Az életet tanította - Végh Károly kántortanító élete
Végh Károly élete

Végh Károly 1883-ban született Párkányban,(1)  az akkori Esztergom vármegyében. A középiskolát az esztergomi Szent-Benedekrendi főgimnáziumban, a tanítóképzőt pedig az esztergomi érseki tanítóképzőben végezte el. Tanítói oklevelének megszerzése után 1903-ban Leléd községben(2) (Hont vármegye) r. k. kántortanítóvá választották. Három évig működött az Esztergomhoz közeli kis településen.(3)

     1907-ben lett a diósjenői r. k. iskola kántortanítója. A községet hamar megszerette, s miután már akkor aktív közéleti ember volt, a falu is hamar befogadta. Egy későbbi visszaemlékezésében(4) így ír erről az időszakról: 
     "Azok a régi jó idők! Diósjenő mellett akkor még nem füstölgött a vonat. A legközelebbi vasútállomás 20 km-re volt tőlünk, a nagy országúttal egyetlen kövezett vicinális út kötött össze és hét kilométert kellett megtenni amíg oda juthattunk. Nem is volt nagy forgalom a mi kis községünkben.  A járási székhely rossz dűlő úton 7 km, a megyeszékhely 34 km-nyire volt. A falu lakosa nem kívánkozott az utazásra, de látogatónk sem igen akadt. Legföllebb fuvarosaink jártak Vácra, Újpestre áruikkal: fával, krumplival, szénával, gyümölccsel.
     A hivatalos közegek is nagyon meggondolták, hogy fölkeresse-nek-e minket. 1907-ben, amikor állomáshelyemet elfoglaltam, sem a naplók sem az iskolaszék tagjai nem emlékeztek arra, hogy a vármegye királyi tanfelügyelője mikor látogatta meg az iskolát. Csak a főszolgabírót láttuk néha, amint behajtatott a faluba négylovas hintóján, háta mögött a díszruhás hajdúval. A végrehajtó is elkerülte a falunkat. Ha itt-ott mégis felsőbb utasításra keménykedni kezdett, annak sem volt foganatja soha, mert nem akadt falubéli ember, aki a vánkosokat hajlandó lett volna az árverésen megvenni. .
 Az adót bizony nagy kényelemmel fizetgettük. Egynémely kisgazda 5-6 évig is megélt adófizetés nélkül. A papnak, kántornak a párbért inkább becsületből fizették, behajtásról szó sem eshetett.
     A községházán a közjegyző és egy öreg írnok üldögélt, két község dolgát is el tudták intézni, s ügyes-bajos ember azonnal, sorban állás nélkül előállhat ott problémájával, s el is 
intézték. Már ahogy lehetett. A római kahtolikus iskolában csak magam vesződtem 111 gyerekkel, a református iskolában is csak két tanító működött.
     Békés, nyugodt életet éltünk. Kötelességünk elvégzésében senki sem zaklatott, csak a lelkiismeretünk volt felettes bíránk.
     A falu egy nagy család volt. Egyes családok nagyon elszaporodtak: a reformátusok közt sok volt a Csurja, Panyi, Bőgér, Marton, a katolikusok közt a Valyó, Tuskó, és a Káplán család volt erősen elszaporodva. Ezek a családok, mind vérrokonságban állottak egymással. Ha pedig valaki mégis kívül állt a nagy családból, az váltig törte magát, hogy valamiképpen ő is beletartozzon. Ha másképp nem, hát komaság révén. Gyermek azonban nem volt annyi, hogy mindenkinek jusson a keresztelőből, ezért behozták, hogy a gyermeknek több keresztszülője is legyen. És még ha így sem tudott bejutni valaki, az a következő népszokás révén juthatott rokonságba a faluval: Szokásban volt ugyanis, hogy az első-szülöttnek nagy keresztelőt csaptak, sok vendéget hívtak, sokhelyütt még cigány bandát is fogadtak. Felért egy ilyen keresztelő egy lakodalommal. A vendégek azután kiválogatták azokat, akik ilyen keresztelőn első ízben vettek részt, és azokat a bábaasszony borral megkeresztelte.
Az illető keresztapát, vagy keresztanyát választott. Ezt azután egész életen át komolyan megtartották. Magam is átestem az ilyen keresztségen. Első ízben mint keresztelendő, keresztfi lettem, azután vállaltam a keresztapaságot is. Sok évtizede már annak, de a rokonságot állandóan és keményen még ma is tartjuk.
     Ezzel lettem véglegesen törzslakos. Aki nem tartozott bele ebbe a nagy családba, az lett-légyen bárki, csak gyütt-ment volt - nyúka a bukorban.
     Ha intéző, jegyző, tanító, sőt még maga a pap is, ha elbizonykodott és ellenkezésbe került a törzslakóval, bizony szemébe mondták neki, hogy mink vagyunk a bukor, kelmed meg csak a nyúka a bukorban!
     Hát nem igazuk volt?
     Ez annyit jelentett, hogy én itt születtem ebben a faluban, itt élt apám, anyám, itt vannak véreim, sorsom, örömöm egy a faluéval. A falu az enyém és én a falué vagyok. Én vagyok a bukor, te vagy a nyúka, mert az én falum sorsa nem érdekel téged. Jöttél jegyzőnek, tanítónak, papnak, és ezzel keresed a kenyeredet. Mi eltartunk téged, de ha máshol jobbal kecsegtetnek téged, hát odébbállsz és más bukorban húzod meg magad. De én itt maradok és ami bajt csináltál azt rám hagyod."

      Tanítói pályája kezdetén rendkívül népes 110-120 tanulós osztatlan iskolát vezetett. 1909-ben megszervezték a diósjenői 2. római katolikus tanítói állást, ez időtől kezdve évről-évre a III-IV. vegyes osztályt vezette 70-100 növendékkel.
     Tanítói rátermettségét, pedagógiai aktivitását, vállalkozó szellemét méltányolta az egyházi és világi tanügyi főhatósága is. A váci megyéspüspök 1932-ben, diósjenői működésének 25 éves jubileumán igazgató-tanítóvá, 1936-ban pedig egyházkerületi tanügyi előadóvá nevezte ki. A pedagógiai szemináriumok megalakulása óta kiváló rátermettséggel szolgálta kartársai továbbképzését, s a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1931-ben a pedagógiai szemináriumi értekezleteken tartott értékes előadásaiért elismerő oklevéllel tüntette ki.
1927-28-ban

     1932-ben a Nógrádvármegyei Általános Tanítóegyesület Nógrádi Járáskörének elnökévé választották.(5)  1935-ben a nógrádi járás körzeti iskolafelügyelőjévé nevezték ki, 1938-ban, immár több, mint három évtizedes tanítói munkássága elismeréseként a VII. fizetési osztályba lépett.(6)  

Tanítógyűlésen

     A Nógrádi Kultúra - a tanítóegyesület lapja - 1939-ben hírül adja, hogy Végh Károly elnyerte a legmagasabb szakmai kitüntetést:(7) "Minden nógrádi tanító szívéből a lelkes öröm és a nemes büszkeség hangj ai törtek fel, amidőn a napilapok hírül adták, hogy Végh Károly körzeti iskolafelügyelő, diósjenői r. k. igazgató-tanító kartársunk buzgó és sokoldalú népnevelői tevékenységének elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Wodianer-díját(8) nyerte el. E díszes és értékes kitüntetésben ily kartársunk részesült, aki csaknem négyévtizedes tanítói működése alatt mindenkor díszére vált az ország tanítóságának, s fáradhatatlan munkása volt községe erkölcsi és anyagi emelésének. Amidőn érdemeit lapunk vezető helyén méltatni kívánom, nem személyi kultuszt akarok űzni, hanem az a sokszor hangoztatott felfogásom vezet, hogy nekünk népnevelőknek elsősorban ön-magunknak kell egymást megbecsülnünk, s csak ezen az úton érhetjük el a társadalom minden rétegének osztatlan megbecsülését.
     Kitüntetett kartársunk mint ember is megérdemli megbecsülé-sünket, szeretetünket. Tanitótársai felé mindig a legmelegebb kartársi érzéssel közeledik, s nemcsak hirdeti, hanem példaszerűen ápolja is a meghitt kollegiális együvétartozás érzését. Az a rendkívül sokoldalú és nagy értékű munka, amelyet Végh Károly kartársunk kifejt, méltán- váltotta ki a legmagasabb tanügyi körök legteljesebb elismerését, s ennek külső jele képpen a Wodianer-díj odaítélését. A kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia április 24-i összes ülésén József főherceg, az Akadémia elnöke, Hóman Bálint kultuszminiszter és a tudományos élet számos kiválósága jelenlétében, gyönyörű beszéd keretében nyújtotta át Végh Károlynak."

Nagyapa átveszi a Wodianer díjat

     A Nógrádvármegyei Általános Tanítóegyesület az 1943-i évi tisztújítás alkalmával alelnökévé, választmányi tagjává, s a Magyar Tanítóegyesületek Egyetemes Szövetségébe az országos propaganda bizottság tagjává választotta.(9)
     Az utolsó szakmai elismerést 1961-ben kapta egy szép ünnep-ség keretében átadott Aranyoklevéllel, melyet az esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézet 58 éve szerzett oklevele, s közmegbecsülésre méltóan teljesített életútja elismeréséül adományozott.
     1962. szeptember 1-én hunyt el 79 éves korában, azon a napon, amikor a nyári szünet után ismét benépesült a diósjenői iskola.
     Az életút legfontosabb állomásainak bemutatása után ismerkedjünk azon területekkel, melyek szakértő művelésével Végh Károly fölmutatta az elkötelezett tanító ember máig követésre érdemes példáját.
 
 
 
 
 
 

<<< Előző fejezet
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-