HANGADÓ
2007. JANUÁR

Vendégünk volt Nógrádi Gábor

December első hetében a Gyermekkönyvhét alkalmából író-olvasó találkozóra invitáltuk Nógrádi Gábort, a nemzetközi IBBY díjas írót. 
     Már régóta szerettük volna őt vendégül látni, de elfoglaltsága miatt eddig még nem tudott meghívásunknak eleget tenni. Segítségünkre voltak a PRESSKONTAKT Bt. Kiadó munkatársai, akik közreműködésével létrejött a várva várt találkozó. A kiadó abban is segítséget nyújtott – amit ezúton is szeretnénk megköszönni -, hogy az író tiszteletdíjának megfelelő összegben könyveket adományozott könyvtárunknak, így maga a találkozó ingyenes volt. 
     Nagyon sok érdeklődő volt kíváncsi a programra – a könyvtár olvasóterme kicsinek bizonyult, így a kiállító teremben került megrendezésre a találkozó -, mely személyes bemutatkozással kezdődött, majd a gyerekek vették át a szót, mivel rengeteg kérdést tettek fel megjelent könyveiről, terveiről. Voltak olyan gyerekek is, akiket az érdekelt, hogy amennyiben ők is szeretnének írókká válni, akkor milyen jó tanáccsal tudja őket ellátni. 
     A résztvevők már előre készültek, mivel a tulajdonukban lévő Nógrádi Gábor könyveket is elhozták és az íróval dedikáltatták. A találkozó valóban nagyon jó hangulatban zajlott le, minden résztvevő élményekben gazdagodva térhetett haza.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-