Egy este csak úgy leülsz. A konyhaasztal
körött öt magányos szék. Rajta aznapi újság,
egy ottfelejtett pohár, csekk, mit holnap
be kell majd fizetned, s a terítőn egy beszáradt
tegnapi folt figyel.
Valahol ma is robbantottak, és emelték
valami árát. De mindez nem érdekel most,
mert távoli, megfoghatatlan, nem valóság.
Kikapcsolod a híradót s behunyod szemed.
Hagyod, hogy hálójával lassan körbefonjon
a csend.
Egy illatra vársz. Egy válladra simuló kézre.
De csak az óra tiktakja veri konokul az elmúlás
egyenletes ritmusát. Érzed; most fordul. Most fordul
az Idő. Nyugtalan se vagy már, inkább csak fáradt.
Ülsz még egy kicsit, egy kenyérmorzsával játszol,
aztán felállsz, ásítasz egyet. A fürdőbe mégy,
lezuhanyozol,
hosszan, élvezettel engeded testedre a vizet.
A meleg lassan ellazít. Bőröd alá bújik, mint a szerelem.
Megtörülközöl. Fogat mosol. Felveszed pizsamád.
Imádkozol és lefekszel. Holnap megint korán kelsz majd.
Álmodban alig mozdulsz. Akkor nem feszít
a Miért...