Egy illúzió halála: keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek/ Popper Péter

Popper Péter akinek korábbi írásai a vesébe látó, minden oldalt mérlegelő gondolko-dó tárgyilagosságát, a bölcs ember optimizmusát sugallták ezúttal vitriolba mártott tollal veti papírra kételyeit az európai kultúra feltámadását illetően. Könyve (melyben még politikai pártállását is nehezen tudja elrejteni a szerző) egy nagylélegzetű esszé, melyben a tömegember (fehér ember vagy tökjani) és a szilárd belső törvények szerint élő európai különbségeiről, a valódi a tudatalatti összetartozás érzését kiváltó műveltség hanyatlásáról, az erőszak és a primitív hatalmi struktúrák előretöréséről, a munka törvénykönyvéről, azaz a káosz, a depresszió egyetlen gyógymódjáról, a munkaterápiáról, a száz százalékos őszinteség lehetetlenségéről, a bűnről és bűntudatról és még sok egyéb, korunk emberét mélyen érintő kérdésekről értekezik, talán szándékoltan is eltúlozva és élesen szembeállítva az ellentéteket a tőle megszokott könnyed stílusban, az európai, illetve az egyetemes kultúra számos kiválóságát citálva. De az igazság kedvéért, no meg az olvasó megnyugtatása végett el kell mondani, hogy nem valami világvégét hirdető apokalipszist, de nem is egy megkeseredett vén-ember sirámait vehetik kézbe az alcímben megcélzott gyanakvó fiatalok és csalódott öregek. Éppen arról van szó, hogy mint könyve utószavában a szerző írja Mellótól tudom: ahol szeretet van, ott rendetlenség is van. A tökéletes rend temetővé változtatná a világot. Ezzel a hozzáállással érdemes tehát kézbe venni ezt a könyvet, amelyet a korunk társadalmi problémáira, illetve az elbizonytalanodó 21. századi ember lelki dilemmáira fogékony olvasók le sem fognak tudni tenni.