Beszámoló
a Rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtár
munkájáról

Tartalom:
 

I. Nagyrendezvények
Színházi előadások
Ünnepségek
A zenei élet lehetőségeiről
Egyéb nagyrendezvények
Más szervek rendezvényei intézményünkben
Segítség külső szervek rendezvényeihez
II. Könyvtár
III. Kiállítások
IV. Kiscsoportos tevékenység
V. Tanfolyamaink
VI. A Civil Szervezetek Háza
VII. A mozi
VIII. Kiadványaink
IX. A működés feltételei
Személyi feltételek
Tárgyi feltételek
X. Pályázatok


I. Nagyrendezvények


Színházi előadások
Általánosságban sajnálatos módon meg kell állapítanunk, hogy a színház és pódium jellegű kulturális kínálatok árai az utóbbi években újból ugrásszerűen megnövekedtek, így nemigen megfizethetők intézményünk számára sem. Egy jó nevű művészeket is tartalmazó színésztársulat meghívása esetén a többnyire félmilliót meghaladó költség tekintetében alig számíthatunk arra, hogy a várható bevétel, még telt ház esetén is megközelíti a kiadásokat.
Ebből a tényből is kiindulva fordult az érdeklődésünk a jó színvonalon játszó amatőr társulatok felé. A Petőfi Musical Stúdióval évek óta tartó jó kapcsolatunk alakult ki, s ennek révén vált a rétsági művelődési központ előadásaik vidéki bemutató színházává. Az elmúlt évben bekövetkezett szerzői jogi viszály miatt azonban a társulat hullámvölgybe került, s várhatóan csak az őszi szezonra készül el újabb produkciójuk.
Az Újpest Színházzal az elmúlt év során alakult hasonlóképp jó kapcsolatunk. Nagy sikerrel zárult, telt ház előtt zajlott a Királytörténet című előadásuk. A Harsányi Gábor színművész igazgatása alatt működő társulat egy színitanodát is működtet. A tehetséges gyermekek képzésére vállalkozó forma évről-évre Katalinpusztán szervez nyári szakmai tábort, melynek zárásaként rendezett vizsgaelőadást intézményünk fogadhatta. A jó kapcsolat révén Rétságra érkező színházi produkciót ingyenesen nézhette meg a helyi közönség. Megállapodásunk értelmében az idén újból hasonló műsorral ajándékozza meg a látogatókat a tehetséges ifjú társulat.
A www. Család az interneten.hu című előadást Hegedűs Ferenc rétsági vállalkozó támogatása révén láthatta a közönségünk. Ezúton is megköszönjük a szponzori közreműködést. Sajnos a színház legújabb bemutatójában szereplő darabot, annak magas költsége miatt már nem tudtuk meghívni.
A meseszínházi előadásaink rendre nagy érdeklődés mellett zajlanak, ám itt is megfigyelhető az árak emelkedése. A belépőjegyek árának meghatározásakor arra törekszünk, hogy a bevételek elérjék a várható kiadásokat.
A színházlátogatói igényeket autóbuszos kirándulások szervezésével igyekszünk kielégíteni. Ez sem jelent mindig könnyű feladatot, hiszen egy rangos előadás belépődíja eléri olykor a 3-5 ezer forintot is. Ehhez társul még az utazási költség. Ha egy családból többen is utazni szeretnének, ez már komoly költséget jelent. Az autóbuszt sokszor csak úgy tudjuk megtölteni, hogy az egész térséget megmozgatjuk ennek érdekében.


Ünnepségek
A Szent István napi ünnepségeket évek óta többezres közönség látogatja. A visszajelzések szerint sikere volt Csala Zsuzsa műsorának, s az immár hagyományos szabadtéri bál keretében zajló látványos tűzijátéknak.
Az aradi vértanúkra emlékező ünnepség fő szervezői az általános iskola nevelői és tanulói. A Templomkertben lezajló megemlékezés során intézményünkre az előkészítés és a technikai háttér biztosítása feladata hárul.
Az 56-os forradalom emlékére rendezett ünnepséget a helyi gyermek és felnőtt fellépők műsora teszi az alkalomhoz méltóvá. Hagyománya van immár annak is, hogy társadalmi ünnepeinkhez kiegészítő rendezvényként jeles művészek kiállítását is hozzákapcsoljuk.
A Mindszenty bíboros kiszabadulásának emlékezetére rendezett ünnepség fő szervezője a Szilágyi Erzsébet Nőegylet. Több alkalommal is felkínáltuk abbéli segítségünket, hogy a programot színesítendő versek, dalok előadását is szívesen megszerveznénk az ünnepséghez. Mindezideig azonban – lévén, hogy ez a koszorúzási ünnepség az Felsőpetényben kezdődő sorozat befejező epizódja – csak a legszűkebb forgatókönyv szerinti közreműködésünket kérték.
Az 1848/49-es szabadságharc ünnepe az elmúlt évekhez hasonlóan a rétsági csatára emlékező márványtábla megkoszorúzásával zárult. Az ünnepség látogatottságát tekintve más társadalmi ünnepeinkhez hasonlóan nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy kialakult városunk kitüntetési, jutalmazási rendszere. 
A 2003. évi majális látogatottsága elmaradt a korábbi években megszokottól. Rányomta a megjelentek létszámára a bélyegét az a tény, hogy több helyen is rendezvény zajlott egy időben a város területén, s a majális új helyszíne nemigen nyerte el a résztvevők egy részének tetszését.


A zenei élet eseményei
Egy pályázati lehetőség megragadásával a térség öt településének iskolájába tudtunk három-három előadásból álló komolyzenei sorozatot eljuttatni. A pályázatnak feltétele volt az, hogy települést is érintsen a sorozat. A fogadó iskolák – Nógrád, Diósjenő, Rétság, Borsosberény és Nagyoroszi – örömmel vették a lehetőséget. A sorozat előadói a Balassagyarmati Kamaraegyüttes, a zeneiskola rétsági tanáraiból álló Szerenád együttes, valamint Pál István tereskei dudás, a népművészet mestere voltak.
Intézményünkben számos könnyűzenei együttes működik. Számuk az első ízben tavaly nyáron megrendezett amatőr zenei együttesek nyárzáró fesztiválja óta megnövekedett. Szívesen adunk helyet minden formációnak. Az elmúlt év során a legtöbb fellépést a Kezek nevezetű együttes vállalta. Átalakulása után a Tavalyi Nyár nevet viselte. Fellépett az esztergomi főiskolán, a nőtincsi szabadtéri színpadon, a diósjenői szociális otthonban is. Több jótékonysági koncertet szervezett, s ők adtak az elmúlt nyáron az ipolysági Honti Napok zárórendezvényeként templomi koncertet a határmenti városban. A keresztény értékeket közvetítő együttes azonban időközben felbomlott.
A jelenleg működő formációk:

  • MNK 
  • El Coyote 
  • Major& the turbo piránnya erotik fitness center 
  • Calendar 
  • Drivers 
  • Vineyard Company 
  • Mousetrap 
Az elmúlt évben szerveztük meg először, s hagyományossá kívánjuk tenni a Civil Szervezetek Háza kertjében rendezett nyáresti Szent Iván napi koncertet. A Balassagyarmati Kamaraegyüttes hangulatos zenéje jól illeszkedett a kellemes környezethez.
A Szerenád együttes tagjai Dobai Szabolcs és Markóné Dikasz Gabriella, a zeneiskolánk tanárai. Számos alkalommal örvendhettünk fellépésüknek, mikor egy-egy ünnepség, kiállításmegnyitó színvonalát emelték. Fő szereplői voltak annak a programnak, amelyet „Ságok találkozása” néven szerveztünk Hont vármegye egykori székhelyén, Ipolyságon.
Pierre Csillag magyar származású francia zongoraművész. Évről-évre részt vesz a balassagyarmati zeneiskola zenei táborában. Ennek révén köszönthettük őt Rétságon fuvolaművész feleségével, és virtuóz hegedűjátékával ámulatba ejtő leányukkal együtt. 
A Budapest Ragtime Band világszínvonalú zenei csemegével örvendeztette meg közönségét. A parádés előadás mellé jó humor is társult, így vált a koncert igazán emlékezetessé minden jelen lévő számára.
Hagyomány immár, hogy a rétsági zeneiskolai tagozat karácsonyi koncerten mutatja be a szülőknek és az érdeklődőknek azt, hogy mennyit fejlődtek, mit tanultak az elmúlt időszakban.
A beszámolási időszak egyik legrangosabb zenei eseménye az a jótékonysági koncert volt, amely a tüdőgondozó röntgengépének felújítása érdekében szerveződött. A rangos művészekben – Gyöngyössy Zoltán fuvolaművészben valamint Sebestyén János orgonaművészben – nem csupán kitűnő előadókat, hanem jó humorú, közvetlen embereket is üdvözölhettünk.
A Nőnapi pánsíp koncert előadója Steve Taylor Szabó, a Svédorszában élő magyar előadóművész volt. Az emlékezetes előadás közönsége túlnyomórészt városunk és a térség intézményeinek dolgozói voltak. Tárgyalunk a művész komolyzenei templomi karácsonyi koncertjéről.


Egyéb nagyrendezvények
Az eseményeket a beszámolási időszak menete szerint vesszük számba.
Csatlakozva az agrártárca felhívásához, részt vállaltunk a „Nyitott falvak, porták” országos rendezvénysorozatban, melynek során a térség egészének kulturális értékeire volt módunk felhívni a figyelmet.
Az Orbán napi borünnep elsődleges célja az, hogy éltesse azt a hagyományt miszerint térségünkben másfél évszázaddal ezelőtt jelentős szőlő- és borkultúra létezett, valamint teret adjon azoknak a szőlőtermelő gazdáknak, akik újból kísérleteznek újrahonosításával.
Az elmúlt évben közkívánatra nem a hét során szervezett rendezvénysorozattal ünnepeltük, hanem május utolsó vasárnapján tartottuk a Gyereknapot. A gazdag programkínálatú – számos tréfás vetélkedőt, kézműves foglalkozást, ügyességi játékot felvonultató - rendezvényhez jelentős segítséget kaptunk az óvoda és az iskola nevelőtestületétől.
A „Kulturális Örökség Napjai” rendezvénysorozatát a kulturális tárca indította el. Intézményünk Nógrád megyében elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez. Az ennek keretében szervezett nyílt napon számos látogatója volt a helytörténeti állandó kiállításnak.
Másodízben rendeztük meg az Ifjúságvédelmi Napok sorozatát. Az „Egy nap a gyermekekért – egy nap a gyermekeknek” szlogen keretében lezajlott események sorában dr. Loránd Ferenc, a jeles pedagógiai szakíró tartott emlékezetes előadást a térség pedagógusai számára, míg a második nap ez alkalommal a Nógrád megyei Közlekedési Nap színes programsorozatával zajlott. A program a Rétság Város Közbiztonságáért Közalapítvány támogatását élvezte.
A Horváthné Moldvay Ilona vezette Fejlesztő Műhellyel együttműködve számos magas színvonalú pedagógiai szakmai rendezvénynek adhattunk otthont. Az egész térségből érkező pedagógusok szép számmal látogatják a rangos előadókkal történő találkozókat.
Számunkra is meglepetés volt az adventi asztaldísz készítő foglalkozás sikere. A kellékeket nagykereskedelmi áron szereztük be, s minden résztvevő megtérítette az általa felhasznált alapanyagok árát.
A Mikulás nap környéke számos rendezvényt kínált a gyermekeknek. Volt ez alkalomból meseszínházi előadás, s találkozókat szervezett a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, valamint a Rétsági Judo Klub is.
A Nagyparkolóban rendezett Mindenki Karácsonya rendezvényének mintegy 150 – 200 látogatója volt. Művelődési Központunk a program kiegészítéseként mesemozi vetítést, valamint karácsonyfadísz készítő foglalkozást szervezett.
A Honismereti Akadémia előadássorozata ez évben első sorban a Börzsöny múlthoz és jelenhez kötődő értékeit vette számba. Teszári Károly a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet vezetője a hegység biológiai, geológiai és kultúrtörténeti értékeit mutatta be, Dr. Hausel Sándor, a balassagyarmati levéltár vezetője a Nógrád vára történetéről írott könyvét mutatta be, Majcher Tamás régész pedig Drégely vára régészeti ásatásának eredményeit ismertette. A sorozat hátra lévő utolsó alkalmán Végh József mutatja be a Kámor vára legendáit csokorba gyűjtő könyvét. 
A Babakocsis Találkozó a megyei közgyűlés rendezvénye volt, s a Nógrád Megyei Vöröskereszt Szervezet kezdeményezése nyomán indult. A program keretében elültetésre került ”A Jövő Fája”, megtekinthettek a résztvevők egy, az Európai Uniót bemutató kiállítást, de részt vehettek számos játékos vetélkedőn is. A rendezvény folytatásra érdemes, szeretnénk a vöröskereszt szervezettel karöltve továbbra is megrendezni ezt a tavaszköszöntő, húsvétváró eseményt.
Az általános iskola felső tagozata részére ismeretterjesztő filmvetítést rendeztünk az Európai Unióról. A vetítést követő vetélkedőn a gyermekek bebizonyították, hogy nagyon figyeltek annak során. A nyerteseket a Külügyminisztériumtól kapott ajándéktárgyakkal jutalmaztuk.
A Húsvét előtti tojásfestésre számos gyermek vállalkozott. A foglalkozás vezetői első sorban az ősi hagyományos díszítési módokat ajánlották a résztvevőknek.


Más szervek rendezvényei intézményünkben
Alapelvünk az, hogy szívesen fogadunk minden rendezvényt, amely a külső szervek felől érkezik, s lehetőségeink szerint a helyiségek optimális berendezésével a technikai háttér biztosítását segítjük sikeres lebonyolításukat. Az ilyen jellegű rendezvények egy része bevételi forrást is jelent az intézményünknek a terembérleti díj megfizetésével, míg a többi – első sorban a helyi kezdeményezésűek – ingyenességet élveznek. Csak felsorolásul néhányat közülük:

  • lakógyűlések 
  • Ipoly Unió értekezletei 
  • Agrobuda konferencia 
  • Minőségbiztosítási konferencia 
  • Választási fórumok, miniszteri, országgyűlési képviselői fórumok 
  • Választások – önkormányzati 
  • eu-s csatlakozás érdekében szervezett 
  • Vöröskeresztes Bál 
  • Horgászközgyűlések 
  • Általános iskola farsangi bálja 
  • Judo Klub közgyűlése 
  • „Európa vár minket” Eu-s információs nap – az MSZP szervezésében 
  • „Európa házhoz jön” – az Iparkamara konferenciája 
Az év végéhez közeledve hagyományosan jelentkeznek a rétsági ipari üzemek, hogy művelődési központunkban szeretnék megtartani évzáró, vagy éppen évnyitó ünnepségeiket. Így zajlott le rendezvény a Ten Cate Enbi, az AFT, valamint a TDK szervezésében is.


Segítség külső szervek rendezvényeihez
Készséggel állunk rendelkezésére minden olyan kezdeményezésnek, amely a város érdekeit szolgálja, jó hírét öregbíti, kulturális és szórakoztató kínálatát gazdagítja. Ezek egy része évről-évre megrendezésre kerül: TDK kupa Cselgáncs Verseny, Asztalitenisz Rétság Kupa hagyományosan március 15-én, Rétság Kupa Lovasverseny Pusztaszántón augusztus első szombatján, a Rendőrcsaládok napja, Közlekedik a család vetélkedő a rendőrség szervezésében, a Rétság Kupa Teremlabdarúgó Bajnokság karácsony táján, a Rohan Rétság Sportnap a városi sportkör szervezésében, az Országos Íjász Verseny az Árpád Sportlövő és Íjász Klub szervezésében, valamint a szintén általuk lebonyolított gyermek honvédelmi tábor és Létesítményi Önkéntes Tűzoltók versenye. 
Mindezekhez társult az elmúlt évben a Bozsik 2 program rendezvénysorozata, amely a gyermek labdarúgó utánpótlásban vállalt magára feladatokat. A beszámolási időszakban voltak olyan rendezvények is, amelyek egyszeri alkalmak voltak. Ilyenek mint az AFT átadó ünnepsége, a Gibbs gyár alapkő letétele, Jelképes vonatozás a Drégelypalánk – Ipolyság vasútvonal visszaállítása érdekében, asztalitenisz és sakk sportágak diákolimpiája, Jenő Nap, Nógrád megyei Flórián Nap, stb.


II. Könyvtár
Nagyrendezvényeink közül az egyik legjelentősebb az Ünnepi Könyvhét. A tavalyi év folyamán több jelentős könyv bemutatására került sor, valamint olyan foglalkozásokra, melyeket nagy érdeklődéssel követtek városunk lakói. Ilyen volt a grafológiával foglalkozó előadás, melyet neves szakember tartott, a Palócföld ankét, melyre a folyóirat három szerkesztője is megtisztelt bennünket jelenlétével – ez egyben az intézmény harminc éves mivoltának a megünneplése is volt, az eltelt három évtized könyvtárosait és népművelőit is meghívtuk erre a rendezvényre. Nagy sikernek könyvelhetjük el Dr. Végh Károly: Czine Mihály című könyvének bemutatóját, valamint egy nógrádi foltvarrónak, Nyilas Kálmánnénak a Kreatív otthon sorozatban megjelent Foltvarrás c. könyvének bemutatóját is. Kisebb–nagyobb sikerrel különféle foglalkozásokra is sor került, ilyen volt a költészetről, a szépirodalom fontosságáról rendhagyó irodalomórák (Tomek Istvánné és Barnuczné F. Judit közreműködésével), a Hangadó c. városunk havilapját bemutató előadás (Lami Annamária segítségével), a tradicionális Thai masszázs két alkalommal is Zámpory Edit előadásában volt élvezhető. Nagyon fontosnak tartjuk az iskolával való jó együttműködést, ezt bizonyítja, hogy rendszeresen napközi otthonos csoportok látogatják könyvtárunkat, de nemcsak rétsági diákok keresik fel intézményünket, hanem a vonzáskörzetünkben lévő településekről is sokan a könyvtári órákat itt tartják meg. A honismereti szakkör hetente egy alkalommal rendszeresen olvasótermünkben tartja összejövetelét (Sebestyén Ervinné vezetésével) – számukra történelmi és irodalmi vetélkedőket is rendszeresen tartunk. Lami Annamária vezetésével péntek délutánonként az Internettel és a könyvtár állományában lévő ismeretterjesztő CD ROM-okkal ismerkedhettek meg a gyerekek. Ezt az új szolgáltatásunkat az olvasótérben elhelyezett hat darab számítógépen gyakorolhatták a gyerekek és a felnőttek, melyeket a Széchényi terv keretén belül pályázati úton nyerte az intézményünk. A pályázat feltétele volt, hogy egy évig ingyenes Internet hozzáférést kell biztosítani a beiratkozott olvasóink részére, valamint 60 főnek 20 órás Internetes tanfolyamot kellett tartani. Az ingyenes Internethasználat nagy népszerűségnek örvendett úgy a gyerekek mint a felnőttek körében. Sőt, korlátoznunk kellett a felhasználást, így előjegyzést vettünk fel a géphasználatra és korlátoztuk az internetezés idejét egy órában. A 2002. évben összesen 7 278 alkalommal vették igénybe ezt a szolgáltatásunkat.
A gyermekkönyvhét alkalmából (mely csak Nógrád megyében van), különféle karácsonyi dekorációk készítésére, képeslapok és festett, hangulatos, téli képek készítésére került sor. Az elkészített munkákat a könyvtár ablakaira tettük ki.
Sikeres volt a Külügyminisztérium által kiírt Európai Uniós pályázatunk, melynél 200 ezer forintot Európai Uniós kiadványokra költhettünk – könyvekre, videokazettákra, mely a csatlakozáshoz az alapvető információkat tartalmazza. Ezekből a dokumentumokból létrehoztunk egy információs pontot a könyvtárban. 
2003 januártól rendszeresen minden hónap második szombatján előadássorozatot indítottunk „Kezdjük egészségesen az új évet” címmel, mely nagy népszerűségnek örvend. Az előadók neves hazai orvosok, feltalálók, fizikusok és kémikusok, természetgyógyász-orvosok. Az előadások tiszteletdíját a Biogroup Kft. vállalta magára, így az intézményünknek az előadássorozat pénzébe nem kerül.
A Költészet Napja alkalmából megragadtuk az alkalmat és rétsági, valamint Rétságon dolgozó fiatal költőknek adtunk lehetőséget a bemutatkozásra. Vendégeink voltak Ketykó István, ifj. Majnik László és Szávai Attila. Aktualitását ennek a dolognak az adta, hogy a Balassagyarmaton kiadott Röpke ívek antológiában mindhármuknak jelent meg műve. Külön dicséretet érdemel két nyolcadikos fiú, Mihályi Norbert és Németh Roland, akik a salgótarjáni Arany János Általános Iskola által meghirdetett megyei versmondó versenyen helyezést értek el, megörvendeztettek bennünket azzal, hogy elszavalták azokat a verseket, melyekkel a vándorserleget nyerték. A Költészet Napi megemlékezés után megalakult immár Rétságon is, egyelőre név nélkül, az irodalmi kör.
A korszerű, esztétikus környezet elérése érdekében folyamatosan pályázunk, így tavaly újra sikerült 250 ezer forintot bútorvásárlásra fordítanunk - asztalok, székek, táska- és kabáttartó beszerzésére került sor.

2002. évet jellemző adataink a következők:

Beiratkozott olvasók száma:
305 
14 éven aluli
697 
14 éven felüli
 Összesen:
1 002 
 
Látogatók száma:
8 523 
14 éven aluli
 
11 064 
14 éven felüli
Összesen:
19 587 
 
Kölcsönzők száma:
1 388 
14 éven aluli
 
4 438 
14 éven felüli
Összesen:
5 826 
 
Kölcsönzött dokumentumok száma:
2 386 
kötet a 14 éven aluliaknál
 
23 547 
kötet a 14 éven felülieknél
Összesen:
25 933 
kötet  
Helyben használt dokumentumok száma összesen:
6 288
dokumentum
 

Dokumentum állomány 2003. január 1-én
2002. évi gyarapodás

vétel pályázatok ajándék összesen
dok. fajtája
db
ft
db
ft
db
ft
db
ft
könyv
581
783 468
219
479 657
14
19 700
814
1 282 825
cd-rom
107
353 494
19
84 390
   
126
437 884
újság
52
352 413
52
352 413
összesen
740
1 489 375
238
564 047
14
19 700
992
2 073 122

állomány 2003. január 1-én

könyv 39820
bekötött folyóirat 70
hanglemez 1199
magnókazetta 159
hangoskönyv 748
videodokumentum 125
cd-rom 143
diapozitív 39
térkép 227
kisnyomtatvány 191
műsorfüzet 261
egyéb 4
Összesen 42986


III. Kiállítások
Alapelveink közé tartozik az a szándék, mely szerint arra törekszünk, hogy az intézménybe betérőknek lehetőleg minden esetben kínáljunk látnivalót. E törekvés mentén fontosnak tartjuk a folyamatos előtéri és kiállítótermi sorozatunkat. 
A beszámolási időszakban elsőként Dr. Bódi István néprajzi gyűjteményéből rendeztünk kiállítást. A rendkívül gazdag anyagot sajnos csak rövid ideig mutathattuk be a biztonsági feltételek /riasztó, őrzés/ hiányosságai miatt.
A Kossuth Lajosra emlékező kiállítást előbb Diósjenőn az általános iskolában, majd intézményünk könyvtárában rendeztük meg. A program pályázati támogatást is élvezett. 
A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Réti Zoltán térségünkhöz is több szálon kötődik. Jelentős eseménye volt galériánknak, hogy a rangos művészt köszönthette.
Már másodízben jelentkezik látványos kiállítással az intézmény Gobelin Köre. Kiállításuk megnyitójára mindig számos érdeklődő látogat el a művelődési központba.
A sportkedvelők számára nyújtott érdekességet „A  világ sportcsillagai A-Z-ig” címet viselő sportfotó kiállítás. A legismertebb futballisták dedikált fotóinak százait sokan tekintették meg.
Az egyik legrangosabb képzőművészeti esemény volt intézményünkben az „Új Gresham Kör” kiállítása. A Pfister Galéria anyagában számos rangos ma élő művész mutatkozott be a rétsági közönség előtt képei által. A kör tagjai között köszönthettük a rétsági Adorján Attilát is.
Vigyinszki Attilának, a nagyoroszi általános iskola művész-tanárának kiállítása annak a törekvésnek mentén rendeződött, miszerint a térség alkotóit szeretnénk bemutatni. 
Az előtéri kiállítások körében tizenkét hónapon keresztült az a művészettörténeti reprodukciós sorozat szerepelt, amely a festészet változását szemléltette Giottotól napjainkig. A továbbiakban az intézmény gyűjteményéből válogattunk alkalmi kiállításokat, illetőleg saját készítésű fotókiállításként mutattuk be Jásztelekpuszta mai arculatát, a múlt emlékeit.
A könyvtári tárlókban továbbra is rendszeresen láthatók évfordulókhoz, jeles eseményekhez fűződő könyvkiemelések, könyvajánlások.
A helytörténeti állandó kiállításról a Civil Szervezetek Házáról szóló fejezetben írunk.


IV. Kiscsoportos tevékenység
Kiscsoportjaink egy része több évre visszamenőleg meghatározó eleme intézményünk életének. Ilyenek a városi nyugdíjas klub Patterman József, illetőleg a honvédségi nyugdíjas klub Riczler József vezetésével.
A Zoltán Erika tánccsoport több korosztályt mozgatott, sikerrel képviselte intézményünket az ipolysági junálison, ám sajnálatos módon az elmúlt év második felében, a nyári szünet után már nem szerveződött újjá. A folyamat továbbvitele érdekében a csoport egyik felnőtt tagja – Kecskés Diána - vezetésével szerveztünk lehetőséget a modern táncok iránt érdeklődőknek.
A Várszegi István tanár úr vezette Rétsági Gobelin kör immár két éves működést könyvelhet el magának, s ez idő alatt kétszer mutatkozott be kiállítással a rétsági, s egy alkalommal a balassagyarmati közönség előtt.
A drámajátszó körünk két korcsoportban működik. A kisebb gyermekekkel Haváné Bakos Leonóra foglalkozik, míg a felső tagozatos csoportot Zachar Szilvia vette át. Ez utóbbi csoportnál nem titkolt távlati célunk az, hogy az általános iskola elvégzése után is egyben tartva őket alapjául szolgáljanak egy ifjúsági klubnak.
A Kézműves műhelyünk szintén két korosztályban tevékenykedik Lami Annamária értő vezetése alatt. Munkájuk eredményét több országos kiállításon szerzett elismerés, kiadványban való megjelenés is jelzi. Munkáikból a gyermeknap tájékán kiállítást kívánunk rendezni.
Az elmúlt év során kísérleti jelleggel indítottunk egy helyi kábeltévés adássorozatot, melynek eredményeként nyolc adás során újra feleleveníthették az érdeklődők az előző hónap legjelentősebb eseményeit. A Girasek Károly szakmai irányítása alatt működő videos csoport munkája folytatásra érdemes. Előbbrelépést valószínűleg az a tény jelentheti, amikor technikailag is lehetővé válik az adásoknak a művelődési központból való koordinálása.
Örömünkre szolgál, hogy az elmúlt hónapokban több új kiscsoportot sikerült megszerveznünk. A könnyűzenei Klub a tehetséges ifjú rétsági zenész Majnik László vezetésével indult útjára. 
A Költészet Napja jó hangulatú rendezvénye után egy irodalmi társaság alakult, mely az egész térség irodalmat művelő embereit kívánja összefogni. Az alakuló ülés óta lezajlott újabb összejövetel azt igazolta, hogy tagjai komolyan veszik azt az elhatározást, hogy egybefogja, segítse mindazokat, kik Rétság térségében az irodalom aktív művelésének hódolnak.
Hasonló céllal hirdettünk meg egy fotókör megalakítását. Felhívásunk gyermek és felnőtt korosztály számára is szólt. A gyermek fotószakkört szeptemberben újra meg kívánjuk hirdetni, ám a visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a felnőtt fotókör hamarosan megalakulhat Vargáné Fidel Ágota értő vezetésével.
Új lehetőség művelődési központunk kínálatában a tűzzománc kör megalakulása. Vezetésére Dovák B. József, az általános iskola rajztanára vállalkozott, ki a balassagyarmati művészeti iskola diósjenői tagozatának vezetőjeként már bebizonyította, hogy magas színvonalon műveli, tanítja e művészeti ág technikáit.
Folyamatban van – miután a közelmúltban meg tudtuk vásárolni az ehhez szükséges korongot – egy kerámia kör kialakulása, mely újabb színfoltot jelent intézményünk életében, s kínálja szolgáltatását az érdeklődők felé.
Az asztalitenisz kör továbbra is a művelődési központ aulájában tartja rendszeres edzéseit. Szervezetileg immár az íjászklubhoz tartoznak, s ők kezelik a kör pénzügyeit is.
Az Alkoholellenes Klub továbbra is csak névleg működik intézményünkben.


V. Tanfolyamaink
Számítástechnikai tanfolyamaink immár jónéhány évre visszamenőleg sikeresen zajlanak. Alapszintű és középfokú szakmaszerző tanfolyamainkon végzettek száma meghaladja a száz főt. A folytatásra továbbra is van igény, ám az időközben bekövetkezett szabályzó változások az ez évi tanfolyamok pergő folyamatában némi fennakadást okoztak. Míg korábban előfordult, hogy három különböző tanfolyam is zajlott egy napon, az idén ezidáig, bár jelentkező van, viszonylag kevesebb a tanfolyamra jártak száma. Az elmaradás oka, hogy az előírások értelmében az intézménynek akkreditáltatni kell önmagát és a tanfolyamot. Ha nem teszi ezt, akkor az ÁFA 25 %-os mértékével kénytelen emelni a tanfolyami díjat. Ez esetben viszont nem lennénk versenyképesek a hasonló képző intézmények sorában. Az akkreditáció adminisztrációs folyamata viszont hosszasan elhúzódik, s így anyagi kiesést is jelent intézményünknek.
Az elmúlt év elején nyertünk könyvtárunk részére egy hat gépes konfigurációból számítógépes parkot. A pályázat feltételei közé tartozott, hogy tíz darab, egyenként húsz órás ingyenes internetes tanfolyammal ruházzuk fel az érdeklődőket a világháló használatának alapvető lehetőségeivel. A feltételnek szeptember hóig bezárólag eleget tettünk.
Az átmeneti időszakban új lehetőségek kihasználásával próbálkozunk. Így vállalkoztunk örömmel speciális munkahelyi igények kielégítésére. A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Rétsági Kirendeltségének dolgozói tanfolyamon ismerkedtek meg az Internet nyújtotta lehetőségekkel, az óvoda dolgozói pedig intézményünkben végezték el a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet által helyben szervezett számítástechnikai tanfolyamot.
Új lendületet vettek nyelvi tanfolyamaink. Két csoportban zajlik angol oktatás, egy új működési formaként szerveztük meg a kisgyermekek játékos német nyelvoktatását.
A beszámolási időszakban két nyelvtanfolyami kurzust bonyolítottunk le a Tredegar cégnél, s egy német nyelvtanfolyamot indítottunk a Spektíva 2000 Kft dolgozói részére.
Zenei csoportjainkról a beszámoló más fejezetében szóltunk.


VI. A Civil Szervezetek Háza működéséről
Közel két évvel ezelőtt kapta feladatul intézményünk a volt Templom úti óvoda épületében kialakított Civil Szervezetek Háza (CISZ) működtetését. Az elmúlt időszakban rendszeressé váltak a város ilyen jellegű szervezeteinek rendezvényei. (nyugdíjas klubok, íjászok, polgárőrök, kisebbségi önkormányzatok, honvéd baráti kör, Palóc Lovasok Baráti Köre)
A feladat értelmében az épület fennmaradó kapacitását a művelődési központ hasznosítja a felmerülő igények függvényében. Számos olyan rendezvényünk zajlott itt le, amely közvetlenül szolgálják az önkormányzat, illetőleg a város érdekeit:

  • kistérségi tanácskozások,
  • ÉMÁSZ konferencia
  • Amerikai befektetői delegáció látogatása
  • Kisebbségi rendezvények
  • Testületi ülés
  • A rétsági rendőrkapitányság rendezvénye
  • Kábeltévés értekezlet
  • Sportgyűlések a Bozsik program mentén
  • Civil szervezetek fóruma
  • Kistérségi agrárfórum
  • A Belügyminisztérium által szervezet haderő-reform konferencia
  • Miniszterelnöki Hivatal által kezdeményezett Eu-s konferencia
A rendezvények másik csoportja a művelődési központ teremhiányát enyhítette:
  • Babamasszázs tanfolyam
  • Anyatejes világnap ünnepsége
  • Kiránduló csoportok fogadása
  • Kultúra és túrizmus konferencia
  • Zenekarok próba- és hangfelvétel lehetőségei
  • Nyelvtanfolyam
  • Kézműves foglalkozások
  • Ovizuál kézműves tanfolyam
  • Nyílt napok a helytörténeti kiállításon  
A harmadik csoportba a magánjellegű bérbeadásokat soroljuk:
  • lakodalmak
  • baráti találkozók
  • családi események 
A Civil Szervezetek Háza másik alapfeladata az, hogy helyet biztosítson a város történetét bemutató állandó kiállításnak. A bemutatónak az elmúlt időszakban sok látogatója volt. Látogatása a művelődési központtal történő előzetes időpont egyeztetés alapján lehetséges, de sikere volt az úgynevezett nyílt napoknak, mikor bárki megtekinthette a tárlatot. A kiállított anyag folyamatosan bővült. Jelenleg folyik annak kialakítása, hogy a Jásztelekpuszta történetét bemutató fotósorozatot kiegészítve újabb felvételekkel állandó kiállításként díszítsük a CISZ második helyiségét. A középső előtérben a honvéd hagyományok bemutatását szolgáló installációknak megvalósítása érdekében pályázatot nyújtottunk be. A kiállítás tárgyi eszközállománya is folyamatosan bővül, bár a rendelkezésre álló helyiség-méret meghatározza az elhelyezhető tárgyak mennyiségét. A volt raktár apró helyiségében is kiállítási tárgyak elhelyezése folyik.


VII. A mozi
Filmszínházunkban heti egy alkalommal (szombaton) vetítenek filmet az érdeklődők részére. Az utóbbi időkben a látogatók számának emelkedése figyelhető meg. A vetítések által a mozi a rétsági kulturális, szórakoztató kínálat stabil pontjává vált.
Az új technikai lehetőséget kihasználva egyre gyakrabban tudunk élni a kivetítő projektor használatával. Segítségével lehetővé vált Tv-adások óriás kivetítése, mesefilm matinék rendezése, s új lehetőségeket jelent az ismeretterjesztő előadások során a szemléltetésben is. Legújabb tervünk, hogy a nyári kínálatunkat gazdagítandó, szabadtéri autós mozis vetítéssel kísérletezzünk.


VIII. Kiadványaink
Intézményünk szolgál háttérként városunk havilapjának a Hangadónak a megjelenéséhez. A XIV. évfolyamába lépett fórum szerkesztőbizottsága a közelmúltban átalakult, új lendületet vett. A korábban kialakult értékek megtartása mellett új rovatok indítását tervezzük.
A Hangadó szerkesztőbizottságának felügyelete alá került a közelmúltban a város web-lapja is. Első lépésként azt tűztük ki célul, hogy az alapos lemaradást behozzuk, s a lehető legfrissebbé váljon a korszerű híradás e fóruma. A második lépésben tervezzük a lap külső megjelenésének átalakítását, hogy egy korszerűbb, több információt és a folyamatos bővítés lehetőségét is magában hordozó lapot kapjunk. Az adatok naprakészsége érdekében levélben kértünk minden érintett intézményt és szervezetet arra, hogy saját területének folyamatos figyelemmel kísérésével hívja fel figyelmünket a változásokra, s szolgáljon újabb információkkal. 
A Rétsági Évkönyv 7. számának kézirata elkészült, a nyomdai előkészítő munkálatok és korrektúrák után nyomdába kerülhet. Szerkesztési elveit illetően a korábbi évek hagyományait követik.
A tavasz beköszönte óta folyamatosan készítjük a felvételeket a város területén. Ezek a fényképek közül szeretnénk kiválogatni azokat, amelyek a tervezett képeslapok kiadásához alkalmasak.


IX. A működés feltételei


Személyi feltételek
Személyi állományunk az alábbiak szerint áll össze:

könyvtáros
3 fő
népművelő
2 fő
takarító
2 fő
pénztáros
1 fő
gondnok, színpadmester
1 fő
gazdaságvezető
1 fő
igazgató
1 fő
összesen:
11 fő

A megnövekedett feladatok ellátásához gyakorta gondot jelent a létszámkeret szűkössége, s gondot jelent a törvényes szabadságok kiadása. A gondon közmunkás alkalmazásával, s a fizikai munkacsúcsokban alkalmi foglalkoztatással tudunk enyhíteni.


Tárgyi feltételek
Tárgyi feltételek tekintetében a beszámolási időszakban jelentős előrelépés történt.
Bár a könyvtári hat gépes konfiguráció esetében a beállítástól számított egy éven keresztül ingyenesen kellett az olvasók rendelkezésére állnunk, a térítésmentes időszak április hónapban lejárt, s gépeinket ezt követően rendkívül kedvező áron, ám térítés mellett lehet a továbbiakban igénybe venni. A térítéses időszak első hónapjában 226-an vették igénybe a szolgáltatást, s az ebből származó bevétel mintegy 35 ezer forint volt. Továbbra is ingyenes szolgáltatást kínálunk az önkormányzat dolgozóinak, az intézmények munkatársainak, a Hangadó szerkesztőbizottsági tagjainak, az újonnan alakult irodalmi társaság tagjainak, valamint azoknak a szakdolgozat íróknak, akik városunkról, vagy a térségéről írnak szakdolgozatot és vállalják azt, hogy egy példányt, vagy annak digitális változatát átadják a könyvtár részére. 
Az ipari üzemek által képzett szakképzési hozzájárulás, illetőleg együttműködési megállapodás révén művelődési központunk jelentős értékű eszközökhöz jutott. Így valósíthattuk meg korszerű nyelvi laborunkat, kaptunk video kamerát, projektort, videomagnót. Ennek révén sikerült a számítógépes tanterem elavult, s már-már alig használható gépeit korszerű gépekre lecserélni.
A közművelődés pártoló önkormányzat cím elnyerésével félmillió forintos lehetőséghez jutott intézményünk, mely összeget a kézműves műhely fejlesztésére fordítottunk, s ezáltal újabb működési formák megszervezése vált lehetővé.
Intézményünk hátsó részében a tantermek részén az elmúlt években jelentős értékű technika halmozódott fel, így elengedhetetlenné vált a vagyonvédelemi helyzet javítása. Ennek érdekében szereltettünk fel rácsokat az ajtókra és ablakokra.
A szabadtéri színpad egyre több alkalommal van használatban. Éppen ezért volt szükség arra, hogy elemeinek mozgatásához két kocsit készíttessünk.
A legutóbbi beszámolóban szerepelt, hogy terveinkben a fűtéskorszerűsítés következő lépéseként a kávéház helyiségeinek radiátorcseréjére kerül sor. Ez a feladat azóta megoldást nyert. A következő lépésben, amennyiben erre valamilyen forrásból fedezetet tudunk biztosítani a könyvtár helyiségének fűtéskorszerűsítését kell elvégeznünk. Az ott található radiátorok már több, mint harminc évesek, az eredeti gőzfűtésre lettek beszerelve, s a hatásfokuk nem kielégítő. Nagy hidegben alig tudjuk a már elviselhető szintre felfűteni az intézményrészt.
Két olyan felújítási gond is van az épületben, amely meghaladja a saját erőforrásból való megoldás lehetőségét. Az egyik a vizesblokk állapota, mely évek óta sok gondot okoz, a másik pedig a színpad állapota. Sajnálatos módon a színházterem felújításakor már nem jutott elegendő fedezet a színpad padlózatának karbantartására.
A Civil Szervezetek Házában a felső szomszéd felőli szegélyen a lécezést kell a tető állapotának megőrzése érdekében felújítanunk. Erre a fedezet rendelkezésre áll a költségvetésünkben. Azt szeretnénk, ha ebbe a keretbe beleférne a második helyiség parkettájának felújítása, valamint a kazán hiányzó égőfejének megvásárlása is.


X. Pályázatainkról
A beszámolási időszakra eső egyes pályázatokról túlnyomórészt szóltunk a különböző fejezetek során, így e helyütt csak összefoglalván felsoroljuk őket:
 

Könyvtár bútorvásárlás
250 eFt
Honismereti Akadémia
50 eFt
Európai Uniós könyvek beszerzése
200 eFt
Ságok találkozója
100 eFt
Ifjúságvédelmi Napok
40 eFt
Közművelődés pártoló önkormányzat
500 eFt
Kulturális Alapból  
Fejlesztő Műhely támogatására átvéve
20 eFt
Asztalitenisz Kör számára átvéve
10 eFt

Jelenleg is több pályázatunk van folyamatban, bár úgy érezzük, hogy a kormányváltás miatt eleve kevesebb a kulturális intézmények felé meghirdetett pályázati lehetőség.

Rétság, 2003. május 10.
 

Végh József
igazgató
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-