Tavaszvége

Néz a kert. Bús füvek, hervadó virág.
Tovatűnt napok hűtlen egébe
élettel megcsalva ontja sóhaját:
Az ébredésnek vége van, vége.
 

Nyárvége

Puhán folyik a lüktetés mögött
augusztusi, lanyha, sárgás délután.
Az emlékekbe furcsa fény szökött,
lassan, darabokban szétesik a nyár.
 

Őszvége

Üres ágon lengő fáradt kis levél.
Álmot ígérve húzza már a föld.
Élni! – kiáltja, és vakon szárnyra kél.
Szürke szél szitál néhány csepp esőt.
 

Télvége

Fényben pislogó fagyos fűcsomók,
füstös házsorok közt cseppnyi olvadás.
Fénybe-szédülő tűzről álmodók,
hideg éjbe fúl a gyáva változás.

2004. május