napokkal a rangos esemény előtt nyílt meg Adorján Attila festőművész emlékezetes kiállítása. Mezőfi Zoltán polgármester, a főszervező Tömösvári Sándor, s jómagam határozott kérésére az intézmény dolgozói előzetesen egyeztetve a művésszel – aki készséggel egyetértett a kérésünkkel – levették ez alkalomra a kiállítást, hogy másnap ismét berendezzék azt. Utóbb kiderült, hogy mégis jobb lett volna a művelődési központ ajánlata, hiszen a kiállítótérre nem is volt szükség a rendezvény során.
     Kiállításlátogató vendégek nem érkeztek a rendezvényünk alatt, úgy gondolom, hogy ez csupán a „baki” tényét felnagyító újságírói fogás volt. /Ha valóban lettek volna, kik kimondottan a kiállítás megtekintése kedvéért utaztak le a fővárosból, arról bizonyára tudott volna a kiállító művész is. Szerk./ Amennyiben mégis voltak olyanok, akiknek a művészet iránti érdeklődését megzavartuk, úgy azoktól elnézést kérünk.
     A sikeres rendezvény kapcsán köszönettel tartozunk a művelődési központnak abban, hogy minden kérésünknek eleget téve hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Bízom abban, hogy az ilyen – csupán a piszkálódó szándék vezérelte – írások hamar feledésbe merülnek, s csak arra fogunk emlékezni, hogy gyermekeink – miután Rétságon bekerültek az országos döntőbe – a legnagyobb megmérettetésből győztesen kerültek haza.