Benczúr Miklós, Bánk szülötte, Nyíregyháza büszkesége

Nyíregyháza 1848/49-es szabadságharcban betöltött szerepét vizsgálva meg kell állapítani, hogy a nem is oly régen még tótsága miatt nem nagyon kedvelt település, magyarságból példát mutatott a zömében magyar Szabolcs vármegye lakosságának. Példaadása a többségében evangélikus hitű városlakók, a szabadságukat már a forradalom előtt saját erejükből megváltók, a gazdasági gyarapodásban élen járók, s nem utolsósorban a megye legnagyobb lélekszámú településeként voltak képesek. Hozzájárulásuk a szabadságküzdelemhez mind önkéntesekkel, mind sorozott, toborzott honvédekkel, s nem lebecsülhető módon anyagi erőforrásaikkal országosan is kiemelkedő teljesítményű volt. Polgárai közül állami és katonai vezetők egyaránt kikerültek. A város 1948. május 23-án megválasztott polgármestere, majd az első népképviseleti országgyűlésbe választott, története során első országgyűlési képviselője, Haczell Márton személyében Kossuthnak egy megbízható, felkészült, a forradalom ügye mellett mindvégig kitartó, a nemzetiségi mozgalmak legkritikusabb helyén, a Délvidéken volt teljhatalmú kormánybiztosa.

Városi tanácsnok, illetve képviselői posztot töltött be az a két személy, akikből a legmagasabb rendfokozatú katonai vezetők váltak a szabadságküzdelem során. Most arról a városi képviselőről, fiatal ügyvédről lesz szó, aki katonai előképzettség nélkül, tisztán hazaszeretetből, a szabadság ügye iránti elkötelezettségből lett előbb önkéntes, majd nemzetőr kapitány, végül honvéd őrnagy. Benczúr Miklósnak hívták az illetőt.

Édesapja, Benczúr Sámuel evangélikus lelkész, 1827-ben költözött Nyíregyházára, elvállalva az egyházközösség által felkínált lelkészi állást. Ekkor már feleségén és anyósán kívül 8 gyermeke is követte új állomáshelyére. Három leány és öt fiúgyermek között Miklós volt az ötödik, aki 1821-ben született Bánkon.

Nehéz sors jutott a család osztályrészéül, annak következtében, hogy a családfő 1830-ban, háromévi nyíregyházi szolgálat után tüdőbetegségben elhunyt. Az apa, e rövid idő alatt is tekintélyt szerzett magának. Így nem volt egyedülálló az a segítő szándék, amely a nehéz helyzetbe került család iránt az ismerősök és a rokonság részéről megnyilvánult. Miklóst az a Kollmann nevű tanító akarta magához venni, aki maga is öt gyermeket nevelt. Hasonló szándék nyilvánult meg néhány nagyobb gyerek esetében is, azonban az özvegy felvállalta a nyolc gyermek felnevelését. Kitartó erőfeszítése, a nemesi múlttal rendelkező család kedvező örökösödése folytán, lehetőség adódott a gyermekek taníttatására. Adolf és János testvérei után, Benczúr Miklós is lehetőséget kapott a tanulásra, szellemi képességeinek kibontakoztatására. Gimnáziumi tanulmányait 1834-ben Lőcsén kezdte el, s végezte azt el kiváló eredménnyel. Ezt követően az eperjesi kollégiumban szerezte meg azt a tudást, amelyet rövid idejű breznóbányai tanítóskodás, valamint Pesten a Haller családnál folytatott nevelői és egyben jogász állás betöltése után, ügyvédi diplomával a zsebében kamatoztatott. Családjában ő volt a harmadik olyan fiú, aki ügyvédi végzettséget szerzett, s Nyíregyházán, a Benczúr ügyvédi irodában folytatta kenyérkereső foglalkozását.

Mindezek mellett, evangélikus neveltetésük, s a Benczúrokra jellemző, az átlagot meghaladó szellemi képességeik folytán, többen a gyermekek közül, politikai, irodalmi jellegű írásaikkal vettek részt az országos közéletben, különböző lapokban megjelentetve azokat. Adolf, aki 1841-42-ben Nyíregyháza tiszti ügyésze, a Pesti Naplóban, János, aki könyveket jelentetett meg, s élethivatásának inkább tekintette a szellemi alkotást, mint az ügyvédi pályát, a Jelenkorban, Miklós pedig a Honderűben és az Életképekben jelentette meg írásait. Fiatalabb, Zsuzsanna nevű testvérüket az irodalomtörténet is írónőként tartja számon.

Pesten megszerzett képesítése után a fiatal, mindössze 25 éves Miklós, 1846-ban tért vissza Nyíregyházára, s kezdett ügyvédi praxist. Egy évre rá lakosítási, letelepedési kérelmét terjeszti a város képviselőtestülete elé. A forradalom előtti, két éves nyíregyházi tevékenységére nagy aktivitás volt jellemző. Fiatalemberként szerette a táncot, a lányok társaságát. Gyakran volt tréfák kezdeményezője. Mindezek mellett felkészültsége alapján kiemelkedett a többi ügyvéd közül. Megbecsülés és elismerés övezte a városban, még a vezetők részéről is. Ezt annak köszönhette, hogy rendkívüli emberszerető volt. Különösen a szegényeket segítette peres ügyeik megnyerésében, ilyenkor akár az anyagi ellenszolgáltatástól is eltekintett. Testvére talán nem is elfogult értékelése szerint “Miklós bálványa volt a családjának, de bálványa az egész városnak is.”

Ennek bizonyságát adta az 1848. március 15-i pesti forradalmat követő napokban. Testvére visszaemlékezése szerint Nyíregyháza városában is nagy visszhangra találtak a forradalom eredményeként bekövetkezett politikai változások. Miklós, az akkori szellemi élet vérkeringésében benne élő ifjú, a hír vétele után, a hazafias érzelmű társaival együttműködésben “Felhívást” szerkesztve fordultak a talapülés lakosságához. Ebben hangsúlyozták, hogy a nemzet véráldozat nélküli forradalomban tudta megvalósítani évtizedek óta érlelődő reformköveteléseit, melyeket az országgyűlés mindkét háza, s maga a Helytartótanács is elfogadott. Lelkesültségüket, azonosulásukat a forradalom eredményeivel fejezi ki az a megfogalmazásuk, mely szerint: “A nagy öröm Nyíregyházára is elhozatott. Itt is hasonló vér buzog a polgárok ereiben. E napot meg nem ünnepelni polgári bűn lenne.” Maga az idézett mondat kétszer is tartalmazta a polgári kifejezést, s ez egyben utal arra, hogy Nyíregyházán is igen akarták a polgári átalakulást. Felszólították a polgártársakat, “a város közönségét” ünnepély tartására, a középületek kivilágítására. Március 20-án kelt felhívásukban a másnap összeülő megyegyűlésre radikális követelést fogalmaznak meg: a megye rendei engedjék meg minden község képviselőinek, a megye közügyeibe való beleszólást. E felhívásban benne foglaltatott a nemzet egyesítésének a programja. Mindezek mellett a templomajtókra és más épületekre kifüggesztett “Felhívásuk” mellett olvasható volt a pesti forradalmárok által megfogalmazott “12 pont” is. A nevezetes okmány szerkesztőjeként Benczúr Miklóst a nemesek testületének főjegyzőjét, aláírói között hozzá hasonlóan gondolkodó nyíregyházi polgárokat tisztelhetjük.

A forradalmat követő lelkesültség nem hagyott alább. Az országgyűlés által elfogadott törvények alapján megkezdődött azok végrehajtása. Március végétől folyt a nemzetőrség összeírása, szervezése, majd a népképviseleti választások előkészítése. Mindeközben Nyíregyháza képviselőtestülete elhatározta, hogy küldöttség útján köszönik meg Pest városának, amit a forradalom során az országért tett. Küldötteiket már a forradalmi szellem hatására, népgyűlésen választották meg. Eredetileg egy személyt terveztek választani. Ez meg is történt, s egyhangú népakarat kifejeződéseként Benczúr Miklós lett Nyíregyháza város első népképviselője. Ő azonban az ellene szóló Kralovánszkynak közbeszólásaira is válaszolva, olyan feltételekkel vállalta el megbízását, ha vele tart Kovács Ferenc, a városszerte ismert ellenlábasa. Javaslatát elfogadva Kovács Ferencet is megválasztották. Pestre érkezve ott Széchenyi nagy híve, János testvére fogadta, segítve őket az eligazodásban. Új, magyar ruhát készítve, s viselve, kardot kötve oldalukra jelentek meg a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a szónoklatok színhelyén. Ott mintegy 20.000 főre tehető tömeg előtt fejezhették ki köszönetüket és a forradalommal kapcsolatos gondolataikat, a különböző megyékből érkezett küldöttek. Benczúr Miklós fellépését, beszédét és annak hatását az alábbiakban örökítette meg Zsuzsa testvére:

“És Miklós erre kardjára téve a jobb kezét eképen kezdé beszédét: Mi Nyíregyháza városának, mint 24.000-ret számláló polgárok küldöttei nem jöttünk Pest városának tettét megköszönni, (az előző szónok minden mondatában köszönetét fejezte ki- T.S.) sőt ellenkezőleg, Nyíregyháza azért küldött ki bennünket, hogy figyelmeztessük Pest városát, mi a teendője, és mi a magyar nemzet s az ország iránti kötelessége.

Éljenzés, zúgás, zaj keletkezett erre. Egyesek felrohantak a lépcsőre és vállaikra akarták emelni a beszélőt. Emez pedig varázsteljes tekintetével megállásra késztette a lépcsőn felfelé törekvőket, s kezének egy mozdulatával csendre inté a zajongókat. Aztán, bár nem erős, de kellemesen csengő hangon és a legtávolabb állók által is megértetve folytatá beszédét:

Polgártársak! a mit Pest tett azt hasonló körülmények közt Nyíregyháza is megtette volna. De szerintem megtette volna ugyan azt az országnak minden kötelességet tudó városa. Ezért tehát nem jár köszönet. Azonban, a magyarok Istene oly álláspontra helyezi Pest városát, melyen elsősorban is őt illeti meg a vezérszerep. De hogy pest városa meg tudjon felelni ezen szerepnek, a magyar nemzetnek kötelessége őt ebben támogatni az által, hogy kifejezze előtte kívánalmait.

Ez az, amiért mink Nyíregyháza városa által ideküldeténk.

Ezután ecsetelni kezdé a Mohácsi vész utáni napokat, azt az időt, melyben az ország Ferdinánd ausztriai herczeg kezére került. Felhozta II. András arany bulláját, a jogokat, melyek az által a főnemességre – szerinte törvénytelenül szállottak, anélkül, hogy azok többet tettek volna az országért mint akár a köznemesek vagy a közkatonák. Felhozta a Pragmatica Sanctiót is, és kimondá: hogy ez által Ausztriához csupán azok vannak kötve, kik azt aláírták, és minthogy a nép semmit sem írt alá, s neki képviselői sem voltak ekkor, tehát a nép szabad, s fenntarthatja jogait Ausztriával szemben. Ezután megmagyarázta, mit kérhet a nemzet V-dik Ferdinánd királytól, és mire köteles Pest városa.

A beszéd rendkívüli hatást idézett elő, fülsiketítő éljen, közben ilyen szavak hallatszottak: Menjünk Bécsbe! Bécsbe menjünk! Benczúr vezessen bennünket!

Miklós ismét felemelé szavát:

Nem lázítani, nem forradalmat előidézni jöttem én ide, hanem: felvilágosítani a népet, jogait illetve. V-dik Ferdinánd Magyarország királya, legyünk mi hűséges alattvalói, amíg ő meghallgatva a nép szavát igazságosan kormányozza az országot. Ellenkező esetben ki lesz húzva hüvelyéből ez a kard és ez a kar nem lesz utolsó a csatában.

Most már semmi és senki sem tartóztathatta vissza a népet. Bódító éljenek közt felrohantak az emberek a lépcsőn, Miklóst és társát lekapták az asztalról és karjaikban végig hordták Pest utczáin.” A két – Miklós szereplése miatt híressé vált – nyíregyházi képviselő több napon át ünnepelt hőse volt Pestnek. A megjelenő lapok közölték beszédét, ezáltal országos hírnevet szerezve magának és Nyíregyházának. Azonban nem mindenki fogadta elismeréssel és lelkesedéssel okfejtéseit. Pesten Széchenyi dühöngött, Nyíregyházán pedig a Kralovánszkyak követelték megbüntetését, mint Nyíregyháza elárulóját.

Hazatérve a város vezetésétől azonnal népgyűlés összehívását követelte, becsületét helyreállítandó. Erre április 26-án került sor, s testvére visszaemlékezése szerint, sokan a vidéki falvakból is kíváncsian érkezten Benczúr Miklós pesti beszámolóját meghallgatni. A városban olyan tömeg gyűlt össze, olyan népgyűlés kerekedett, amelyre a XIX. század második felében nem volt példa. Hangulata, lelkesültsége, s Benczúr Miklós iránti rokonszenve a pestiével volt megegyező.

Ilyen forradalmi lelkesültségben teltek a tavaszi hónapok. Benczúr Miklós a városi és országos szerepvállalás mellett, feladatot kapott a megyebizottmányban is. Egyike volt annak a 25 nyíregyházi küldöttnek, akik képviselték a város érdekeit a megyei önkormányzatban. Március végi “Felhívás”-ukban megfogalmazott igény hamarosan valóra vált. Május végén került sor Nyíregyházán a tisztviselők és az új választási törvény szerinti képviselőtestület megválasztására. A Pestről hazatért testvére, János a város első aljegyzője, amíg Miklós a 102 tagú képviselőtestület tagja lett. Lajos testvérük a június közepétől szerveződő önkéntes mozgó nemzetőrök közé lépett be, s a 92 fő nyíregyházi közül kinevezett 5 altiszt egyike lett. Szeptember 22-én indult el zászlóalja a dunántúli hadszíntérre. 22 csatában vett részt, s a szabadság küzdelem elbukása után sebesülten, egész életére kiható egészségkárosodással tért haza Nyíregyházára.

Benczúr Miklós hűen önmagához tevékeny közéleti szerepet töltött be a szabadságharc kibontakozása időszakában, s a Nyíregyháza városára eső feladatok megoldásában. Július 7-én hozott képviselőtestületi megbízás alapján vett részt annak a bizottságnak a munkájában, amelynek feladata a helyi nemzetőrség rendezése volt. Rendszeresen részt vett a megyebizottmány ülésein. Augusztus hónapban a verekedésbe keveredett, s emellett a szerveződő önkéntes mozgó nemzetőr zászlóaljba, tiszti beosztásba jelentkező Kralovánszky Gyula tiszti ügyész helyére, a képviselőtestület Benczúr Miklóst helyettes tiszti ügyésszé nevezte ki.

A Benczúr és Kralovánszky családok közötti ellentét, a mindkét fél részéről megnyilvánuló hazafias szerepvállalás mellett sem szünetelt. Erre éppen Benczúr Miklós szolgáltatott bizonyítékot. A megyebizottmány szeptember hónapban nagy erőfeszítéseket tett az önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj felszerelésére, kiképzésére, s a megyére kivetett újonclétszám kiállítására. Ez nem akadályozta meg Benczúr Miklós megyebizottmányi tagot, Nyíregyháza város helyettes tiszti ügyészét, hogy a szintén megyebizottmányi tag, nyíregyházi tanácsnok Kralovánszky Andrást, aki a város főbírája volt a választásokig, többrendbeli visszaéléssel meg ne vádolja a megyei törvényhatóság előtt. A szeptember 11-i feljelentés meglepetéssel szolgált. Ennek ellenére a megye részéről az ügy kivizsgálására Répásy Jánost és Kállay Ubul főszolgabírát küldték ki. Eredménye nem ismert. Alig telt el néhány nap, az igazság ügyéért is harcoló Benczúr Miklós feljelentése után, amikor Kossuth országos felhívására, buzdító szavára kérelemmel fordult a város vezetéséhez:

“Tisztelt Tanács!

Tömeges felkelés lévén rendelve a hazámban, hazafiúi kötelességemnek tartom fegyvert fogni, s miután az ellenség Pestnek tart, soká telnék nekem azon idő, amelyben a Szabolcsiak elindulhatnának az ellenség elébe. Ez okért elhatározám magam rögtön pár napok alatt a pesti önkéntesek közé állni, és mindaddig amíg a tömeges felkelés tart, azok között szolgálni.

Esedezem tehát a Tisztelt Tanács előtt, hogy kilétemről, vagy itteni viselkedésemről egy bizonyítványt adni kegyeskedjen.

A Tisztelt Tanácsnak

Benczúr Miklós”

Fenti levele bizonyságát adta cselekvő hazaszeretetének. Pesten felkínált kardja és karja az ország védelmét kívánta szolgálni. Azonban erre csak később kerülhetett sor. Valószínűleg a városi tanács nem támogatta egyéni kezdeményezését. Erre Benczúr Miklós a Kossuth felhívásában is szorgalmazott, önkéntes csoport szervezésébe kezdett. Közben a Nyíregyházán felkészülését folytató önkéntes szabolcsi nemzetőrzászlóalj is útba indult a veszélyeztetett térségbe, velük tartva Lajos testvére is. Megnövekedett honvédelmi jellegű feladatai miatt Nyíregyháza képviselőtestülete szeptember 30-i ülésén létrehozott, és teljes közgyűlési jogkörrel ruházott fel egy olyan bizottságot, melynek alapvető feladata a közbátorság feletti felügyelet és intézkedések megtétele volt. A kül- és bel rendőri ügyek továbbra is a kapitányi hivatalhoz tartoztak. A 13 fős, a helyettes polgármester által vezetett közbátorsági bizottságnak egyaránt tagja lett Benczúr János és Benczúr Miklós is. Ugyanezen az ülésükön határoztak a Benczúr Miklós által szervezett lövész csapatnak nevezett önkéntesekből álló 16 fős csoport ellátásával, útba indításával kapcsolatos kérdésekről is.

A táborra indulók részére, akiknek vezetőjévé Kovács Ferencet nevezték ki, napi 20. kr. ellátmányt biztosítottak 45 napos távollétükre. Ebben az időben még a létszám nem volt végleges. Állást foglalt a testület az önként jelentkező Palicz Mihály albíró, Kralovánszky Mór aljegyző és Benczúr Miklós helyettes tiszti ügyész távolléte alatti helyettesítéséről is. Október 6-án alakult ki a végleges létszám, s október 8-án hagyta el a várost Nyíregyháza 16 fős vadászcsapata, Kovács Ferenc vezetésével. Arról nem rendelkezünk adatokkal, hogy milyen útvonalon mentek, mikor, hol tartózkodtak. Az azonban bizonyos, hogy október 30-án a Bécs alatti schwechati ütközetben, közülük tízen részt vettek. A harcolók között ott volt Benczúr Miklós önkéntes nemzetőr, vadászcsapat tag is. Erről testvére Zsuzsanna visszaemlékezése szolgáltat adatot: “Egyszerre csak villámként szárnyra kelt a hír, hogy Benczúr Miklós megsebesült a schwechati csatában. Jobb kezének mutató ujját roncsolta szét az osztrák golyó. Pestre vitték őt, s megtudva kilétét, a város előkelő úrnői ápolják őt.” Itt kell szóvá tenni, s cáfolni azt a téves adatot, mely a Benczúr Miklósról szóló írásokban, ismétlődően visszatér. Ennek alapját Bona Gábor Benczúrról közölt leírása szolgáltatja: “1848 nyarától nemzetőr főhadnagy. Szeptembertől részt vesz a Jellačič elleni harcokban. Pákozdnál megsebesült.” Nemzetőr főhadnaggyá választásáról nem rendelkezünk adatokkal, s nem is zárható ki. Viszont a Jellačič elleni harcokban, sem ő, sem testvére nem vett részt. Sebesülése igaz, de nem Pákozdnál, hanem Schwechatnál következett be.

A pesti úrnők gondos ápolását igénybevevő Benczúr hamarosan hazatért Nyíregyházára és folytatta közéleti tevékenységét. Helyettes tiszti ügyészi beosztását Kralovánszky Gyula honvédtiszti kinevezése, s annak a közlönyben megjelenése után, a képviselőtestület nyilvános szótöbbséggel megszüntette, s őt a város tiszti ügyészének megválasztotta.

Városi és megyei tisztségei mellet 1849 elején a Tokaj környéki csaták idején kormányzati szerepet is betöltött. Ugyanis a Nyíregyházán székelő Bónis Sámuel teljhatalmú kormánybiztost több mint egy hónapig helyettesítette. Nem véletlenül kapott Bónis a kormánytól, s személyesen Kossuthtól elismerést a nyáregyházi élelmiszerraktárak, s tábori kórház gyors, állami források igénybe vétele nélküli felállításáért. Benczúr Miklós, János és az Eperjesről elmenekült József unokabátyjuk, s egyáltalán Nyíregyháza város elkötelezett hazafias vezetőinek köszönhetően kiváló segítőtársakra talált. Szabolcs megye nemzetőreinek tárgyilagosan alacsony harcértékű, kényszerű alkalmazása még folyamatban volt Máramaros megyében és Borsod, Abaúj, Zemplén megyék területein, amikor a kormány ösztönzésére, de megyei kezdeményezésre megkezdődött egy lovas csapat szervezése, melyet a megyén kívüli igénybevételekre terveztek felhasználni a gyalogos nemzetőrség helyett. Ezzel párhuzamosan 1849. március közepétől Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos terve alapján Felső-Magyarország védelmére egy úgynevezett védsereg szervezése kezdődött el. Mivel hatáskörébe Szabolcs vármegye is beletartozott, így a Szabolcs Vármegyei Honvédelmi Bizottmány április első napjaiban, maga is foglalkozott a kérdéssel és határozata alapján, e megyében is megkezdődött a munka. Bónis Sámuel Szabolcs megyei kormánybiztos felügyelete alatt, irányításával, s az addig vele szoros együttműködésben helyettesként is dolgozó Benczúr Miklós vezetésével kezdődött el a Felső-Magyarországi Védsereg szabolcsi, számozása szerint 4. osztályának szervezése. Benczúr Miklós személye, aki fiatalok példaképe, akit a városban tekintélye folytán nem fiskális úrnak, hanem kapitány úrnak szólítottak, megkönnyítette a szervezést. Az önkéntesek toborzásában lelkes nyíregyházi fiatalok, úgymint: Jurányi Hugó, Posonyi László, Graf Mór, Palczer Gusztáv segítette. Testvére visszaemlékezése szerint, mely kis túlzást is tartalmaz: “Nyíregyházán nem is kellett toborozni, mert amint meghallották, hogy Benczúr Miklós lesz a csapat vezére, tódult feléje a nép, egyenesen az ő szobájába, ott csaptak fel, ott tették le a hitet.” Volt is felzúdulás, amikor megtudták, hogy Szemere Bertalan mást akar kinevezni a szabolcsi osztály élére. Ezt Zsuzsanna húga a következőképpen örökítette meg: “Erre aztán az egész csapat kiállott Szarvas utczán Bónis Sámuel kormánybiztos ablaka alá és itt kijelenté, hogy inkább főbe löveti magát az egész csapat, de más vezért, mint Benczúr Miklóst elfogadni nem fog.” Hiábavalónak bizonyult Bónis tájékoztatása, Szemere mégis mást nevezett ki a csapat élére. “S midőn szemlét tartott a csapat felett és megállott előtte, mint vezényszóra elkiáltotta magát az egész sereg:

Éljen Benczúr Miklós kapitányunk! Éljen!

Nagy zavarba jött erre a kapitány: figyelmeztette a csapatot, hogy ha szót nem fogadnak neki, kötelességében áll őket megtizedelni. Ekkor a három főtiszt (toborzók voltak, akik őrmesterként, később tisztként irányították a csapatot T.S.) Posonyi László, Palczer Guszti és Graf Mór kilépett a sorból, és ismételten kijelente, hogyha mindnyájukat főbe lövik is még sem fogadnak el más kapitányt, mint azt, akinek a zászlaja alá esküdtek.” Ilyen tekintélynek, közmegbecsülésnek örvendett Nyíregyháza bálványa, büszkesége. Az ellentétet feloldandó a kinevezett és a csapat által elfogadott két kapitány elutazott Szemere Bertalanhoz és onnan, harmadnapra Benczúr Miklós kinevezett kapitányként tért haza. “Volt öröm és ujjongás az egész városban”, emlékezett vissza testvére az eseményre.

Az áprilisban megszerveződött osztályt május hónapban rendelték ki Nagybánya vidékére, ahol hadi üzemek, kincstári javak, s a keleti országrész biztosítása volt feladatuk. A Kazinczy Lajos ezredes parancsnoksága alatt működő szabolcsi osztály egy része részt vett az őrzött területen lezajlott egyetlen harctevékenységben, a podheringi ütközetben, amelyben a vereckei szorosba bevonuló osztrák reguláris haderőt tartóztatták fel. Kazinczy hadosztályának, s benne a szabolcsi 4. védseregi osztálynak, vezetőjének, Benczúr Miklósnak tevékenysége ma még feltáratlan.

Annyi bizonyos, hogy Benczúr Miklós 1849. június hónapban Bónis Sámuelen keresztül, magánál Kossuth Lajosnál kezdeményezték a gyalogos gerilla osztály rendes honvéd zászlóaljjá alakítását. Kossuth utasította a hadügyminisztériumot, s azon keresztül Kazinczy ezredest a kívánság teljesítésére. Intézkedett kiegészítésükre a nyíregyházi újonctelepről, valamint a tisztikar feltöltésének módját is meghatározta. Az átalakulás ideje, módja ma még nem ismert, de tény az, hogy a védsereg 4. osztályából jött létre a 139. honvédzászlóalj, s Benczúr Miklós vezérkapitányból 1849. július 18-án honvéd őrnagy, zászlóaljparancsnok lett.

Alig telt el egy hónap, s a hősies küzdelem befejeződött, Görgey Világosnál, Kazinczy Zsibónál rakta le a fegyvert a túlerőben lévő orosz intervenciós erők előtt. Benczúr Miklós és az általa vezetett honvédzászlóalj tovább védte a területet. Azonban a fegyverletételek hírére még megkíséreltek eljutni Erdélybe, bízva abban, hogy Bem még tartja magát. Kísérletük nem sikerült. Orosz erőkbe ütközve a 139. honvédzászlóalj feloszlott és tagjai hazatértek. De nem mindenki.

Benczúr Miklós még nem adta fel. Tovább akart küzdeni. Ennek lehetőségét Komárom várába utazva vélte megtalálni. Ott a komáromi vár parancsnokától, Klapkától kapott megbízás alapján vállalt futár szerepet Erdélybe, megtudni Bemtől annak a további terveit, melynek alapján Klapka maga is meghozhatta döntését. Személyes, kalandos regénybe illő útja nem járt eredménnyel, de megszervezte Klapka értesítését arról, hogy már Bem is elhagyta az országot.

Miután a haza szabadságáért való minden további küzdelem lehetősége megszűnt, maga is a bujdosás útját választotta. Lakóhelyén folyamatos volt az elfogására irányuló törekvés. Így nem maradt számára más választás, mint a kivándorlás. Mintegy másfél évig tartózkodott külföldön, amikor barátai tanácsára elhatározta magát a hazatérésre, s az osztrák hatóságok előtti önfeladásra. Erre 1851 őszén került sor. November 19-én, Nyíregyházán két zsandár tartóztatta le, s még aznap elszállították a nagyváradi kerületi hatóság börtönébe, ahol több mint két évet töltött vizsgálati fogságban. Testvérei, rokonai emberfeletti erőfeszítései következtében, 1854 farsang időszakában kapta vissza szabadságát. Bujdosásának, fogva tartásának 1849 őszétől – 1854 tavaszáig terjedő időszakára eső történetét, családjának küzdelmét kiszabadításáért, híven mutatja be testvérének visszaemlékezése, mely a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 1999. évi 3., 1848-49-es emlékszámában jelent meg.

A szabadság, melyet 1854-ben visszakapott igen korlátozott volt. Ügyvédi pályájának folytatására vonatkozó kérelmét az elnyomó hatalom megbízhatatlanság miatt elutasította. Ő azonban ennek ellenére, más neve alatt gyakorolta azt, s ez által biztosította saját és családja megélhetését. 1857-ben kötött házasságot a nyíregyházi Sulyán Erzsébettel. 1858-tól pedig saját neve alatt ismét működött Benczúr ügyvédi iroda.

1861-ben a korlátozott alkotmányosság visszaállításának időszakában újra szerephez jutottak a 48-as hazafiak. Az országgyűlési választások során, Nyíregyházán két volt 48-as honvédtiszt vetélkedett a képviselőségért. A versenyből Benczúr Miklós ügyvéd került ki győztesen, viszonylag nagyszámú szavazattöbbséggel. Ünnepelte is a város, s az áprilisban kezdődő országgyűlésre induló képviselőjüket, lakásából az állomásig tenyerükön vitték ki az érte rajongó polgárok. Képviselősége, az országgyűlés augusztusi felosztása miatt nem volt hosszú idejű. Az önkény visszaállása után ő is folytatta ügyvédi munkáját, mely további anyagi és erkölcsi sikerrel jutalmazta őt. Sajnos nem sokáig, mert még a nagyváradi börtönben szerzett betegsége következtében 1862. június 12-én elhunyt.

Nyíregyháza városa egy többre érdemes fiát veszítette el. Nem is hitték az emberek, hogy meghalt. Az idő teltével, a korra jellemző hitbéli reményüket kiterjesztették a Benczúr testvérekre, Jánosra és Miklósra, mely szerint mindketten majd Kossuthtal fognak visszatérni. De nem tértek vissza. Viszont még hosszú ideig élt az emberek emlékezetében a szegényeket segítő, jó tanácsokat osztogató, sikeres és “nagyszerű” ügyvéd, a polgári átalakulásért küzdő kitűnő szónok, a haza szabadságáért fegyvert fogó honvéd őrnagy, az igazság- és családszerető férfiú, s Nyíregyháza második országgyűlési képviselőjének, “büszkeségének” emléke. Talán nem volt véletlenszerű az az esemény sem, amely 1880. június 7-én 10 órakor következett be Nyíregyházán a vasút melletti temetőben. Szabó Ábrahám volt honvéd hadnagy, az 1867-ben alakult Szabolcs megyei Honvédegylet jegyzője, a cselekmény idején debreceni ügyvéd, Benczúr Miklós sírja mellett lőtte főbe magát. Krasznay Gábornak, a város polgármesterének, s egyben honvédegyleti elnöknek hátrahagyott levele szerint “Nem bírta tovább szíve fájdalmát, melyet 6 év óta hordozott.” Mit rejt e mondat? Nem tudjuk. Az azonban tény, hogy Benczúr Miklós halála után majdnem 20 évvel, még hatással volt egykori honvédtársaira.

“emlékét a század végéig, elsősorban a március 15-i ünnepségeken, társas vacsorákon fel-felemlegették, olykor egy-egy iskola még a sírját is megkoszorúzza, de a mintegy hatvan évvel ezelőtti temetői felszámolások óta már nincs ilyen megemlékezés sem” írja Margócsy József helytörténész.

Mit is írt 1848. március idusán a lelkes forradalmár?

“Polgári bűn lenne Nyíregyházán március 15-e napját és eseményeit meg nem ünnepelni.” Ez igaz ma is, kiegészítve azzal: s annak végrehajtóit elfeledni.

Megjelent: Tóth Sándor: “Koszorúk a hősnek sírhalmára” című kötetében.
(Nyíregyháza, 1999.)

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-