Rétság térségében is sokan tudják, hogy ki volt Szénássy Árpád. Könyvkiadó, író, a Magyar Kultúra Lovagja. Nevéhez fűződik a Honismereti Kiskönyvtár sorozat Rétság térségéből megjelent tizennégy kötete, a többi település bemutatása pedig folyamatban van. Több ízben volt a rétsági művelődési központ vendége. Bemutatkozott kiváló tollú szerzőként, hozott egy kiállításnyi könyvet az általa megjelentettekből, kiadott a térségben képeslapot, naptárt.
      Közéletiségének csúcspontján Révkomárom alpolgármestere volt. Később a kultúra irányába fordult érdeklődése. A könyv- és lapkiadásban az anyaország hasonló vállalkozásai számára is követendő példát mutatott, hol nem a profit a mindenható, hanem az értékek felkutatása, őrzése és átadása. Fáradhatatlan szervező volt, ki szinte kifogyhatatlan az ötletekben. Kiváló kutatóként és jó tollú szerzőként maga is hiánypótló kötetek alkotója. Az általa rövid idő alatt kiadott kötetek száma jó néhány könyvtári polcot megtöltenek. Az értékteremtés és -mentés számos területén is maradandót alkotott. A lebontásra ítélt csúzi kúriát a romokból emelte kastélymúzeummá, konferenciák helyszínévé. S mennyi terve maradt befejezetlen! A bagotai kastély, a téglamúzeum, a méhészeti múzeum, Marcus Aurelius emlékmű Bényben, a Jókai-díj és persze félbemaradt kéziratok, s könyvek sokasága. Mindannyiunknak feladatott a lecke: képesek vagyunk-e álmai egy-egy szeletét továbbvinni. Az alábbiakban barátja és munkatársa, Resko Sándor emlékezik rá.

     Kedves Barátom, pihenj csak az igazak birodalmában.
     Különös ez a 2005-ös esztendő. A közelmúltban még néhány hónappal az év vége előtt, mindketten nagyon sikeresen minősítettünk. Terveket szőttünk húsz évre előre. Amikor 2005. Június 3.-án a budapesti Farkasréti temetőben Ottovay Lászlótól, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár vezető szakmunkatársától vettünk utolsó búcsút, akkor még nem tudtuk, hogy a kaszás egyikünkre szemet vetett. És bekövetkezett 2005. december 4-én Dr. Szénássy Árpád, okleveles mérnök elvesztette a harcot az alattomos betegséggel szemben.
      Hihetetlen, hogy az élet milyen különös pillanatokat képes teremteni ebben a siralomvölgyben. Szerencsés karmámnak köszönthetően 1992-ben találkoztam Árpáddal, amikor még Révkomárom alpolgármestere volt. Bátran állíthatom, hogy ezt a tisztséget becsületesen töltötte be, mert amihez hozzáfogott, azt 100%-ra el is végezte. A kastélyok, a honismeret, a történelem és az ismeretlen iránti közös érdeklődésünk mindig közelebbre hozott bennünket egymáshoz. A legnagyobb áttörés 1994-ben történt, amikor könyvek megírásáról és kiadásáról, utazásokról és tudásunk gyarapításáról álmodtunk. Nem tudom elfelejteni az autó hajnali hívó dudálását. Együtt örültünk egyre gyarapodó sikeres kiadónak. Százezer kilométereket utaztunk, hihetetlenül sok munka, tárgyalások, szakszerű politikai elemzés, helyi kutatások, adatgyűjtések vannak emögött, fényképezések és értékes baráti kapcsolatok létrehozása. Különösen értékesek voltak a budapesti utazásaink, ahol a munkánk mellett levéltárakban, könyvtárakban, vagy más intézményékben gyarapítottuk ismereteinket. Legnagyobb hatást az Országos Széchényi Könyvtár váltott ki, mely őseink ismerettárának és bölcsességének kiapadhatatlan forrása. 
     Bevallom, hogy kevés embertől tanultam annyit, mint Tőled, kedves Barátom. Kreativitásod és ötleteid egyedülállóak voltak. Hiszen hová is sorolhatnánk a csúzi kastély felújítását, ahol felkérésedre én is bekapcsolódtam a munkálatokhoz. Különben is ez volt életünk nagy kívánsága. Sajnálom, hogy a bagotai kúria felújítását már nem végezhetjük együtt. Pozitívan viszonyultál az emberekhez szükség esetén mindig segítettél. Mindezek mellett következes és céltudatos voltál. Köpenyeket nem forgattál, mindig elvhű ember voltál. Könyveket írtál, szervezted a társadalmi és kulturális életet, tele újabb és meglepő ötletekkel. Három élet .... hol van? .... Ki büszkélkedhet azzal, hogy párhuzamosan magas színvonalú folyóirat főszerkesztője volt? A Magyar Kultúra Lovagjává ütötték, több település díszpolgára lettél, de hosszan tartana a kitüntetéseid felsorolása. Ez a megemlékezés nem ad lehetőséget az összeset felsorolni, annyi kitüntetést kaptál. Nem pontos az sem, amikor egy gőzhangyához, vagy mit tudom mihez hasonlítottak. ... Te inkább gőzmozdony voltál, aki magad mögött húztad a vagonok sokaságát. Borovszky Samuhoz, Alapy Gyulához, Fényes Elekhez, Takáts Sándorhoz vagy Baranyay Józsefhez hasonlítottak. Gondolom, hogy munkád sokoldalúsága, széles látásköröd sok irányban megelőzte őket. Mindezek mellett mindig a földön, nem a fellegekben jártál. Ez is emberi nagyságodat fejezi ki.
      Egyetlen dolog azonban bánt. Az utóbbi években megszaporodtak a külföldi és hazai elismeréseid. Csupán az általad oly nagyon szentelt szülővárosod nem vett rólad tudomást, pontosabban a vezetősége. Hiába, senki sem próféta a saját hazájában. Sőt, egy sem adta meg a Neked kijáró végtiszteletet. Meggyőződésem, hogy a mai napig a szlovák és magyar kultúra (de beszélhetünk a Kárpát medencéről is) a mai napig nincs teljesen a tudatában, hogy személyedben kit veszített el. Azt, szokták mondani, hogy mindenki pótolható, de a te esetedben nem vagyok abban biztos. A szóbeszéd szerint a zeneszerző és író halhatatlan. Szellemed köztünk marad, nem engedhető, hogy ilyen zsenialitás teljesen szűnjön meg. A lélek elhagyta fáradt testet, de nem vész el. Ennek bizonyítéka az 52 tevékeny esztendő, de ehhez nem szükséges magyarázatot fűzni. Kedves Barátom, nyugodj békében, de tudd, hogy fájdalmasan hiányolunk. Vagy igaza lenne a mondásnak, hogy akit az istenek szeretnek fiatalon magukhoz szólítják? És ha engem is maga elé szólít a legmagasabb, remélem, hogy ott fenn majd találkozunk és folytatni fogjuk azt, amit félbehagytunk. Kötelességemnek érzem, hogy földi életemben tovább munkálkodjak befejezetlen műveiden, azonban nem lesz könnyű.
      Máté Péter népszerű dala "Elmegyek"  így hangzik: "Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom, elhagyom otthonom, még a jó barátoktól sem búcsúzom. Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én, bármerre jársz, nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz."  Ebben én is hiszek.