Rétság körzetének
képe 1900-ban
A 19. és a 20. század fordulójának
képét mutatja be az a könyv, mely Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és
képben címet viseli, s pontosan 1900-ban jelent meg. Az alábbiakban a rétsági
körzet leírását adjuk közre.
Váctól „éjszak felé haladva a Naszál-hegy
nyugati lejtőin át, melyeket a fillokszera pusztítása előtt kitűnő bort
termő, szépen mívelt szőlőültetvények és gyümölcsösök borítottak, egy kanyargós
kő út megy a hegy gerinczén át a festői szépségű Katalin-völgybe, hol a
Pokolvölgyi patak hídján átlépve Nógrádmegyébe, ott legelőször is a pusztának
nevezett Katalin kisközségbe érünk, melynek sváb eredetű, de magyarosodó
lakosai csekély mezei gazdálkodás és gyümölcstermesztés mellett szállítással
foglalkoznak. A széles országúton ismét fölfelé kanyarodva, hegyoldali
magaslaton találjuk a szomszéd Szendehely (hajdan Szenthely) nevű csinos
helységet. Ennek lakosai szintén sváb eredetűek, kik a katalinaiakkal és
az éjszaknyugatra mély völgyben fekvő Berkenye helység népével együtt a
múlt század első negyedében telepíttettek ide földes urok, gróf Althan
Mihály Frigyes bibornok váczi püspök által. Kevés szántóföldjeik mívelése
és elpusztúlt szőlőhegyeik újra ültetgetése mellett gyümölcstermesztéssel
foglalkoznak és kitűnő meszet égetnek, mely nemcsak e megyében, hanem Váczon
keresztűl Budapestig is nagy kelendőségnek örvend. Innen a Naszál-hegy
egyik nyúlványának oldalán följutva a vereszleni magaslatra, hegyes-halmos
gyönyörű táj tárúl előnkbe, mely az Ipoly vizéig terjed, és régi idők óta
Kis-Nógrádnak neveztetik.
A nyugati
oldalon a diós-jenői hegycsoport határolja a megyét egészen addig, a hol
a balra kanyarodó hegylánczolat egyik nyúlványának kerekded ormán a már
Hontmegyéhez tartozó Drégely vár romjai omladoznak.
Nógrád vár és Nógrádmegye czímere.
Cserna Károlytól
Sokkal
idébb, ugyancsak ezen az oldalon egy sziklahalmon látjuk Nógrád vár romjait
magas toronyfalával. Ettől vette nevét a megye. A névtelen jegyző szerint
Árpád hódító serege már itt találta. Régi idők óta az alatta fekvő mezővárossal
együtt a váczi püspökök birtoka volt. A XV. században, Mátyás király korában
Báthori Miklós püspök Traui Jakab dalmát eredetű híres építész által nyári
lakásáúl átalakíttatta. Buda eleste után 1544-ben Nógrád vára is a török
kezébe esett környékével együtt, és úgy maradt 1594-ig, mikor Mátyás főherczeg
serege Pálffy Miklós vezérlete alatt visszafoglalta. Ezután is úgy a török,
valamint a Bocskay és a Bethlen-féle hadjáratokban mindig szerepelt egészen
1663. évig, midőn ismét a Félhold birtokába kerűlt és abban maradt 1685-ig.
Ez évben, egy zivatar alkalmával a villám fölrobbantván a lőportárát, ez
oly iszonyú rombolást és riadalmat okozott a muzulman várőrségben, hogy
az a várat menten oda hagyta. Ma már csak legfelső kör- vagy bástyafalainak
egyes részletei és tornyának féloldala birkózik az enyészet hatalmával.
A vár alatt éjszaknyugat felé terűl Nógrád mezővárosa 1507 lakossal.
Nógrádtól
éjszakra a jenői hegycsoport alján fekszik Diós-Jenő község magyar lakossággal.
Van halastava, melynek halai nagyobbára a budapesti piaczra kerűlnek. Rengeteg
erdeje, melyben szarvas, őz, vadsertés és egyéb dúvad bőven tenyész, kitűnő
vadászati terűlet. A hegyek egyik magaslatán hajdan Kámor vára állott,
mely a XV. században az itt garázdálkodó huszitáknak rejtekhelyeűl szolgált.
Odébb keletnek
van Tolmács, hajdan a templomosok birtoka. Határos vele Jász-Telek. E szép
pusztának egyik erdős hegyén egy régi földvár sánczai láthatók, mely vár
hajdan Nógrád várának egyik előörsi állomása lehetett. Innen éjszak felé
következik Borsos-Berinke szorgalmas földmíves gazdákkal. Tőszomszédja
a Szomolyai puszta, mely a mohácsi vész előtt község volt, de asztán elpusztúlt.
Egykori egyházának alapfalai most már erdő közepén láthatók. Innen mindinkább
lejtősen hajlik a vidék a herczegprimás birtokaihoz tartozó Patak és Dejtár
határain szét az Ipoly széles lapályára.
Visszatérve
kiindúlásunk helyére, a vereszléni magaslatra, és innen dél felé a Naszálon
áthaladva, a Pestmegyébe benyúló Kosd helység tűnik szemünkbe, részben
a váczi püspökség birtoka, melynek szép szőlői nem régiben elpusztúltak.
A völgyben odább Rád község van a Muslay család kastélyával. A fillokszera
pusztítása előtt ez is híres bortermesztő község volt. Odább éjszakra van
a boráról régebben még híresebb Pencz helység, több úri lakkal. Szomszédjában
a Naszál éjszaki lejtőjén Keszeg és Nézsa faluk fekszenek, amaz a Huszár,
emez a Blaskovics család csinos kastélyával.
A vácz-balassagyarmati
országút vereszleni hágójától jobbra látjuk Nőténcs falut, a múlt század
végén épűlt s tágas park közepén álló díszes kastélylyal, mely most Scitovszky
János tulajdona. E helységgel határos a magaslaton fekvő Agárd község,
melynek határából érdekes kőkorszaki leletek kerűltek a Magyar Nemzeti
Múzeumba. Agárd szomszédságában fekszik a két Petény nevű helység. Ezek
egyike, Alsó-Petény, keskeny völgyben nyúlik el, több kastélylyal. E falu
hajdan a híres jogtudós, Verbőczy István birtoka volt, ki állítólag ide
elvonúlva írta Magyarország ismeretes első rendszeres jogkönyvét, az úgy
nevezett Hármas törvénykönyvet (Jus Tripartitum). Ennek emlékét a helység
egyik birtokosa, Gyurcsányi Ignáczné, az egyház falán 1792-ben márványba
vésett latin versekben örökítette meg.
A föntebb
említett országúton tovább éjszak felé haladva, ismét völgybe jutunk, a
Lókospart alá, mely azonban hegynek is beválik. Ennek aljában három helység
(Nőténcs, P.-Szántó és Tolmács) határa érintkezik egymással. A Lókos-hegy
déli oldalát, melyen fölfelé haladunk, nehány évvel ez előtt még sűrű szőlőültetvények
borították; most helyöket szántóföldnek használják. A hegy tetejéről az
országút Rétság helység felé ereszkedik, mely járási szolgabírói és királyi
járásbírósági székhely 607 lakossal. Határának nagyobb részét a váczi káptalan
bírja, melynek e birtokot 1729-ben volt nagyprépostja, Berkes András fölszentelt
püspök végrendeletileg hagyta.
Rétságról
az országút ismét emelkedőleg halad, jobbról láttatva a völgyben Bánk helységet,
mely múlt századi telepítvény. A falu alatt délre egy 500 négyszögölnyi
terűletű s helyenként igen mély tó van, melyet tengerfenéknek neveznek;
vizében hal bőven tenyészik.
Odább Tereske
községet látjuk, melynek szélén tágas szép parkban a Huszár családnak 1840
táján épűlt csinos kastélya van. Tereskén már a XIII. században benczés
apátság volt, mely azonban a mohácsi vész utáni török dúlás korszakában
teljesen elpusztúlt.
Tereskétől keletdélnek fekszik Nagy-Romhány
a Lókos patak balpartján, melynek völgye a szomszéd Alsó- és Felső-Szátoknál
kitágúlván, leterjed az Ipoly völgyéig. Romhány a fillokszera pusztítása
előtt kiváló jó bort termesztett. Kőbányái jeles építő anyagot szolgáltatnak.
A községet a Laszkáry- és Prónay-féle két úri kastély díszíti. Nevezetes
e helység II. Rákóczi Ferencznek 1710. január 10-én Heister császári tábornagy
hadseregével balúl sikerűlt ütközetéről, melynek színtere a Szátok és Vadkert
közt terűlő lapály volt.
Ipolyságról
négy irányban ágazik szét az országút. A várostól keletre, az Ipoly völgyében
vezető út mentén, erdő aljában, egy kis völgyben fekszik Szurdok, mely
még Ipolysághoz tartozik. Szurdokon túl délkeletre kanyarodik az országút.
Az út fölött jobbra az egykori vár hegye, a Pázmán-hegy emelkedik, melyet
ma közönségesen Kukucska-hegynek neveznek. A várnak már nyomai sincsenek.
E hegy tetejéről egész pompájában nyílik meg előttünk kelet felé az Ipoly
völgye, melyen végig a szomszédos Nógrád-megye székhelyéig, Balassa-Gyarmatig
láthatunk. A Pázmán-hegyen túl, az országút keletre kanyarodásánál fehérlik
a honti szakadás, a természetnek e párját ritkító alkotása. A hegynek erőszakos
ketté szakadásából támadt s mélye különösen felűlről nézve igen érdekes
látvány. A mintegy 30 méternyi szakadék oldalfalán egy hegyi forrás vize
zuhog le a mélybe. Lent a fenéken megkövesűlt növényrészeket, faleveleket,
meg gránátot is találni. E szakadás már Hont falu határában van. A szegényes
kis falu fölött emelkedő hegyen volt valaha Hunt vezérnek nyomtalanúl elpusztúlt
vára. Hont falu lakói ma is huntiaknak, huntyiaknak nevezik magukat.
Honttól keletre Drégely-Palánkra jutunk. A csinos falu sugár tornya már
messziről fehérlik felénk. Innen délre, a megye határszélén egy 444 méternyi
magas, erdőkoszorúzta hegy emelkedik, melyen az egykori drégelyi vár omladozó
romjai barnállanak. E romokról s az egykori vár védelmében hősi halált
halt Szondy Györgyről költők éneke s a magyar történet egyik legdicsőbb
lapja szól. Drégely már a XIII. században a Hunt-Pázmán nemzetség birtoka
volt s 1285-ben már mint vár említtetik. A XIV. században többször szerepel
Castrum Dragul néven. A kicsiny vár több izben cserélt urat. Albert király
1438-ban az őt megkoronázó Pálóczi György esztergomi érseknek ajándékozta;
az érsek halála után utódjának, Széchy Dénesnek birtokába jutott. 1541-ben
a török elfoglalván Buda várát, Drégely környéke is csakhamar török kézbe
kerűlt; de maga a vár 1546-ban végvárrá lett s megerősíttetett a közeli
várakkal, köztük Ság várával egy időben. Ekkor lett Szondy György a vár
kapitánya. A kis Drégely útjában állt a hódító, terjeszkedni vágyó töröknek.
Ali budai basa 1552-ben mintegy 10.000 főnyi sereggel támadt ellene. Sánczokat
ásatott, védő sövényeket fonatott, s e fedett helyről szakadatlanúl lövette
a várat. A gyönge falak nem sokáig állhattak ellen az ostromnak; azonban
Szondy nem adta meg magát; többször visszaverte a támadást 150–250 főnyi,
elszánt csapatával. De sorsát el nem kerűlhette. Mikor a vár már csaknem
rommá lett, kis csapatával kirohant a törökre s hősi halált halt. Ali a
hős tetemeit a várral szemközt levő magaslaton temettette el, s a sír fölé
zászlós kopját tűzetett.
A török
megerősítette Drégelyt, sőt az alatta fekvő Palánk községet is erősséggé
alakította sánczokkal, kővel és palánkokkal. Innen a község neve is. A
megerősített helyet és Drégelyt Pálffy Miklós szerezte vissza 1593-ban,
még pedig kardcsapás nélkül. Győzelmes hada közeledtére a török őrség fölgyújtotta
a várat és megszökött. A következő években újra megerősítették a várat,
mely 1605-ben önként meghódolt Bocskaynak, de a zsitvatoroki béke értelmében
már a következő évben a magyar király birtokába jutott. 1644-ben Rákóczi
György foglalta el, 1649-ben Ibrahim budai basa ejtette hatalmába, még
pedig álnok módon, a békeszerződés ellenére. De III. Ferdinánd fölszólalására
a vár csakhamar újra magyar kézre kerűlt. Mint végvárat, sokat javítgatták
azután is, míg végre 1681-ben 400 főnyi őrségét Korpona helyőrségének szaporítására
rendelték. Ez időtől fogva végső pusztúlásnak indúlt a vár. Pusztította
idő és ember. Koczkaköveiből, a mi használható volt, e század első évében
a primás jószágigazgatója gazdasági épűletek építésére hordatta el. Azóta
a falu népe is sok követ elhordott belőle. A romokról az Ipoly völgyének
egyik legszebb része látható. A vár környékén, vízmosásos árkokban igen
sok gránátot találni. E gránátszemeket az eső a hegy oldalából mossa ki.
Maga a falu,
a vár alatt fekvő Drégely-Palánk, e század közepéig két külön község volt;
ma egy. Drégely hajdani népe robotmunkát végzett, Palánké katonai szolgálatot
teljesített. A két falu egészben egybe van építve.
Az Ipolyságról
Drégely-Palánkra vezető országúttól jobbra, egy szelíd emelkedésű dombon,
a vártól éjszaknyugatra, parkozott téren emelkedik a Szondy-emlékkápolna,
melyet Pongrácz Lajos alispán buzgólkodására 1885-ben a vármegye kegyelete
és Simor János herczegprimás bőkezűsége emelt. A román stilben épített
csinos kápolna homlokzata az országútra néz. Palával födött tornya 23 méter
magas. Három ablaka üvegfestésű; oltára vörös márvány. A hajóban Szondy
szobra (Kiss György műve) s ezzel átellenben a honti nők Szondy-zászlója
áll.”
Forrás:
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban
és képben XVIII. kötet. Magyarország VI. kötete (Felső-Magyarország, II.
rész). E kötet Felső-Magyarországnak keleti felét ismerteti, kezdve Zólyommegyén
s végezve Nagy-Bánya vidékén. Van benne 21 közlemény ugyanannyi írótól.
A szöveget 18 művésztől való 199 rajz élénkíti.
Előbb néhai Rudolf trónörökös főherczeg
ő császári és királyi fensége kezdeményezéséből és közreműködésével, most
gróf Lónyayné, Stefánia belga királyi herczegnő, szász-Koburg herczegnő
védnöksége alatt Budapest 1900 A Magyar Királyi Államnyomda kiadása |