Rasszista indítékkal vásárolna a Rétság város ingatlant
-
Rétsági testületi ülésen már sok dolog megesett. De aki figyelemmel kisérte az augusztus 27-én tartott értekezést, megüthette a fülét egy dolog, ami a helyi testület egyes prominenseinek lemaradását nem években, hanem évszázadokban méri. Olyan gondolatok hangzottak el ugyanis - nem véletlenül, nem elszólásból, hanem tudatos politikai felfogásból - amelyeket már az előző évszázadban sem illett, és törvény szerint tilos volt megfogalmazni. A kirekesztésnek ez a formája ma is törvénybe ütközik.

Miről van szó tulajdonképpen?
     A képviselő-testület ülésének (eredetileg tervezett) 13. napirendjén szerepel egy téma.  Egy tulajdonos - nem tudni egyébként éppen rétsági lakos-e - felajánlotta lakóházát megvásárlásra az önkormányzatnak. Ezzel eddig semmi különösebb baj nem lenne, bár az önkormányzat nem egy ingatlanhasznosító vállalkozás. Majd 100 milliós hitel mellett egyértelműen nincs szüksége az ingatlanra, meg konkrét terve sem, hogy mire is lenne jó. De az anyagban valami ködös magyarázat szerint közérdek, hogy a város megvegye. Minderről elég részletes előzetes kommentárt készítettek szakértőink portálunkra. Nem ismételnénk meg azt itt elolvasható. >>>

Kibújt a szög a zsákból
     Az alig 8 percig tárgyalt napirendben érdemi döntés ugyan nem született. Ugyanakkor a vita elején Hegedűs Ferenc képviselő - aki korábban a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke volt -, mások ellenvéleményét is meghallgatva ismételten kifejtette: A vételt azért tartja fontosnak "Arra ne adjunk lehetőséget, hogy bárki olyan nem idevaló személyek ide letelepedjenek, akikre a városnak nincs szüksége."
   Mi van itt emberek? Micsoda súlyos törvénytelenség és kirekesztés fogalmazódik meg ebben az egyetlen mondatban? Mert Magyarországon alkotmányos joga bárkinek megválasztani a lakóhelyét. Bárki, bárhol vehet ingatlant, és ott lakhat. Voltak már persze kisérletek korlátozásra, hogy egy település kit enged vagy nem enged be, de ennek nincs törvényes útja. Itt még konkrét vevő sincs, csak az, hogy (azért kell a semmire sem alkalmas ingatlant jó pénzért megvenni) mert bárki olyan nem idevaló személyek nem telepedhetnek le.
     Hegedűs Úr! Áruld már el, mi az, hogy nem idevaló személy? Mi az, hogy a városnak nincs szüksége? Sokak szerint Rád nincs szüksége a városnak, de nem akarnak kitelepíteni! Nem is tehetnék, mint ahogyan Neked sincs jogod egyszemélyben eldönteni, hogy ki költözhet be, és ki nem. Minek képzeled Te magad? Jobbágytartó földbirtokosnak, és az egész város a Te hitbizományod? És megmondhatod, hogy ki költözhet be és ki nem? És ha az aki megvenné a kis házat, ezt felvásárolja előle az önkormányzat, akkor másikat választ azt is megtiltod? Vagy azt is mindjárt meg kell venni közpénzen? Így aztán könnyen arra jutunk, a város összes eladó házát az önkormányzatnak kellene felvásárolni, akkor is ha pénze az nincs, de elképzelése sem, hogy minek is.
     Ki lenne az idevaló személy? Nagyon örülnék, ha valaki valami konkrét, akár határozatba foglalható formában leírná, ki az idevaló személy. Minek alapján dől el, hogy valaki idevaló, vagy nem? Esetleg azon múlik, hogy kire fog majd szavazni? Aki a most hatalmon lévőkre az jöhet, akinek nincs véleménye, vagy mást gondol, az nem idevaló személy? Ugyan már!
     Mi más lehet ezen kijelentés mögött? A képviselő úrnak esetleg nem tetszene, ha más nemzetiségű, vagy valamely kisebbséghez tartozó személy venné meg? Ha már a pénzt összegyűjti és megveszi, gondolom komoly kifogás nem érhetné. De akárhogyan is. Nem hagy nyugodni, hogy kik az idevalók és kik a nemidevaló személyek.

A polgármester hogyan látja ezt az ügyet
     A tv közvetítés alkalmával felkapom a fejem az elhangzottakra. Majd látom, hogy a polgármester magához ragadja a szót. Na végre - gondoltam - majd jó helyre teszi a képviselőt, aki méltatlan kijelentéseket tesz. Hát nem tette! 
     Megismételvén annak a lényegét amit Hegedűs mondott, ezáltal hivatalos rangra emelte Rétságon a rasszista indítékkal történő ingatlanvásárlást. Ő ugyan finomabban fogalmazott, de hogy félreértés ne essék, teljesen egyértelműen. A következőt mondta: "Csatlakozva Hegedűs képviselő véleményéhez,  ... már többször is próbálkoztam azzal, ... hogy a megüresedő magántulajdonú ingatlanok amelyeknek a későbbi tulajdonviszonyai esetleg beláthatatlan szociális feszültséget hozhatna rá a városra - hogy nagyon finoman és körmondatban figalmazzak, és ne bántsak meg senkit  - az egész közösségnek érdeke, hogy az önkormányzat ilyen esetekben az egész közösségre gondoljon ..."
     Nem elhatárolódott, nem felháborodott, nem rendreutasított. Megerősítette a szándékot, hogy az a régi vágya, hogy azokat az épületeket fel kell vásárolni, amit olyanok vennének meg akik - szerinte - nemkivánt szociális feszültséget okoznának. Ennek lényegét ugyan nem értem, de nem is részletezte. Elég világos, hogy milyen néprétegekre gondolt. Az sem zavarta, hogy azen kijelentések olyan súlyosan alkotmány- és törvénysértők, hogy más településen ezt szankció nélkül meg sem lehetne úszni. Nem úgy Rétságon, ahol - le merem fogadni - nem is értik, hogy mi bajom van ezzel a mondattal. És itt mindent meg lehet úszni. Ezt is!

A nagyobb nyilvánosság tájékoztatására
    Biztos vagyok benne, hogy ezt a cikket szépszámmal fogják olvasni olyanok, akik nem ismerik a rétsági viszonyokat. Néhány dolgot itt érdemes leírni.
    Rétság 3000 fős kisvárosában a város talán legrégebbi része a mostani Kossuth utca. Kétségtelen, hogy itt szerény kis házak húzódnak meg, olyan lakókkal, akik maguk is szerény életetet élnek. Szerény de többségében tisztes életet. Persze vannak szociális gondok, de az önkormányzat a törvényes lehetőségeken belül kezeli.
     Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ebben a kisvárosban nincs "roma kérdés" a magukat is a cigánysághoz sorolók nagyrésze tisztességes munkával teremti meg megélhetése feltételeit. Mint másutt is az itt lakó szegényebb emberek között nagyobb arányban van munkanélküliség, de ezt a segélyezésen túl a közmunkaprogramba való bevonással is segíti a város. A KSH adatai szerint a településen a népszámláláskor 48 fő vallotta magát a cigány kisebbséghez tartozónak, ez tehát nem meghatározó rész. (1,6%) Az együttélésben lényegi problémák nincsenek.
     Az írásos anyag letöltésőből és elolvasásából kiderül, hogy ez nem is egy önálló telken elhelyezkedő épület, hanem egy közös udvarban egy belső ház, ami további tisztázatlan jogviszonyt eredményezne.
     Másrészről. A városnak ugyan van településrendezési terve, amelyben erre a területre - hosszútávon - új építésű többszintes lakások és üzletsorok vannak rárajzolva. Azt nem lehet mondani hogy tervezve, mert itt senki nem tervez valódi városfejlesztést. A városnak nincs gazdasági terve, amiből bármi olyan kiderülne, hogy saját beruházásában építeni tudna. Nem tud, mert nincs pénze.
     Sőt annál is kevesebb van! a 700 milliós költségvetés mellett már a napi működést is hitelből tudják finanszírozni, és olyan kötelezezettségeket vállalt az utóbbi évek testülete, amellyet majd 100 milliós hitelből lehet biztosítani. Nincs tehát pénz. Így aztán tényleg kétarcú a helyzet, hiszen micsoda egy képtelenség az, hogy a város hitelt vesz fel azért, hogy 2 milliós forintért vásároljon egy értéktelen ingatlant, csak azért, hogy ne költözhessen oda "nemkívánatos" személy.
     Arról persze szó sincs, hogy azt a területet kisajátítani, majd újabb tervekkel fejleszteni szeretné bárki is. A város az előbb ismerettett okoknál fogva pedig végképp nincs olyan helyzetben. Ha pedig egy befektető látna fantáziát a területben, akkor ne az adófizetők közpénzéből, hanem a befektető vagyonából vásárolja fel - megkülönböztetés és kirekesztés nélkül - a területen érintett ingatlanokat.

Mire van a bizottság?
     Még egy felháborító elem, bár ez magához a tényhez képest tényleg elenyésző. Az eddig értelmetlen és működésképtelen Pénzügyi Bizottság fél éves tökölődés után újraalakult. Jávorka János elnökletével tárgyalta a témát. A bizottság többsége ellenezte a vásárlást. Ezt az elnök előadta. Más helyeken ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a testület érdemben nem tárgyalhatja, és a szakértőket tartalmazó bizottsági vélemény ellen nem eröltetik a dolgot. Itt ez semmit nem számít. Mintha el sem hangzott volna a bizottság ellenvéleménye, a polgármester szemrebbenés nélkül úgy tárgyalt tovább, mintha teljes támogatottságot élvezett volna. Nem élvezett a bizottság tárgyalásra alkalmatlannak találta, nem javasolta. Viszont szavazásra a bizottság módosító indítványát fel kellett volna tenni. Ez - érdekes módon - elmaradt.  Ezek után nem lehet csodálkozni, ha ezen bizottság is rövidesen kevesebb lesz egy elnökkel, mert értelmetlen szócséplésre neki sincs szüksége.

Összefoglalva
      Egyszerűen elképesztő, amit egyes képviselők megengednek maguknak. Persze láttunk itt már nagy nyilvánosság előtti káromkodásokat, rágalmazásokat, tűrhetetlen képviselői magatartást, kiabálást, méltatlan vitát. Meg előkészítetlen anyagok alapján kierőszakolt logika nélküli döntéseket.
      De ez az utóbbi méltán veri ki a biztosítékot minden olyan emberben, aki az alkotmányos rendet, a jogegyenlőséget komolyan gondolja. Ez elfogadhatatlan, márpedig amint látszik itt nem elszólásról van szó, hanem teljesen komolyan gondolják.

Mi lehet a következmény?
     Beláthatatlan. Nem csak a tekintetben, hogy egy amúgy faji megkülönböztetéstől mentes, békés életet élő településen megjelentehetnek feszültségek, hanem akkor számolni kell azzal is, hogy ez nem lesz egyedi jelenség. Ha itt létrejönne egy vásárlás, akkor minden helyi állampolgár jelenthetné, hogy eladó a lakása, és abba nehogy ide nem való ember költözzön, és vásárolja meg az önkormányzat. Mit lehet erre mondani? Egyiktől vásárol, a másiktól nem? Ez tarthatatlan! És ha egyáltalán veszély lenne amiről ezek beszélnek, miért is csak a Kossuth utcában? Vannak eladó olcsó, szerény házacskák több helyen is a városban, amit feltehetően kisebb pénztárcájú emberek vesznek meg. Milyen alapon lehet szelektálni? És a nagyobb házak tekintetében is, joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért ne adjam el - jó drága pénzen - az önkormányzatnak, mert majd olyan veszi meg, aki ide nem való? Mondhatnák sokan: majd meglátnám, ha a szomszédomba költözne "ide nem való" ember, majd másként beszélnék. Megtörtént, nem beszéltem másként. Négylakásos társasházunk egyik lakásába kb. másfél éve egy fiatal roma házaspár költözött albérletbe. Eszembe nem jutott, hogy az önkormányzatnak szóljak, hogy béreljék már ki, mert különben beköltöznek .... Egyszerűen nevetséges. Jó fél évig laktak itt, a jószomszédi viszony kapcsán kisegítettük egymást, és mindenki élte a maga életét.
      Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ebből problémát kraáljon bárki is.

A képmutatás netovábbja
     Különösen annak fényében vérlázító ez a magatartás, hogy - a településen igen elterjedt szóbeszéd szerint - 2006 októberi választásokhoz közeledvén a polgármester tanácsára, kérésére jelentkeztek be roma származású emberek a település ezen elhanyoltabb részére. Hogy a szóbeszédnek mi az alapja, nem tudjuk, van aki sokkal indulatosabban fogalmaz. Tény, hogy a népességnyilvántartási adatok pontosan rögzítik, hogy a választás előtt néhány héttel jól megugrott azon lakásokba bejelentkezők száma. Akár úgy is, hogy annyian jegyeztették be magukat egyes lakásokba, hogy ott már az életfeltételek sem lettek volna adottak. Nem zörög a haraszt, mondja a magyar népi bölcsesség. Nem tudni mi ennek a valóságalapja, de a szervezett bejelentkeztetés elég egyértelműnek látszik.
     Ennek fényében pedig különösen álszent és képmutató ez a fajta magatartás. Talán nem kellett volna akkor erőszakosan idetelepíteni olyanokat, akik maguktól nem is akartak idejönni, akkor most nem kellene megvenni senki házát a hivatkozott rasszista indítékkal.
     Van aki azt állítja, hogy éppen ez a mostani egy újabb szavazatvásárlás, hiszen így a város pénzén, áron felül lehet egyes családokat anyagi támogatáshoz juttatni. Ezt nem tudjuk ellenőrizni. Tény, hogy semmi más ok nem fedezhető fel sem a város érdekében, sem másként ami indokolná az értéktelen ingatlan közpénzen való megvásárlását.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-