Diákolimpiai döntő Rétságon

Mint azt weblapunk olvasói a programnaptárból tudják, március 19-én városunkban rendezték meg a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Kelet-magyarországi döntőjét. A városban az is ismert tény - a retsag.hu is tudósított róla - hogy ebben a nemes versengésben iskolánk fiataljai már több éve szép eredménnyel szerepeltek. Így volt ez most is, hiszen bejutni az ország legjobb nyolc csapata közé igen szép teljesítményt jelent. Ezúton gratulálunk a rétsági fiataloknak, de hasonlóképpen elismerésünket fejezzük ki a többi résztvevő versenyzőnek és csapatnak és a felkészítő tanároknak.

Dr. Mező Ferenc Szellemi diákolimpia Kelet- magyarországi döntőjének eredménye: 
I. Kiskunfélegyháza Móra Ferenc Gimnázium 
II. Ófehértó Általános iskola 
III. Püspökhatvan Általáos Iskola 
IV. Rétság Általános Iskola 
Ez a négy jutott az országos nyolcas döntőbe. Helyszín. Kiskunfélegyháza április 3. 
 
További helyezések: 
V. Diósjenő Általános Iskola 
VI. Nyíradony Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola 
VII. Szolnok, Kassai úti Általános Iskola 
VIII. Kurityán Általános Iskola 
 
A zsüriben a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományőrző bizottságának tagjai és sporttörténészek foglaltak helyet. 
A rétsági fiatalok felkészítője Tömösvári Sándor.


www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-