Spangár András élete
és munkássága
Az
elmúlt év áprilisában alakult irodalmi körünk Spangár Andrást választotta
névadóul, ezért mutatjuk be őt az első antológiánk olvasóinak is.
Spangár
András Nógrádon született 1678. január 29-én. Már itt meg kell említeni
az életrajzával kapcsolatos keveredést, hiszen az Új Irodalmi Lexikon január
helyett júniust ír, a Magyar Életrajzi Lexikon 1677. június 23-ra teszi
születése időpontját. A legtöbb említése – így például a Pallas Nagylexikon,
valamint a Révai Nagylexikona, s persze az iróportrék legfőbb ismerői,
mint például Szinnyei, Danielik és Zellinger – a korábban leírt időpontot
tartják helyesnek. Említésre méltó, hogy a Spangárra vonatkozó források
közt találhatunk olyat is, – köztük a szlovák történetírás forrását - mely
születése helyéül – tévesen – Légrádot jelöli meg. Itt ismét csak az említett
neves szerzők műveit tarthatjuk hitelesnek.
Spangár
születésekor még javában tartott a török második nógrádi uralma, s már
hét éves volt a felcseperedő gyermek, mikor a lőportorony felrobbanása
után eltakarodott a vár falai közül az utolsó nógrádi török bég. Noha a
váci püspökséghez tartozó vár és település virágkora a hódoltságot megelőző
századokra tehető, a megyénknek is nevet adó település az oszmán kor alatt
vált igazán jelentőssé, mezővárossá. A korabeli ábrázolások és leírások
egy komoly város képét mutatják.
Tizenhét
éves korában (Danielik szerint tizenhat éves volt ekkor) jezsuita szerzetessé
lett Grazban. Hitszónoki, szerzetesi, pedagógusi (főleg grammatikát és
a humaniórákat tanította) állomáshelyei a következőek:
1695-96. |
Graz |
1717. |
Eger |
1697. |
Komárom |
1718. |
Szatmárnémeti |
1698. |
Bécs |
1719. |
Komárom |
1699-1701. |
Graz |
1720. |
Bécs |
1702. |
Pécs |
1721. |
Nagyszombat |
1702. |
Esztergom – gimnáziumi tanár |
1723. |
Eger |
1703. |
Esztergom |
1724 – 25. |
Kőszeg – a rendház kormányzója |
1704. |
Komárom |
1726 – 28. |
Győr |
1705. |
Pest belvárosi plébánosa |
1729 – 33. |
Ungvár – a rendház kormányzója |
1705 – 1708. |
Graz |
1734. |
Sárospatak |
1709. |
Judenburg |
1735 – 36. |
Pécs |
1710 – 1715. |
Buda |
1737. |
Lőcse |
1716. |
Sopron |
1738 – 44. |
Rozsnyó |
Mozgalmas életútja végén Rozsnyón
pihent meg, s hunyt el 1744. március 14-én. Megjegyzendő, hogy az Új Irodalmi
Lexikon, bár ő maga is bizonytalan benne (kérdőjelet használ) februárt
ír.
Első ismert munkáit nagyszombati
tartózkodása idején, 1721-ben publikálta. Három latin nyelven írt teológiai
és pasztorációs munkákról van szó, melyek címei:
-
Bibliothecae
-
Concordantiae novae
-
Concordantiae Marianae.
A legtöbb forrás azt emeli ki irodalmi
munkásságának fő erényeként, hogy folytatta és kibővítette, s ezek után
kétszer ki is adta Pethő Gergely krónikáját.
Ki is volt
ez a figyelemre méltó történetíró, kinek fő művét többen fontosnak tartották,
s méltónak arra, hogy saját tudásukat hozzáadva újra kiadják?
Gersei Pethő Gergely (1570-1629) egy tekintélyes nemes úr volt, a magyar
országgyűléseken a horvátországi rendek követeként tevékenykedett. Családjának
ősei
a Jagellók uralma alatt telepedtek meg Horvátországban. A nemzedékek során
elhorvátosodtak. Olyannyira, hogy Pethő is – annak ellenére, hogy a magyar
történelem évszázados küzdelmét dolgozza fel fő művében – inkább érezte
horvátnak magát, mint nemzetünkhöz tartozónak. Ez a szemlélet rá is nyomta
a bélyegét az írására. Olykor elfogultan ítélkezett megtörtént eseményekről.
Bocskai Istvánt például átkozott emberként, a haza megrontójaként emlegette,
kinek kár volt megszületnie is. Mindezzel együtt a Rövid magyar krónika
az addigi legnagyobb magyar nyelvű teljes nemzeti történetírás, s első
sorban a katolikus olvasó közönség legfontosabb történeti forrása lett.
A könyvnek, - mely 373-tól 1626-ig dolgozza fel nemzetünk múltját – forrásértékű
része az 1572-1626. évekről szóló jegyzet, a többi adatot a korábbi években
nyomtatott művekből vette át. Pethő Gergely nem élhette meg művének megjelenését.
Három évtizeddel halála után nem más, mint Zrínyi Miklós vállalta fel a
kézirat gon-dozását. Javítgatásai, saját gondo-latai ellenére Pethő néven
adta ki 1660-ban Bécsben. A könyv címe: „Rövid magyar krónika sok rendbéli
fő históriás könyvekből nagy szorgalmatossággal egybeszedegetett és íratott
Pethő Gergelytől”.
A mű második
kiadója – Kálnoky Sámuel erdélyi kancellár – egyenesen azt állította, hogy
maga Zrínyi a szerző, de ez természetesen tévedés. Kálnoky Zrínyi testvérénél,
Péternél tanulta a hadi tudományok fogásait, mikor találkozott a bécsi
kiadással. 1702-ben ő is vállalkozott arra, hogy újra kiadja a krónikát
„A magyar krónikának veleje és summája” címmel. Ezt megelőzően azonban
ő is átírt részleteket, megtoldja jegyzetekkel, de szintén Pethő Gergely
nevén adja ki.
A krónika következő továbbadója és kiegészítője volt Spangár András. Két
kiadás is megjelent gondozásában. Az első még Nagyszombaton, 1721-ben,
ottani tartózkodása idején. A második kiadás Kassán került ki 1734-ben
a nyomdából. Spangár ekkor épp a közeli Sárospatakon tartózkodott. Könyvének
a kor szokásainak megfelelő módon bőbeszédű, a tartalmat is jelölő címet
adott.
Spangár arra vállalkozott, hogy Pethő
művét kiegészítve, kijavítva, s az 1627-től 1732-ig terjedő időszakban
történt eseményekkel kibővítse. Szól ebben a magyar korona történetéről,
a magyar érsekségek és püspökségek történetéről, a magyarok eredetéről,
vallásáról, ruházatáról, Magyarország nyelveiről, törvényeiről, épületeiről,
pénzéről és sok más egyébről is.
Spangárt követően ismét egy jezsuita,
Kovács János adta ki Pethő krónikáját, s természetesen ő is újabb fejezetekkel
toldotta meg, leírva benn az 1627-től 1742-ig történteket, majd később
Mária Terézia dolgait is az 1740 – 49-ig terjedő időszakra.
Talán megkockáztathatjuk, hogy sem Spangár, sem Kovács műve nem számít
mai történettudásunk birtokában nélkülözhetetlen történelmi alapműnek.
Mégis fontos volt mindkettő, hiszen évszázadon keresztül ebből a krónikából
merítkezve szerezték históriai tudásukat, s még ennél is többet: nemzeti
büszkeséget és hazaszeretetet az egymást követő generációk.
Spangár András 1738-ban írt egy pótkötetet
a Magyar krónikához, mely úgyszintén Kassán jelent meg.
Spangár
munkásságát már Bod Péter is feljegyzésre méltónak ítéli, s 1766-ban megjelent
művében ezt írja róla: „Adott köz haszonra egy Magyar Kronikát 1738-dik
eszt. 4. R. Melyben igéri, hogy elő adja Magyar országnak régi és mostani
Osztását, Részeit, tartományait, Városait, Épületeit, Stzitiából – való
jövetelit, Hadakozásait, Íróit, Könyveit, s’ a’ mit az ember fel gondolhat.”
Horváth
Cyrill így méltatja Spangárt: „A katolikus részen az egész XVI. században
senki sincs, a ki a múlt összefogását magyarúl megkísérlené. Pázmány
nagy sikereinek kellett bekövetkezniök, hogy a katholicizmus ezen a téren
is megjelenjék, s Petthő Gergely krónikájával próbáját nyújtja egy történelmi
munkának, mely a német párt és az egyház szellemében tárja föl az események
tanulságait.” Az ezt követők munkáját így jellemzi: „micsoda
mindez Spangár András szenvedélyéhez, a melylyel a következő század elején
Petthő hagyatékát folytatja! Mintha nem is Magyarországról, hanem
csupán igazhívőkről és eretnekekről volna szó, kik egymással körömszakadtáig
való küzdelmet folytatnak. Spangár átgázol mindenen, a mi protestáns, pokolra
kárhoztat mindent, a mi nem katholikus, és munkájához hozzáfűzi a magyarországi
és erdélyi eretnekek bűneinek hosszú lajstromát, melyeket azok 1732-ig
elkövettek, végezve amaz óhajtással, adja Isten, hogy ezentúl Magyarország
egy akol és egy pásztor légyen.” Horváth Cyrill értékelésében
a későbbieket is Spangárhoz hasonlítja: „De ezek az írók még túlságosan
egyoldalúak. Hiányzik belőlük Spangár zordonsága, néha finomak, elegánsak
és ügyesen fűzik az események szálait. Azonban örökölték Spangár tendenciáját
és nem tudnak szabadulni tőle.”
Az 1700-as évek legelső éveiben vetődött fel az igény, hogy számba vegyék
honi irodalmunk szerzőit és műveit. E tekintetben elsőként Czvittinger
művét, az 1711-ben Frakfurtban meg-jelent Speciment kell említeni, mely
latin nyelven ugyan, de kísérletet tett erre. Mintegy 250 írót sorol fel
benne, s röviden leírja az író életrajzi adatait, műveinek listáját. A
Speciment a szerző kiegészített a „Bibliothe-ca sciptorum qui extant
de rebus Hungaricus” címet viselő fejezettel, azaz a „A magyarok
dolgaival foglalkozó írók könyveinek jegyzéké”-vel is. Az anyagot három
főcsoportba (classis) sorolja. Az első főcsoport Magyarországnak és tartományainak
történetével és földrajzával foglalkozó műveket tartalmazza. A második
főcsoportba azok a művek tartoznak, amelyek nem teljes egészükben foglalkoznak
Magyarországgal, hanem amelyekben csupán egyes részek, fejezetek magyar
vonatkozásúak. A harmadik csoport a Magyarországgal szomszédos népek történetére,
földrajzára vonatkozó műveket tartalmazza. Mint azt az irodalomtörténészek
megállapították, Czvittinger időnként igen bőkezűen bánik dicséretekkel,
olykor egekig érdemtelenül jelentéktelen magasztal írókat, s neves írókról
pedig ugyanakkor megfeledkezik. Kísérletének elsősége miatt mégis fontos
állomása az irodalomtörténetnek. Más művet nem is írt. A Specimen kiadása
túlzottan nagy terhet rótt reá. Emiatt
került az adósok börtönébe, ahonnan azonban sikerült megszöknie. Érdeme
továbbá, hogy példáját követve gyorsan jelentkeztek az újabb rendszerező,
összefoglaló művekkel.
Legelsőként
közülük Spangár András a Magyar Biblothekával. Tulajdonképpen azt tűzte
célként maga elé, hogy Czvittinger művét latinról magyarra fordítja. Ez
a tény munkájának legnagyobb érdeme, bár hozzá kell tenni, hogy az alapmű
hibáit és tévedéseit is átvette. Munkájához felhasználta Szentiványi
Márton írói lajstromának adatait is. A magyar irodalomtörténet-írás egyik
megalapítója, Rotarides szerint műve Szentiványi katalógusának fordítása
volt, ez azonban nem látszik valószínűnek, hiszen Spangár egyéb műveiben
erről az elkészült bibliográfiai összeállításról, mint teljes és alapos
munkáról szól. Egyes kutatók szerint – felismerve könyvének hiányosságait
– megírta műve folytatásaként az „Új Magyar Bibliothekát” is. Sajnálatos
módon mindkettő kéziratban maradt, nyomtatásra nem került. A kéziratok
elvesztek a századok forgatagában. Létezésükről a témával foglalkozók utalásaiból
tudunk.
Spangár András volt az ki elsőként fordította magyarra István királyunk,
fiához, Imre herceghez ékes latin nyelven írt Intelmeit. Szentté avatott
királyunk azt a Rajna vidékén keletkezett „királytükrök” hagyományát folytatta
ezzel, melyben az uralkodók megfogalmazták azt, miként kell egy keresztény
uralkodónak országát vezetni.
Az 1080
körül keletkezett Szent István legenda így fogalmaz: „atyai szeretetének
hevétől indíttatva maga is összeállított (fia) számára egy könyvet az erkölcsi
oktatásról, melyben híven és barátilag, a lelki intelem szavaival szólt
hozzá, oktatva őt, hogy mindenekelőtt tartsa meg a katolikus hitet, erősítse
az egyházi rendet, tartsa tiszteletben a főpapok méltóságát, szeresse a
főurakat és vitézeket, szolgáltasson igazságot, és gyakoroljon türelmet
minden cselekedetekor, fogadja szívesen a jövevényeket, és lássa el őket
még szívesebben, tanács nélkül semmit se tegyen, eleit tartsa szüntelenül
szem előtt, és vegye példaképül őket, teljesítse az imádkozás kötelességét,
és gyakorolja egyebek mellett a jámborság és könyörületesség erényeit.”
Az Intelmek teljes szövege két XV. században keletkezett kódexben is reánk
maradt, hogy aztán Spangár András 1738. évi fordítása révén mindenki számára
hozzáférhetővé válhasson. Tanításai a mai korunkra is megfogadandóak. Gyakorta
emlegetjük az idegen népek megbecsülésére intő figyelmeztetést, de nem
árt megfogadnunk a „Sis honestus!” „Légy becsületes!” intést sem.
Spangár András főbb műveinek összefoglalása:
- Bibliothecae SS. Patrum concionatoriae
Synopsis. Nagyszombat, 1721
- Concordantiae Marianae, Nagyszombat,
1721.
- Concordantiae novae universales
tripartitae, sive Nomina et Voccabula Communi mortalium usa recepta, Resque
iisdem significatae apraestansissimis quibusque orbis Literati Scriptobus
et authoribus tum sacris tum profanis stb. enucleatae de nova nunc methoda
ad maiorem quaerentium praxim ordine alphabetico tripartito digestae et
concordatae. Tyrnaviae, Typis Acad. S.J. 1721.
- Pethő Gergelynek Bécsben 1660-ban
megjelent „Rövid magyar krónikáját” felényivel, vagyis három kötettel bővítve
adata ki először Nagyszombaton 1721-ben,
-
másodszor Kassán 1734-ben: Ennek címe: A’ MAGYAR KRÓNIKÁNAK A’ MELLYET
Elsőben meg-írt, s’ kibocsátott Nemzetes PETTHŐ GERGELY 373. esztendőtül
fogva 1626. esztendeig Nyomtattatott Bécsben 1660. esztendőben. Az után
pedig Azon Historiát continuálván újonnan ki nyomtattat-ta, és szüntelen
történt dolgokkal szaporitatta GROFF KALNOKY SAMUEL, Felséges Császár,
s ’ Koronás Királynak Erdély Udvari Cencelláriusa Tanátsa, és Nemes Három
Székely Székeknek Sepsinek, Kézdinek, És Orbainak Fő Király Bírája. A’
MAGYAR Nemzetnek Tanuságára. Nyomtattatott Bécsbe Sirchovics Arvainál 1702.
esztendőbe Tovább való Terjesztése avagy NEGYEDIK, ÖTÖDIK, és HATODIK RÉSZE
Foglalván magában száz és hat esztendőt 1627. esztendőtül Fogva 1734. esztendeig.
Iratott, és szép Toldalékokkal szaporittatott SPANGAR ANDRAS JESUVITA ÁLTAL.
Nyomtattatott Cassán az Academiai betűkkel 1734.
- Egy másik „Magyar krónikát” is
kiadott Kassán, 1738-ban. A mű teljes címe: Magyar Krónika díszesen, és
rövédeden elő adván Magyar Országnak kezdetét, régi, és mostani osztását,
részeit, tartományit, vármegyéit, városit, királyit, tisztviselőit, mivoltát;
ugy a Magyar Nemzetnek eredetét, Scythiából való ki-jövetelét, terjedését,
szaporodását, elő-menetelét, hadakozásit, a régi, és mostani Magyaroknak
magaviseletét, törvényit, más Nemzetek előtt való tekéntetét, és mind Magyar,
mind más országokban esztendőnként történtt emlékezetre méltó dolgait.
Kinek-is három első Fő-részeit , azokba foglalván 373-tól fogva 1626. esztendeig
folyó időt, sok rendbéli Fő Historiás Könyvekből nagy szorgalmatossággal
egybe szedte. és elsőben írta néhai Nemzetes Pettő Gergely. Nyomtattatott
leg-először Bécsben 1660. és ismét Kassán az Academiai bötűkkel 1729. esztendőben.
A’ Három utolsó Fő részeivel peniglen, abba foglalván 106. esztendőt, úgy
mint 1627-től fogva 1732. esztendeig ajánló Levéllel, sok szép Tudósításokkal,
Tóldalékokkal, ’s más a’ Magyar Kronikához tartozandó, és annak nagyobb
értésére hasznos, és szükséges dolgoknak fel-jedzésével, De leg-főképpen
a’ Magyarok Bibliotekajával, A’ Magyar, avagy a’ Magyar Sz. Korona alatt
lévő Országokból szármozandó Íróktúl szerzett, és írt Könyvek Laistromával,
azon krónikát terjesztette, szaporította és a’ Magyaroknak tanú-ságra ki-botsátotta
P. Spangár András jesuvita. Nyomtattatott Kassán, az Academaiai bötűk-kel
PP. Jesuitáknál. 1738. E krónikának folytatásaként kiadott egy
- „Magyar könyvtárt” Kassán, 1738-ban.
Irodalmunk történetét illetően ez volt az első magyar nyelven meg-jelent
kötet.
Kéziratban maradt munkái:
- „Új Magyar Könyvtár”, mely a magyar
írókat, munkáik bírálatával együtt foglalja magában, magyar nyelven.
- Splendores SS. Ordinum et Institutorum
religiosorum utriusque sexus. -
Concordantiae concionatoriae.
- Societas Jesu concordantiis Illustrata.
Felhasznált irodalom, források:
A magyar nemzeti bibliográfia kezdetei
Bod Péter: Magyar Athenas avagy az
Erdélyben ás Magyar–országban élt tudos embereknek, nevezetesebben a’ kik
valami, világ eleibe botsátott írások által esméretesekké lettek, s’ jo
emlékezeteket fen-hagyták historiájok, mellyet sok esztendők-alatt, nem
kevés szorgalmatossággal egybe-szedegetett és az mostan élőknek, ’s ez
után következendőknek tanuságukra, s’ jora-valo felserkentésekre közönségessé
tett. F. TS. Bod péter, Nyomtattatott 1766-dik Esztendőben.
Danielik József: Magyar írók életrajz
– gyűjtemény, Pesten, 1858., Kiadja a Szent-István Társulat.
Győrffy György: István király és
műve, Gondolat, Budapest, 1977.
Dr. Horváth Cyrill: A régi magyar
irodalom története, Athenaeum, 1899.
Kelemen Endréné: Sis honestus! Írás
az Interneten
Kovács Máté: A könyv és könyvtár
a magyar társadalom életében Gondolat Kiadó, Budapest, 1963.
Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai
Kiadó, Budapest, 1969.
Magyar Irodalmi Lexikon, Akadémai
Kiadó, Budapest, 1995.
Pallas Nagy Lexikona,
Pintér Jenő: Magyar irodalom története,
Budapest, 1931.
Régi könyvek internetes katalógusa
Révai Nagy Lexikona,
Szabados György: A krónikától a gestáig
– írás az interneten
Szent István király Intelmei Szent
Imre herceghez Spangár András fordításában, A Magyar Bibliophil Társaság
kiadása a 900 éves Szent Imre jubileum alkalmából, Knez Izidor nyomdája,
Gyoma, 1930.
Szinnyei József: Magyar írók élete
és munkái, Budapest, 1902.
Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom
története, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1987.
Új Magyar Irodalmi Lexikon, Akadémiai
Kiadó, Budapest, 1994.
Váry O. Péter: A Kálnokyak 750 éve
Egy székely főúri család története – írás az interneten
Zellinger Alajos: Esztergom – vármegyei
írók, vagyis Esztergom városában és vármegyében született, vagy működött
írók koszorúja, Budapest, 1888.
Összeállította: Végh
József
A cikk keletkezésének időpontja 2004
|