Új beszerzéseink
Für Elise / Szabó M.
Az
élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés:
az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló
kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy
ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja
önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja
már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert
és részleteiben rekonstruált Dóczy is csak épületében emlékeztet hajdani
önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték
olyannak, amilyen volt.
Az író szomorúan
szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását,
az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely
most az olvasók elé kerül, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent
vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül
készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek
a hangjegyek, mi csak találgathatjuk, pedig a dallam mond valami határozottat,
amely szóval, beszédben rekonstruálható.
Anyám szerint
az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja
Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást,
ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is,
mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni
belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven
azt kérdezi fiatal magamtól: "Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz?
Vagy szólsz?" Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza.
A két regény
elmondja a világ és saját életem alakulását 1917 és 1939 között, a Trianon
és a második világháború közti időszak már jelzi a benne élő szörnyetegek
készülő lábnyomait, amelyek súlyát egyén és emberiség fájdalmasan viseli
máig. Az Ágyai Szabók annak az ágának, amelyből születtem, halálommal nincs
folytatása. Örökösömről személyéhez méltó módon gondoskodtam, ahogy a városról
is, ahol először érintette arcomat a pusztai szél. Adósa én már csak annak
vagyok, aki bizalma, szeretete, érdeklődése holtomig elkísér, hadd ajánljam
eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen
Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló
üzenetet, ahogy a most megjelent első regény főszereplője, Cili értette,
mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz
ezt a szöveget: "Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor."
Az író is ezt kéri az Ismeretlen Olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is. |