Szabadon

Külön világban akartam létezni.
Törvényen kívül vágtam a világnak.
Itt akartam hagyni a rohadt civilizációt,
Hódolni akartam a vadon szavának.
Idegen, s csodaszép tájakat láttam,
Szabad voltam a kietlen úton.
Hallgattam a táj csendjét, suttogását,
De ezt csak én hallottam, tudom.
Éjjelente énekelt a sápadt telihold,
S a csillagok sírtak meghatódva.
Mély basszusként felelt a mennydörgés,
A fák nyögtek, a szél rohant megvadulva.
Csodaszép ének, a táj dallama.
Hallani véltem a farkasok dalát, hol a hold sütött.
Behunytam szemem, elhagytam a testem.
A farkasdal nem szólt. Csak a szél süvöltött.
Gyönyörű volt, szabadon, mégis rabként.
Rabja voltam a szabadságnak.
Azt hittem farkasként élhetek a pusztákon,
Ám visszahoztak az „életbe” rabszolgának.
Gondolok még a tájakra, a szélre, a dalra,
Reménykedem, hogy elér még a boldogság.
S fogadom életemre: ESKÜSZÖM!
Viszontlátlak, édes Szabadság!