Érdekes ügyletek

Körülbelül egy évvel ezelőtt történt, hogy Rétság város volt honvédségi területét árveréssel az ÁPV Rt. értékesíteni kívánta. Az ezzel kapcsolatban kialakult eseményekről van szó.
     Az ÁPV Rt. 2004. szeptemberében meghirdette Rétság város 8 hektáros területének árverését. 
     A képviselő-testület november 9-én döntött arról, hogy részt vesz az árverésen, mely szerint a kikiáltási áron 26 millió forintért kívánja megszerezni a területet. Az árverésre két pályázó volt. Az egyik a rétsági önkormányzat, a másik pedig egy budapesti székhely? kft. A kft. felkereste az önkormányzatot, hogy egy esetleges megbeszélésen közösen állapodjanak meg, még az árverés el?tt, hogy megosztva a költségeket, ne licitáljanak egymás ellen. 
     Az önkormányzat úgy nyilatkozott, hogy ez a megoldás szabálytalan, és nem hajlandó még tárgyalni sem a kft.-vel ilyen dolgokról. Ekkor a kft., hogy ne vigye bele az önkormányzatot "szabálytalanságba", felajánlotta, hogy hajlandó megvenni az egész területet, és ingyen átadja az önkormányzatnak a terület felét. Ezt az ajánlatot sem fogadták el, valamint kijelentették, hogy a vásárlással kapcsolatban semmiféle tárgyalást nem kívánnak a továbbiakban folytatni, mivel ?k akarják megvenni az egész területet. 
     Megtörtént az árverés 2004. november 2-án, amely az önkormányzat teljes sikerével záródott, mert mind a két, kalapács alá került területre tulajdonjogot szerzett. Méghozzá úgy, hogy rálicitált a kft-re. Így a 8 hektáros terület összesen 76 millió 300 ezer forintba került az önkormányzatnak, ami azt jelenti, hogy a kikiáltási árhoz képest harminc millió háromszázezer forinttal fizettek többet, ami a polgármester és a képviselők gazdaságilag "megalapozott" döntését tükrözi. Ezután kiderült, hogy még a kialkudott vételárat sem tudják kifizetni, ezért negyven millió forint kölcsönt kellett felvenni az OTP-től 3 év futamidővel.
     A Rétság város önkormányzatának képviselője aláírta a jegyzőkönyveket, mely szerint tulajdonosok lettek. Ekkor a tolmácsi polgármester kijelentette, hogy az árverést érvénytelennek kell nyilvánítani, mert a terület Tolmács község tulajdona. Ez meg is történt. Egy éve folyik a per, eddig két tárgyalás volt első fokon, de döntés a mai napig nem született. Vagyis a tulajdoni jog kérdése a levegőben lóg. Tehát semmit sem tud kezdeni az önkormányzat, nem tudja hasznosítani azt a 76 millió 300 ezer forintot, amit kifizettek. 
     Úgy látszik, hogy a Mezőfi Zoltán polgármester úr nem csak a kft.-vel nem kíván tárgyalni hasznos dolgokról, hanem a szomszédos Tolmács község polgármesterével sem. Mindezek után elképzelhető, hogy a polgármester úr úgy gondolta, hogy ezeket a hibás döntéseket és a városnak okozott kárt valakire át kéne hárítani, hogy ne őt okolják az eseményekért. Ezért olyan kampányba kezdett valótlan állításokkal alátámasztva, hogy megtévessze a lakosságot, és még a tekintélyét is növelje. 
     Ezek után a városban különböző orgánumokban olyan cikkek jelennek meg, amelyek egy képviselő asszony becsületébe gázolnak minden alap nélkül. 
     Ha a polgármester úrnak nincs köze ahhoz, hogy a képviselő asszony az Interneten megjelent, kérjük tegyen egy nyilatkozatot, és határolja el magát a történtektől. 
     Az elmondottak alapján a "Reform" asztaltársaság elítéli a polgármester úr és mindazok törekvéseit, amely a hozzá nem értésből, illetve rosszhiszeműségből eredően rontja a város tekintélyét, és hátráltatja a város fejl?désének ütemét. 

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-