Új beszerzéseink
KUKORELLY ENDRE: TÜNDÉRVÖLGY
AVAGY AZ EMBERI SZÍV REJTELMEIRŐL
Kukorelly
Endre regénye azt állítja, hogy az ember legboldogabb időszaka a gyermekkor,
esetleg az ifjúkor. Amikor minden összeáll, van apu, anyu (jobb esetben
persze), van Utas Üdítő, amit valóban gyártottak a zord hatvanas években,
vannak csajok, van a foci, meg van a nyár, vagy ami van. Ilyen apróságokról
szólnak ugyanis a regény töredékei, hiszen minden egyes bekezdése külön
töredékként került egymás mellé. A szöveg nem folyamatos, hanem a figyelem
fókuszálódásának egymást követő hullámhegyeit és hullámvölgyeit követi
- ahogy történik valami, amin a gondolkodás elidőz, és mire észre tér,
már egészen más történt, amin szintén el kell gondolkodni.
A cselekmény nem lineáris, és a nézőpont
sem egységes. Egyszerre hatja át a szöveget az ifjúkor végtelen komolysága,
és az érett emlékezés végtelen iróniája, mely nosztalgiával támasztja meg
saját múltjának ingadozó mérlegelését. Kukorellynek jól megy ez a stílus,
verseiben, és a Sulineten évekkel ezelőtt ajánlott Szovjetúnió című regényében
is ezzel él.
Az irónia azonban néha a visszájára
is fordul: a Kalasnyikov, ami akkor csak a tájkép viccesen érdekes mozzanata
volt, disszonanciát kelt a mai szemlélőben. Kiderül ugyanis, hogy az idilli
gyermekkor nem is idilli volt, hanem inkább a sötét hatalmak árnyékában
eltöltött álomszerű, rövid és mámoros extázis. Kicsit olyan ez, mint amikor
valaki a zuhanó repülőn még elmond egy viccet arról, hogy Putyin és Bush
zuhan egy repülőn, és azon muszáj röhögni.
A regény enciklopédikus részletességű,
és mindeközben megmarad egyetlen hangszínnél, az ironikus nosztalgia hangjánál.
Mindeközben láthatólag azok a részletek jelentik a legnehezebb feladatot
az író számára, melyekben megkísérli múltként és felnőtt fejjel mérlegelni
a múltat. Megpróbálja elmondani, hogy mi az igazság, hogy a részletek mögött
milyen mélyebb összefüggések, világhatalmi tényezők, általános emberi kérdések
húzódtak meg. Hogy a csajozás, ami akkor a leírt módon zajlott, vajon jelent-e
valamit az örökkévalóság számára.
Ez kissé túláradó követelés, és láthatólag
nehezen találja meg Kukorelly azokat a szavakat, melyek romantikusabb korokban
a "hazafiság" vagy a "kétely" terminusaival lennének leírhatók. Bizonytalan,
nem eldöntött a kérdés, hogy helyes-e ilyen "nagy" szavakat használni egyáltalán.
Gyanúsak ezek a gondolatok, és a regény mintegy kiemeli, kirajzolja azt
a folytonos gyanút, mely az emlékek újraértékelése során zajlik le az íróban,
az emlékezőben. Sohasem lehetünk bizonyosak abban, hogy bármi értelme van
tizenéves gyerekeknek zászlócskákat tűzniük az 1848-49-es Forradalom és
Szabadságharc hőseinek sírjára. Ez az önpusztító, bizonytalankodó magába
fordulás különösen jellemző Kukorelly szövegeire, és sajátossá teszi őket.
És teszi egyben, ha nem tévedek, sajátosan magyar irodalommá is - és éppenséggel
ez Kukorelly egyik legnagyobb ambíciója. Az eszmék malomkövei közt őrlődő
önértékelés.
Persze az is lehet, hogy az író hazudik,
és nem is a saját gyermekkorát írja le, vagy legalábbis nem pontosan. Ez
azonban semmit sem számít akkor, amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit
is mond ez a regény.
sulinet
|