Könyvbemutatók a Spangár Könyvek sorozatban
-
Az öt éve alakult Spangár András Irodalmi Kör egy újabb jelentős állomáshoz érkezett. A művészeti, irodalmi csoport fejlődését, gazdagodását, és szakmai értékeinek változását a honlapunk olvasói is figyelemmel kisérhették. A megalakulás utáni évben kiadták terv szerinti antológiájukat, és a Spangár díjat. Következő esztendőtől már két díjat láttak indokoltnak átadni. Majd lassan két éve megjelent a Börzsönyi Helikon, az egyre ismeretebb irodalmi folyóirat. Közben persze hallottunk és olvashattunk híreket a kör tagjainak sikereiről, köteteiről, most azonban mégis márföldkőnek aposztrofáljuk a mai alkalmat.
     Tesszük ezt azért, mert a Városi Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermében ez alkalommal 4 kötet is bemutatásra került, amelyek a Spangár Könyvek sorozat darabjai. Az elképzelést, hogy az elismerést szerezett és termékeny körtagoknak ne csak az évi antológiába legyen lehetőségük néhány alkotást a nyilvánosság elé tenni, hanem önálló kötet kiadását is - megteremtették.
     Könyvet kiadni ma nem egyszerű dolog. A bemutató örömteli pillanataiban tehát indokolt néhány szót szólni arról az igen sokszálú előkészítő munkáról, amíg az összerendezett alkotásokból kézbevehető, lapozható könyv lesz. Nyilván szerkesztők, lektorok, tipográfusok, korrektorok nyomdászok, könyvkötők kezén megy át a kézirat a papírlapok valóságába. De mindehhez pénz is kell, olykor nem is kevés. Nos a művelődési központ több forrásból megteremtette a kötetek megjelenésének pénzügyi feltételeit. A tagok adományával indult első könyv (Hörömpő Gergely könyve) kiadása sikeresnek bizonyult. Olyannyira, hogy két kiadás példányai is szinte pillanatok alatt elfogytak. Az értékesítésből származó bevételt is az újabb kiadásra fordították, és ugyancsak számítva a vásárlókedvre, a Mecénás Alapítványhoz is pályáztak és nyertek. Ilyenmódon a Mecénás támogatása is jelentős segítség volt az irodalmi alkotások kinyomtatásához.
     Hol is lehetne legjobb otthona egy ilyen eseménynek, mint könyvek között, az irodalom szelleme által át meg átlengett könyvtárban. Az átrendezett olvasóterem majdnem szűknek bizonyult, még a hátrább lévő fotelekbe is vendégek ültek. A kör tagjain kívül irodalombarátok, alkotótársak és érdeklődők tisztelegtek a ma bemutatott 4 kötet szerzői előtt. Elsőként - már posztumusz - mutatták be Hörömpő Gergyely két könyvét, és műveiből való felolvassással, néma felállással is emlékeztek a közelmúltban elhunyt szerzőre. Ezek a könyvek a sorozat első, és 4. darabjai. De premierje volt Karaffa Gyula "Pipafüst" és Cegléd József "Kívül a birtokon" című köteteinek is.
     Végh József - aki maga is a kör tagja - köszöntötte a jelenlévőket, és ő maga ismertette az egyes írókat. Majd izgalmas felolvasások következtek. A könyvek lapjain betűvel sorakozó irásművek itt a szó erejével váltak befogadhatóvá, Pekáryné Mindszenty Csilla,  Szájbely Zsolt és Varga Nándorné előadásában. Vallottak a szerzők is a kötetek élményanyagáról, a címadásról és egyéb kérdésekről. Kérdezhetett a közönség is, és valódi "irodalmi körös" beszélgetés alakult ki. Többen kifejezték, milyen gazdag a város és környéke irodalmi értékekben, hiszen csak ebben az évben 8 önálló kiadvánnyal jelentkeztek alkotók, akik a kör tevékenységéhez szorosan kapcsolódnak. Mindezt az elhivatott és egyre színvonalasabb anyagot letenni képes írók mellett a művelődési központ szervező munkájának is betudható. Kérdés alapján elmondták, hogy a könyvek az országos bolthálózatban nem kaphatók. Ehhez a példányszám is kicsi, a terjesztési feltételek sem elfogadhatóak. De aki hozzá kíván jutni megvásárolhatja a könyvtárban, a távolabb lakóknak pedig - a postaköltség felszámolásával - utánvéttel is elküldik.
     Természetesen sor került dedikálásokra és szinte alig-alig akartak a résztvevők véget vetni a találkozásnak, a beszélgetésnek, az élmények kicserélésének. A "hivatalos rész" után is folytatódott az írók és olvasók találkozója. Fényképeink az esemény hangulatát idézik.
   GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-