Gondolat holnapra

A Hold világítja teli az éjszaka
várt sötétjét. Még nem voltam kint.
Fogalmazzuk meg tizenhárman azt a megfakult gondolatot
a halál és az időben véget érő élet variálhatatlan egységéről!

Járnék a sűrű alvásidőben, de
félek, hogy ott  lesz más is: talán egy bukott angyal.
Csak fogd a kezem halovány nyugalmát,
kacarászva a csönd unalomra mesélt viccein.

Ha látjátok a fáradt földműves szemében a fájdalmas félelmet,
akkor jön a gonosz világos, az életadó.
Kérditek majd tőle: akarsz te valamit?
Feleletül nem hallunk semmit, de semmit.

2003.07.09.

Fanni mosolyog

Szalagosmagnón üres
orsó forog körbe és
körbe, mert senki
nincs, ki leállítsa a
világ forgását.
Zöld. A fű és a fa
lélegzetet ad. Csorgó
folyóból növekszik a 
fagyos tenger, hol
a kopott hajók
viharkürtje a legszebb
muzsika.
A köd telíti
láthatárig a nehéz levegőt.
Árnyak repülnek
keresztül a veremnek
látszó nappali éjen.
Csordultig van a tenger vize.
Egy apró hazugság,
s elönt mindent, mit
emberi kéz alkotott.
Üreges fa rejtekhelye
a holló párjának.
Erdőtlen képek borítanak
be saroktól sarokig
minden szobát.
Vénasszonyok csacsognak igaztalan
szavakat egymás hazug
fülébe.
Fanni mosolyog fentről.
Esik a nedvesség
a fekete felhőkből.
Sürgősen egyetek édes süteményt
elhízott malackák elkerülni
a fenyegetőn villogó henteskést!
Döfés.
Vér.
Nyers hússzag.

Add mindkét kezed!
Fogd erősen a lelkem!
Nyisd ki az ajtót, 
had eresszem
útjára a jövő kimondatlan 
szavait!

2003.04.24.

Dobálózás

Nikotinéhségem elmúlik.
Mástól szabadulni 
nem tudok, mikor
fejem a te házad lett.
Rohamosan romlik
emlékező képességem, csak
te nem változol.
Hova futsz?
Tárom karjaim, mint
sas a szárnyát,
mégis elkerülsz.
Hat, nyolc, kilenc.
A számok jelentése
nem érdekel.
Eltűnsz, és egy pillanat
múlva jelen vagy
újra.
Lángtengerek égetik
messze az erdők zöldjét
és feketét csinálva
írják saját Babits versüket.
Füstje elért. Az
én szívem égéstermékével
együtt száll az atmoszféra
különös zajában.
Űrhajós vagyok. Most 
buszvezető, holnap
patikus.
Látszólagos beleegyezésem
további téveszméket
kelthet mások maroknyi margarinfejében.
Csábítsuk el egymást
végre századszor is,
hogy holnap az ébredés
csak téged mutasson.
Talán a szöcske ugrása,
vagy a téglafal nagy és erős,
szerelmem végtelen
s egyetlen.
Vágyom rád Fannivirág!
Mutass utat, nehogy eltévedjek
ha jön a sötét!
Fáradhatatlan csillagfény
életemben te vagy.
Éjtől nappalig, nappaltól éjig,
égtől a földig mászkálva
nyugtalankodom, mert
magamhoz szorítanám
puha tested gyenge milétét,
csak nem vagy itt.
Tartóztass le, hogy szád
börtönében egyedüli rabként
epret szedhessek.
Vagy csak a szemed nyisd
ki, s nézzük egymás
áprilisi testét.
Kekszet adok majom lelkemnek
s te is dobhatnál neki
szerelmet!

2003.04.22.

Utánzat

Ha testvérem írná:
Progresszív rock zenére
Rímeket keresve
Egy sem jut eszem bugyraiból
A felszínre,
Miközben Fanni
Benne van szívem lüktetésében.

Orgona rikácsolása
Adja a dallamot, 
A csengők finom rezgése
Viszi érzelmeit a durva dob dagadásába,
Hallom szavad,
Megfázott gondolat:
Fárad a kaszás.

Bolondul jár a gitáros keze
Holnapi sörét is megitta,
Messze vágtat a fuvolista
Megrágott hangjegye,
Visítok érted
Reszkető hangon kérlek:
Fogd a kezem halálomig!

Huszonöt éves fásult
Dallamot még öregebb
Jazzre váltom,
Szerelmemet, mint mindig
Kitalálom,
Most is reá várok
S bámulok fejemben őrzött Fanni képére.

Zongorista melankóliába
Játssza éber ember mivoltomat
A faragottan is nyers
Kottazenéjével,
Fanninak küldve a versem
Megcsapolom szívem keringő vérét
Szeretem!

2003.04.21.

Válasz az nincs

Dönteni képtelenség.
Sakktáblák fekete és
fehér mezőin lépdelek.
Ki emberebb odakint?

Csak az eget nézem,
s a felhők habjaiban
emlékszem angyaliságodra.

Mint kis csónak
halkan ringatál tovább.
Azóta várok, várok…
Tudom miért.

Senki sem marad ugyanott.
Szám csak hallgatott,
én is ember vagyok!

2003.01.27.

Holnap már más lesz?

Tűnődöm a múlt meghatározó
pillanatain, és megtalálom életem
lelkes perceit.
Lennék lelkes holnap is!
De a mának képe elveszi
tőlem a reményt a következendőkhöz.

Látom a barátaim álságát, mit
egymás felé mutatnak, s felderengnek
jótetteik egyszerű szavai.
Lennék csak én is önzetlen,
hogy lángok közül életeket mentsek!
Egyszerű bolond vagyok a világ ketrecében.

Lehettem volna szerelmes, talán
voltam is. De senki nem fogta
kezem, miközben kísértem.
Kiszolgáltam húsz évet,
elfogyott alólam a fiatal élet.
Kezdjünk ma mégis új tavaszt!

2003.09.22.

Kínok közt a lét

A fájó szenvedésben
eszméletlen képeket
látok belőled katyvasz
életízesítő

Gerincnyújtó gyakorlatokat
végeznek rajtam a
legsötétebb barlangok
nyikorgó félelmében.

Korgó gyomorral 
forralom tábortűz fölött
a szennyvizet levesnek
gyermekeim táplálására.

Megkopott gyurmából
varázsolok mindenfelé
körmös szörnyet.
Csak senki ne ijedjen meg!

Fájdalom fojtogatja
törékeny nyakamat,
s bódultan már
látom magam előtt a vadakat.

Szarvasok gázolnak a
zöld tükör folyón,
mezőt kutatva éltető
vadfű után.

Mókus énekel.
Mogyoró kéne lelkének
mulasztani bánatát.
Mókus énekel.

A vadkacsák szétrebbennek
a vadász szörnyű 
dörgésére nyugalom
után szárnyalva.

Sündisznó kiszáradt
levelek alatt kezdi
aludni téli álmát,
melybe párját képzeli.

Vaddisznóanya kergeti
kicsinyei elől a
fogatlan veszélyt
biztonságot teremtve.

Farkasok vonítanának a
Holdra, de elveszett
hangjukat nem lelik a
fák között, mi erdő.

Rókák csirkét
hoznak véres fogaik
között a közeli
faluból. Aludjatok.

Békák ülnek lapulevelükön.
Brekk, brekk. Szelídségre
várnak a tó közepéből
hol a Hold szürkén világít.

Takaros lakot készít
magának a nyúl.
Bolyhos bundájától
félelmünk megfakul.

Hárfaként dalol a
hűvös szél, mint
szeretőt megtaláló
szerelmes. Ébredjetek.

Feljött a piros Nap
enyhíteni álmaink
boldogságát. Holnap
rosszabb lesz.

Virágillat lebeg felénk
a tarka rétekről.
Kopogtat vörös csőrével
a zenész fakopáncs.

Elfutnak a bátor
pókok hálójuk rezzenésekor.
Kitépte magát fogságából
az élni akaró zsákmány.

Csatába indulnak a
legkisebb hangyák.
Megvédik egymást
s a hatalmas erdőt.

Az én csatám eldőlt.
Lejött értem
A halhatatlan halálnép.
Morogva elhúztak.

2003.05.05.

Áldozzak?

Szívemből facsartam az élet nedvét,
Melyet hazámért odaadnék,
Ha csak egy cseppjével
Megválthatnám nemzetem.

Lángoló világban mindenütt
Gondtalan gyermekek.
Játszanak ismeretlenül,
Élnek tudatlanul.

A tinédzser korúak
Diszkókban ugrálva
Élvezkednek az anyagok 
Füllesztő hatása alatt.

Emberek észtelenül
Hadakoznak szüntelenül.
Áldozatok százai
Nem akartak meghalni.

Én életem folyóját
Megárasztanám,
Ha egy pillanatra
Békét hozhatnék.

Bárhova bámulok, bántanak
A képek, a látvány, a hangok, a hangzás.
Tátogok és szomorkodom:
Miért áldozzak nekik?

2001.04.05.

Ima a bocsánatért

Bocsásd meg Istenem
Vétkeim, melyeket ellened,
S mások ellen tettem!
Bocsásd meg uram, hogy
Házad elkerülöm,
Hogy ajkam csendes marad,
Hogy tőled elfordultam!
Minden vétkem alól,
Mivel rosszat idézek,
Mivel másokat sértek,
Mivel a pokol tornácát keresem,
Oldozz fel!

Vétkeztem, de
Nem csak ellened.
Bocsáss meg nekem,
Hogy mások is megbocsássanak!
S bocsáss meg azoknak,
Akik ellenem vétkeztek,
Hogy én is megbocsáthassak.

2000.12.19.

Torzulás

Halványan kel a Nap. Hideget hoz
mögötte a hajnal. Köd lepi 
a szürke betonsivatag haldokló virágait. 

Lassan ébred a tágas határvidék. 
A kopasz fák mogorva tájképe nyomasztja 
meghitt pillanataink múló jó kedvét. 

Hosszú botját nehezen emeli az elszökött vándor. 
Az utolsó délre vágyó madarak is elrepülnek. 
A duruzsoló méhek sem készítenek édes mézet. 

Szomorúan néz ma az ég a templomtorony mögül. 
Bepillant egy ablakon, körültekint és továbbáll. 
Így tesz a következő ablaknál is. 

Néhol egy foltos függöny állja útját, 
máshol csak zokognak a fáradt emberek. 
Búsan néz ma az ég a túlvilág kapujától. 

A csatornafedők nem tartják vissza az okádásra 
ingerlő nyomor bűzét. Betegségeket terjesztve 
Elszabadultak a megrontott, vérszomjas ebek. 

Döglött macska teteme oszlik a megkopott út szélén. 
Hajléktalanok összebújva melegednek a pályaudvaron. 
Ömlik a fejlődés füstje a minimálbéres gyárak ajtaján. 

A hó pillanatnyi tisztaságot ígér. 
Még jön egy szép perc, mielőtt 
Aludni megy az utolsó fénysugár.