Boszorkányperek

Dr. Horváth Attila, az ELTE Magyar Jogtudományi Tanszékének docense ismerősként érkezett Rétságra. Máig emlegetik a városban a legutóbbi élvezetes előadását, amelynek során Werbőczi Istvánról és koráról szólt.
     Az április elsején megrendezett előadás bevezetőjében Végh József említett meg néhányat a térségben egykoron lezajlott boszorkányperekből, boszorkányokhoz fűződő történetekből.
     A boszorkányperek témája még az előbbinél is sokszínűbb előadást sejtetett. A jelen lévők nem is csalatkoztak. Dr. Horváth Attila ismét igazolta, hogy remek előadó, ki a jogtudományok mellett a történelemben és irodalomban is virtuóz módon tájékozott.
     Sokan azt hihetnék, hogy a boszorkányüldözés a sötét középkor sajátja volt. Az előadó számos példával igazolta, hogy a boszorkányhit éppoly jellemző korunkra, mint a korábbi évszázadokra. Szerencsére azonban nem vezet oly tömeges méretek öltő emberirtáshoz, mint amilyenről számos példát hallhattunk az előadás során, de egyedi tragédiákhoz igen.
     A művelődési központ az ősz folyamára tervezi a népszerűségnek örvendő Honismereti Akadémiai előadássorozat folytatását, mely alkalommal ismét számba veszi a térséghez is kötödő múltbéli 
érdekességek egy szeletét.

V.J.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-