K. dosszié
/ Kertész Imre

Különös, mondhatni rendhagyó műfajú önéletrajzi könyvvel jelentkezik ezúttal a Nobel-díjas író. Az öninterjúnak nevezhető életrajzi regény, melynek alapjául a Hafner Zoltán irodalomtörténésszel másfél éven át zajló beszélgetések rögzített anyaga szolgált, és három diktatúra, a fasizmus, a sztálinizmus, a Kádár-rendszer (és ami utána következik) fél évszázadát fogja át, már önmagában is szokatlan a meglehetősen zárkózott, nem éppen vallomásos író részéről. A szókimondásra kényszerítő, bizalmas kérdések, a leplezetlen válaszok egyszerűen felvillanyozzák az olvasót. Különösen a Kertész-próza nem éppen könnyű stílusát ismerve, ezek a mondatok még inkább az előbeszéd erejével hatnak. Az író keresetlen szavakkal vall írói világáról, egy-egy regényalakja mögött feltűnik a valóságos arc - életek, sorsok, a régi Budapest, a mai Berlin és persze a nagy téma: Auschwitz árnya. Egész írói egzisztenciája, világképe a maga formálódásában tárul fel, s egy-egy személyesen megélt sztori, felvillantott epizód a lét egész összefüggésében nyer értelmet. Az élet az írás így fonódik egybe, mert az élet nyersanyag, amelyet meg kell írni - írni ugyanis csak az energiák bőségéből, tehát örömből lehet - olvasható egy helyütt. Ez a derű, ez a tartás hatja át Kertész Imre új könyvét, amely máris a kritikák reflektorfényébe került. A kortárs próza iránt érdeklődő nagyközönség keresett olvasmánya lehet.