A tollforgató lelkipásztor: Hörömpő Gergely

Hörömpő Gergely két évtizede szolgálja lelkipásztorként a diósjenői református gyülekezetet. Nevével gyakran találkozhattunk az egyházi és világi lapokban, hiszen tanulmányai, cikkei, glosszái és versei gyakorta megjelennek. Az írás tudományával megáldott ember ő, aki sohasem azért fog tollat, hogy ily módon szerepeljen, hanem csupán akkor, ha belső késztetés motiválja, ha mondanivalója van az emberek felé. Még rábeszélni sem volt könnyű, hogy önmagáról, s verseiről szóljon.
     - Megfogalmazta-e azt már magában, hogy miért kezdett el verset írni? Mikor született az első verse?
     - Hat éves koromban. Nagymamám már az iskoláskor előtt megtanított a betűvetésre. Természetesen ezek olyanok is voltak, amit az apró gyermekész írhatott, de elmondhatom, hogy az irodalmon nőttünk fel. Már dédapám, Borzsák Endre, szekszárdi lelkész is író volt, több írása megjelent a korabeli lapokban. őseim századokra visszamenően lelkészek, vagy kántortanítók voltak. Nagyapám megjelent verseivel is találkoztam. '45 után azonban nem volt kívánatos személy a hozzánk hasonló ember. Osztályidegennek tekintették, de személyes szerencsémre édesapám megszerettette velem az irodalmat, lévén otthon akkora könyvtárunk, hogy még egyetemista koromban sem igen kellett más forráshoz nyúlnom. A lelkészi munka a hétköznapokon is irodalmi vénát kíván, hiszen egy ember eltemetése, megkeresztelése, egy vasárnapi prédikáció megfogalmazása is ihletet igényel.
     - Mikor jelentek meg első versei?
     - Több. mint harminc éve annak már. Teológus koromban egyik professzorom felfigyelt a jegyzeteim közé véletlenül keveredett versemre. Ő javasolta, hogy vigyem el a száz méterre lévő Reformátusok Lapja Szerkesztőségébe. Meg is jelent a következő számban. Később aztán egyre több helyen jelentek meg írásaim. A Pest Megyei Hírlap hitélet rovata adott helyt rendszeresen elmélkedéseimnek. Sosem voltam az a típusú ember, aki mindenáron el akarja adni magát, bár természetesen örültem minden megjelent írásnak, hiszen hazudik az, aki azt állítja, hogy élvezettel ír az asztalfióknak. A közelmúltban a Pillanat című újságban, a református fiatalok havilapjában jelent meg írásom, korábban az amerikai magyarok lapjában közöltek néhányat verseimből. A rendszerváltozás előtt - miután olvasták itthon megjelent írásaimat - foglalkozott írásaimmal a Szabad Európa Rádió is, s néhány éve a Kossuth adóban hallhatták verseimet.
     Az írásbeliség hordozói századokon át az egyházak képviselői voltak. Hörömpő Gergely ezt a hagyományt őrzi modern korunkban is.
     Az elmúlt évek során örömmel értesülhettünk arról, hogy a református lelkipásztorunknak négy verseskötete is megjelent. /A csenkefa zenéje 1995., Valami hiányzik, 1996, Gondolatok a szentségesről, 1997, Tűz és víz 1998./ 
     Az első kötet ajánlását az akkor még élő jeles irodalomtörténész, Czine Mihály írta: "Hörömpő Gergely neve ismeretes a Reformátusok Lapja olvasói előtt: szelíd, csöndes versei leginkább ott jelentek meg évtizedek óta. "Igehirdető poéta és poéta igehirdető" - ahogy Vincze Géza nagytiszteletű úr mondaná, ha még élne. Isten szolgája és versek írója. Versben is azt mondja, amit a szószékről prédikál: elégikus hangnemben, többnyire páros rímekkel egybefogva a szomszédos sorokat. A tiszteletesek hangján beszél, mint valamikor Szabolcska Mihály. Áldozatos lélek, az Igére figyel. Élete szent célja: az Isten tisztelete. Nem perlekedik sohasem. Istentől mindent elfogad. Idilliek a versei, gyakran már a verscímei is: Estéli harangszó, Adventi este, őszi vasárnap... Emlékezik a holtakra is, ír a prófétákról, apostolokról és gyülekezete dolgairól. Áldáskérőn, békességet sugárzón. Boldog ember lehet: abban a jó hitben él, hogy a Gondviselő Isten mindig figyel az emberre. Bár tudja a cél mindig távoli, s a küzdelem örök, de hittel vallja: az élet szép "...bár a kő oly rengeteg:/ mégiscsak él nő a fű."
     Zajos, kegyetlen világunkban a múltakat idézi ez a nyugodt bizonyosság. Versei érdemesek a kiadásra: sokan vágynak a versekből sugárzó békességre."

V.J.

Hörömpő Gergely:

Börzsönyvidéki szél
 
Éjjel hozza a síkság üzenetét.
Ma is ugyanúgy, mint rég.
Talán benne van  kelet illata
amit érzett a tatár kán lova
és ami a honfoglalók haját
meg a török zászlókat cibálta ... odaát
a lét túlsó partján a katonák
és az anyák, a csecsemők a csöndben
fekszenek megfoghatatlan förgetegben
- hát fúj a szél, meleg tavaszi szél
"kinemmondott" érzelmekről beszél
s a hűvös őszi fuvallat keze
levéllel hinti sírunkat tele.
Fúj egy szél, zúgását hallod
"honnan jő és hová megyen"?
Hol született és hol fog meghalni,
tengerparton, vagy Csóványos hegyen?
A pillanatok jöttek, mentek,
tekintetünk úgy elsuhant,
most szélcsend van és egyre hallom
mindig új, régi hangodat.
  
A Golgotán
 
A baloldali lator végleg
megmakacsolta magát.
Már végképp nem érdekelte semmi
az se, mi lesz "odaát"
nincs odaát, gondolta,
      csak semmi,
ha kínok között kell elmenni
legalább most kemény legyek.
Ne röhögjenek az emberek.
  
Nem... majd tán bocsánatot kérek
álom-királytól, úgy hörög, mint én.
Sose lesz úr e leköpött alak
ezen a véres földtekén.
Atyjához kiáltoz a gyáva...
Bezzeg én nem könyörgök.
Tudom, dögtemetőre dobnak,
nem is jutnak reám göröngyök.
   
És mégis-mégis félszemmel elnézem
ez mintha tudná igazát,
ő valahogy biztos benne
hogy Atyja várja ... odaát. 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-