A SPANGÁR DÍJASOK
BEMUTATKOZÁSA
2004.
Ketykó István
Az
„Ima bocsánatért” című – 2000. októ-berében megjelent – önálló versesköte-tem
után „alkotói válságban” voltam egészen 2002. de-cember 21–éig, amikor
is újra „megszállt az ihlet”, vagyis három év kény-szerpihenő után újra
elkezdtem verseket írni.
A legújabb verseimből az Ipoly Hírnök
című Nógrád megyei független hetilap mutatott be egy válogatást ez év januárjában,
majd a Költészet–napi összeállításában. Azóta ismét költőnek érzem magam
– ez év első két hónapjában tizenöt nagyobb lélegzetű szabadverset írtam
és április 17-én hozzáfogtam a szívemnek oly gyönyörű Ágnes könyve – ciklus
verseinek a megírásához, melyet az első házasságomból született – ma már
a harmincadik életévét is betöltött – Ágnes lányomnak szeretnék szentelni.
Ezt a ciklust már évek óta terveztem, de csak ez évben adatott meg az Atya
kegyelme, hogy hozzá tudtam kezdeni a versek megírásához. Egy nagyobb lélegzetű
ciklusban gondolkozom s ha a Jóisten megengedi, hogy megírhassam azokat
a gondolatokat, melyeket évek óta magamban hordozok már megérte erre a
Földre születnem; megérte három szép gyermeket nemzenem; megérte élnem!
2005.
Cegléd József: Léthatáraim
A
születés utáni riadtság és a hirte-len ránk szabaduló tágasság el-lentmondása
sokáig kísér bennün-ket. Magabízókká és „kételyekkel fertőzöttekké” leszünk.
Egyrészt az éppen működő történelem okán, más--felől: a szülőktől örökölt
mután-sok igazgatnak. Aztán eltelik né-hány évtized, és rájövünk, hogy
ez a kör alaprajzú terület, ahová megszület-tünk, valójában egy kúpszerű
képződmény, a mulandóság maga. Csúcsához nem nagyon igyekszünk, de tudjuk,
hogy ott van, és vonzása van. Én így érzem.
1954-ben
Bácsalmáson születettem. A helység pontosan olyan messze van a déli határtól,
mint Nagyoroszi az északi strázsától, ahol ma élek. A kettő között 50 év
csonkulása és terebélyesedése. Bácsalmáson a déli szomszédot Jugoszláviának
hívták, 78–ban Nagyorosziban az északi szomszédot Csehszlovákiának nevezték.
Ma egyik államalakulat sem létezik. A „történelem okán”, tudat-szinten,
feladatok várnak megoldásra.
Sorsszerűen
– mint bárki mást – megtanítottak írásra és olva-sásra. Ez utóbbi bonyolultabb
volt, mert a sorok közti olvasást is el kellet sajátítani! Ehhez a bácsalmási
Hunyadi János Gimnáziumban két kiváló ember adott esélyt: Régaisz István
és Rékási József ta-nár urak. Árnyékukban próbálunk „emberkedni” Szikra
János ba-rátommal, immár negyven esztendeje. Bolondoskod-tunk színpad-dal,
filmmel, szavalóversennyel, klubbal, de annyi erő és hit sose volt bennünk,
hogy „nekimenjünk a falnak”.
Sokszor
voltam lenn, és valamennyire fenn is éltem. (Egy ké-sőbbi kor tudora aligha
igazodna el munkakönyvem adta króniká-ban.) E sajnálatosan természetes
közép-európai lét mellett, alatt (Hrabal, Kundera, Örkény, Esterházy),
gyermekeket nemzettem, s megpróbáltam „családban gondolkodni”. Előtte írtam
ezt–azt, si-kerrel és kudarccal. Aztán 25 év szünet.
Mondhatnám,
hogy zajos volt a táskaírógép, mondhatnám, hogy a megmaradás volt a fontos,
és „nem volt bátorságom írni”. Ezek azonban mind álságos önmentések, hazugságok.
A valóság az, hogy bennem nem jött létre annyi erő, amennyi egy „új világ”
teremtéséhez elengedhetetlen.
Gyermekeim megkapták a „rongydarabot”,
mellyel letörölhetik a párát arról az ablaküvegről, ami zavarja őket a
világba való kite-kintésre, sőt, kicsivel többet is. Két idővillanás multával,
már úgy grasszáltak a világháló kapcsolódási pontjai között, miként hajda-nán
én, az irodalom vájtfülűeknek szánt darabjai közt. Szégyen-keztem, mert
éppoly értetlenséggel szemléltem őket, mint hajdan Anyám a fiát, "mert
minek annyit olvasni?". Rátarti kevélységgel próbáltam visszaszerezni szülői
elsőségemet. Hozzájuk való fölka-paszkodásomban egyszer csak éreztem, hogy
a szavak: visszajönnek hozzám. Azóta munkahely, család mellett, szabadidőmben
a világ legmagányosabb tevékenységével bíbelődöm: gondolkodom, és próbálok
érvényes mondatokat írni. „Így–úgy megéltem, arasz-nyi múltam el nem cserélem.”
/Buda Ferenc/
Kétségekkel
teli szöszmötöléseimnek megértő tanúja a felesé-gem, laza szövetségeseim
a Spangár Kör és a legkíméletlenebb kritikusom: a barátom. Az utóbbiakra
nem támaszkodom, de tu-dom, ha elesnék – felfognának.
2005–ben
fejeztem be első „komolyabb" regény–kísérletemet, mely az Irodalmi Jelen
bírálóbizottságának a kegyelmére van bízva.
2006-ban
talán élesebb fejszével, kicsivel nagyobb fát nézetett ki velem a sors.
A XVIII. században bevándorolt németek, és a XX. században kizsuppolt svábok
gyötrelmét szeretném megmutatni. Úgy gondolom, hogy a történetben annyi
„átjárás” van más közép–európai néptöredékek felé is, ami alkalmas arra,
hogy az egyesből eljuthassak az általánosba.
Krasznai Gyula
1964.
január 29-én születtem Nyíregyhá-zán. Egy iskolai pályázatra írtam először
verset 1980-ban, 1987-ben jelentem meg először az akkori Mozgó Világban,
majd a Kelet-Magyarország, a Szatmári Szemle fogadta el és jelentette meg
verseimet. Kitalálója és alapí-tója voltam a Nyíregy-házán működött Névtelen
költők Csoportjá-nak, a Független Én Művészeti Egyesü-letnek. Édesapám
tisztelete miatt megjelenéseimnél a Karaffa nevet használom! 2003 áprilisában
alapítottuk helyi alkotókkal Rétságon a Spangár András Irodalmi Kört. Tagja
vagyok a Barátok verslistának, a www.verslista.hu oldalon rengeteg vers,
művészeti alkotás jelent már meg társaimtól. Több országos irodalmi lapban,
antológiában szerepeltem az évek során. (Napút, CET, Tekintet, Palócföld,
Polísz, Zempléni Múzsa, Napsziget) Készülőben van egy magyar szólásokkal,
közmondásokkal foglalkozó meséskönyvem. 2006 januárjától útjára indítottam
a Börzsönyi Helikon nevű irodalmi–művészeti folyóiratot, amiért hála és
köszönet a lapba publikáló alkotóknak!
2006.
Borsi István
1957-ben
születtem. Érden, majd Agárdon, a Velencei- tó mellett éltem.
Egyetlen
fiúnk, már néhány éve, tőlünk külön családi életet él.
Ma Diósjenőn
lakunk párommal, 6 éve vonzott ide valami. Itt sem rokonom, sem ismerősöm
nem volt. Idegenként érkeztem feleségemmel ide, de rövid idővel később,
valódi otthonnak éreztem a Börzsönynek e gyönyörű vidékét.
Párom fest,
korábban én is alkottam néhány képet, később szobrot.
A világ,
általam eddig megismert legnagyobb rejtélyének, az Édes Anyanyelvünket
tartom. Mára nem én tanulom a nyelvet, hanem az tanít önmagáról és a Világ
csodáiról engem. Ez a nyelv – ősisége folytán – tudományos hitvallás, de
éppúgy vallástudomány is. Erről, előkészületben van egy könyvem.
Jelenleg,
„szellemi szabad-foglalkozásnélküli” vagyok.
Az Interneten,
az ingyenenergiát kutatók újságjának, a Fénykapu-nak, a Tudatváltás című
rovatába írok, a tudományt és vallást egybekapcsoló, filozófiai ízű, gondolatébresztő
cikkeket. Legszívesebben, csak úgy szignálom írásaimat, hogy ISTI.
A megismerés
vágya, gyermeki kíváncsiság – szerencsémre – máig megmaradt. Számomra az
alkotás alatti felemelő létállapot az, ami a legnagyobb fizetség. Ez az
áhítat, mely azzá teszi az embert, aminek valóban megszületett. Megosztani
más emberi lényekkel, a létezés – semmihez nem hasonlítható – csodás érzését.
Néhány éve,
hogy az irodalmat nem csak olvasással, hanem vers és prózaírással összekötöm.
Egy éve, hogy a rétsági Spangár András Irodalmi Kör tagja lettem.
Egry Artúr
1953-ban,
Budapesten születtem és jelenleg is itt élek. Nős vagyok, két gyermek édesapja.
Foglalkozásomra nézve reálértelmiségi, gépészmérnök a szakmám.
Első verseim,
a Napsziget irodalmi folyóiratban és a Kaláka internetes irodalmi folyóiratban
jelentek meg 2004–ben. 2005 elején az Irodalmi Rádió készített velem egy
irodalmi portréműsort. Több tematikus műsorukban kaptam lehetőséget a megszólalásra.
Tagja vagyok a Barátok verslistának.
Ez idáig
három olyan antológiában szerepelnek verseim, amelyet szakmai zsűri állított
össze. „Minden idők csókja” (2004), „Szárnypróbálgatók 2005” és „Szárnypróbálgatók
2006”. Mindhármat a Raszter adta ki. (Az utóbbi két költői versenyen, –
2005-ben és 2006-ban – a II. díjat nyertem el.)
2005–ben a Kráterben a József Attila
Medáliák pályázattal kapcsolatban szerepelt egy munkám. A Napút 8/2005
számában pedig három versem jelent meg. Völgyzugoly című netkötetem
megtalálható a következő helyen:
http://mek.oszk.hu/03200/03224
Az irodalomhoz
fűződő kapcsolatom hogy úgymondjam gyakorlatias. Olvasok és írok. Mindkettőt
belső kényszerből teszem. Távol áll tőlem mindenfajta elkülönülés, kasztosodás
és csordaösztön. Szerencsés ember vagyok, ellenségeimet és barátaimat,
– ha vannak ilyenek – magam választom.
Legkedvesebb költőm Arthur Rimbaud.
A magyar irodalomban a Nyugat köre jelenti számomra az otthont, Ady, Babits,
József Attila és a többiek. Nagyon kedves számomra Dsida Jenő és Rónay
György költészete. Weöres Sándor, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Jókai
Anna, Lator László, Ratkó József műveit szintén kedvelem.
Íróink közül
mindig azok hatottak rám, akik valamilyen módon lírai műveket írtak. Csak
példaként Móricz, Márai és Lázár Ervin nevét említeném.
Azt hiszem,
érzelmeink nyílt vállalása, szükséges lelki békénk megtartása érdekében.
Fontos dolog mindannyiunk számára, hogy ne csak tudjuk, hanem érezzük is
társaink szeretetét. Meg kell ismernünk mások bánatát is, hogy rádöbbenjünk
magunkon kívül is létezik a világ s abban mennyire jelentéktelen az egyes
ember.
Mit is mondhatnék
még? Hétköznapi életet élek és ezzel elégedett vagyok. Családom a legfontosabb
számomra. Irodalmi ambícióim szerények: egy önálló verseskötet, aztán még
egy és így tovább… |