HANGADÓ
2004. NOVEMBER ..

Kitüntetések és folklór
Az ünnep, a korábbi évek hagyományai mentén zajlott. Az általános iskolások hagyományosan színvonalas ünnepköszöntő műsor-összeállítása  után Mezőfi Zoltán János, a város polgármestere emlékezett meg a forradalmi eseményekről. 
     A nyugat-nógrádi város elmúlt éveihez hasonlóan ez alkalommal is átadásra kerültek a Város Szolgálatáért kitüntető címek. Az intézmények javaslatai alapján a képviselő-testület döntése értelmében a díjakat hárman – Gyurcsikné Fekete Magdolna óvónő, Miczki Erzsébet, az önkormányzat pénzügyi csoportvezetője, valamint Varga Nándorné, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettese vehették át.
     Ez évben először egy új kitüntetési forma is megjelent az elismerések palettáján. Az Év Rétsági Tanulója címet három fiatalember – Budai Zoltán az irodalom, ifj. Tóth Imre és Vaszil György a sport területén végzett munkája elismeréseként – kapta meg. A kitüntetettek méltatását belső oldalunkon közöljük. >>>
     A városi ünnepség az Erdélyből érkező Szatmári Népi Együttes fergeteges néptáncműsorával zárult.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-