HANGADÓ
2001. SZEPTEMBER 

Megjelent a Rétsági Évkönyv legújabb száma

A sorozat ötödik tagjaként a napokban került ki a nyomdából a legújabb kiadvány, mely tartalmát illetően a korábbi évek tematikájához igazodik. Olvashatók benne mindazon írások, melyek városunk elmúlt évét mutatják be a sajtócikkek tükrében, bemutatkoznak rétsági alkotók, s helyet ad helytörténeti írásoknak is. Ez utóbbiak körében talán legérdekesebb az a sorozat, melynek keretében a ma élő rétságiak emlékeznek vissza háborús élményeikre, a második világháború rétsági eseményeire.
     Talán a legutolsó pillanat ez, mikor még találhatunk szemtanúkat arról a korról, melyről sokáig beszélni sem volt ildomos. Felkerestük mindazokat, akik katonaként élték át a világégés borzalmait, s akik olykor szinte hihetetlen történetekről tudósítottak bennünket, igazolva, hogy az ember  lehet  a  legkegyetlenebb minden élőlény közül. Sorozatunkban Szikora András, Misik István, Misik János, Csabuda Ferenc, Brellos István, Botos Ernő és Berki György emlékezik vissza fiatalkora viszontagságos esztendeire, de felidézzük az írott források emlékezetét, s szólunk az egykori járás, holocausthoz fűződő eseményeiről is.
     Örömünkre szolgált, hogy hagyományainkhoz híven ez alkalommal is bemutathatunk rétsági alkotókat. Misik Tamásné csuhébáb-készítő bájos alkotásaival és Vinczéné Szunyogh Judit festményeivel már találkozhattunk közös kiállításuk során. Az írások révén most az alkotókról is szólhattunk. Ketykó István verseit is olvashatták már a Hangadó olvasói. A költőt első önálló verseskötete megjelenése alkalmából köszönthettük. Hámori Ferenc első ízben lépett verseivel a nyilvánosság elé. Sok terve volt még lapunk számára, ám a sors másképp határozott: lapzárta előtt kaptuk a fájdalmas hírt, hogy immár nincs közöttünk. Az ifjú Varga Dóra egy megyei versíró-pályázaton bizonyította tehetségét. Gratulálunk a sikeréhez! Köszönettel tartozunk Vargáné Fidel Ágotának, ki a 2000. évi Szent István-napi ünnepségről készült felvételeivel gazdagította kiadványunkat.
A kalendárium, az előző számokhoz hasonlóan teret ad rövid helytörténeti írásoknak is. A könyvtárunk elmúlt évtizedeire a megyei sajtóban megjelent híradásokon keresztül emlékezhettünk Csáthy Albertné jóvoltából, Szűcs Endre ismét hadtörténeti kuriózumokkal rukkolt elő, s közöltük Tóth Sándor történész tanulmányát is, melyet a bánki születésű, majd Nyíregyházán országgyűlési képviselővé választott 48-as huszártisztről, Benczúr Miklósról írt. 
A kötet mindazon túl, hogy számos érdekes olvasnivalót kínál, s tartalmazza a mindennapokon szükséges hasznos információkat, népi reguláival, a minden hétre szóló intelmeivel olykor talán megmosolyogtatóan szórakoztat, de gyakorta a népi megfigyelések bölcsességeit is nyújtja.
 A kalendárium kétségkívül fontos eszköze annak, hogy az ezredforduló Rétságját megörökítsük az utókor számára. Apró adalék annak az évezrednek a zárásához, melynek sorában - mint Babicz István rétsági képviselő is megfogalmazza a kötet előszavában - sok nagyszerű eseményre, honfitársra emlékezhetünk.

V.J.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-